Oktatás

A bajok forrása a tanárok felkészületlensége?

Sziasztok!
A McKinsey & Company 2006 májusa és 2007 márciusa között az OECD PISA programjában legjobb eredményt elérő ázsiai, európai, észak-amerikai és közel-keleti, különféle irányokat követő iskolarendszerek teljesítményének okait vizsgálta.
A kutatás eredményeit összegző jelentés arra a következtetésre jutott, hogy az egyes iskolarendszerek eredményei azért sokkal jobbak, mint másoké, mert több tehetséges embert vonzanak a tanári pályára, akiket jó oktatóvá képeznek.
„Az oktatási rendszer csak annyira jó, amennyire a tanárok, akik alkotják.”

Csak a képzés számít?

Első pillanatra meglepő, hogy az elemzők szerint az oktatásra fordított összegeknek, az osztálylétszámnak, az infrastrukturális körülményeknek alig van kimutatható hatása a tanulók eredményeire. Ellenben ahhoz, hogy egy oktatási rendszer a legmagasabb szintre jusson elengedhetetlen a pedagógusok fejlesztése.
Kétségtelen, érdemes töprengenünk e végkövetkeztetéseken, de, látszólag ellentmondva az előző blogbejegyzésemre , mielőtt itthon a pedagógusainkra hárítanánk a felelősséget az oktatásügy minden bújáért és bánatáért érdemesebb talán józanabb hangot megütni.
Cseppet sem fair a parlamentben vagy bárhol másutt olyan vádakkal illetni egy társadalmi réteget, amelyek egyrészt nem felelnek meg a valóságnak (szabotálják a munkát, egész évben lógatják lábukat, majd két hónapra szabadságra mennek nyáron, ellenállnak minden reformtörekvésnek stb.), másrészt nem tehetnek a kialakult állapotokért, beleértve a saját mentális állapotukat is, harmadrészt a pillanatnyi helyzetükben vajmi kevés esélyük van, hogy saját erejükből bármin is változtassanak.

Kérdések

Hogyan lehetséges, szintén nemzetközi adatokkal igazolható, hogy a diktatórikus kádár korszak oktatásügye eredményességben, nemzetközi mércével is mérve, semmivel sem képviselt alacsonyabb minőséget, mint a rendszerváltás óta bármelyik kormányzat oktatásügye?
Akkor ”jól dolgoztak” a tanárok? 1990 óta egyik napról a másikra ők lettek a felelősek mindenért?
Azért „meszeljünk” el 120.000 a hivatásának élő állampolgárt, mert az elit politikának bűnbakokra s csupán végrehajtó szolgákra van szüksége?
Igaz-e, hogy a pedagógusokkal szemben megfogalmazott európai és a hazai elvárások köszönő viszonyban sincsenek a megfelelésükhöz szükséges itthoni iskolai gyakorlattal?
Az intézményi gyakorlat ró túlságosan sok feladatot a pedagógusokra, vagy az elvárások teljesíthetetlenek? Vagy mindkettő?
Igyekszem válaszokat találni a kérdéseimre. Szerintem sokkal összetettebb s nagyobb figyelmet érdemlő kérdésekről van szó, mint ahogyan eddig kezeltük azokat.
(a tanárokkal szembeni elvárásainkról a következő bejegyzéseimben foglalkozom részletesen, s a tanárképzésről alkotott véleményemet is közzé fogom tenni, hamarosan).