Demokrácia

A demokrácia hiánycikk

Talán túlzok, de – egyetértve Tölgyessy Péter egyik tanulmányának bevezető gondolataival  -, véleményem szerint, 20-30 év elegendő egy országnak a bizonyításra: A második világháborút követő 15 év után már régen demokrácia volt a vesztes Németország nyugati felén, de Franciaországban is. Elérte minimális célkitűzéseit Olaszország és Finnország. Ázsiában egy komoly háborús válság után Dél-Korea is felzárkózott alig húsz éven belül. Japán meg a nyolcvanas évekre a világ második gazdasági hatalmává vált.
Hazánk ellenben 2010-ben távolabb állt a hozzánk történelmi méretekben legközelebb álló Ausztriától, mint 1990-ben. A demokráciáktól való 20-30 évnyi lemaradásunk alig változott. Az országok többségével összehasonlítva inkább nőtt, mint csökkent a különbség. Minden lényegbevágó politikai és gazdasági eredményünk ellenére sorra előznek meg egykori térségbeli sorstársaink, Szlovákia, Lengyelország, Csehország és a többiek. Észtországban nemhogy demokrácia, de gazdasági csoda született.

A keleti blokkban 1989-ben még általánosan élenjárók voltunk, 28 évvel később az Európai Unióban már csak Románia és Bulgária van mögöttünk. Még egy-két évig.

Magyarországon évtizedek óta nincsen a lakosság legszélesebb rétegeihez elérő, a gazdasági egyensúlyt megtartó növekedés. Ciklusról ciklusra egymást követték a költségvetési túlköltekezést követő megszorítások és az állandó változtatások. A társadalmunk, a keresztény kultúránk romokban, szinte minden szempontból a perifériára szorultunk. Minimum félmillió emigránst tudunk felmutatni a migránsok pedig szélvész gyorsan átfutnak rajtunk. Eszükbe sem jut nálunk letelepedni.

Gyatra, de romlik is a magyar versenyképesség

A magyarországi régiók versenyben vannak az utolsó helyekért

Sehol sincsenek a magyar egyetemek a világrangsorban

Gyermekjóllét: Magyarország a mezőny utolsó negyedében

Csak a görögöket előzzük az esélyegyenlőség uniós rangsorában

Aggódhatnak a nyugdíjasok – Magyarország újabb rangsorban végzett hátul

Egyre jobban kettészakad Magyarország 

Gyatra életminőség mutató Magyarországon 

Siralmas boldogság mutató   

Tovább romlott a korrupciós indexünk 

A szegénységi lista peremén  

Demokrácia nélkül

Minden jó szándékunk, normakövető, törvénytisztelő hajlandóságunk ellenére is ma Magyarországon szinte képtelenség tisztességesen, nyugodtan élni és dolgozni. A túlhúrozott keretek, a maradó ellentmondások, a teljesíthetetlen, agyonszabályozott követelmények között sem a vállalkozás, sem az iskola sem a család nem képes betölteni a szerepét. Ha belefeszülünk, akkor sem.
A hétköznapi életünk nem kiszámítható.
Valami mindig közbejön.
Az egy négyzetméterre jutó napi szomszédsági perpatvarok, a havonta felbukkanó „tocsik”, „kulcsár”„hagyó”, „simicska” szerű panamák, a futball stadionok átadási ünnepségei, hol egy párt pálfordulása, hol a migrációs nemzeti konzultáció, hol az emigráció, vagy éppen a vasárnapi nyitva tartás körül kevert porfelhő vakítja a közvéleményt. Mind, mind elterelik figyelmünket a tényleges problémánkról.
Valami ugyanis kezdetektől hiányzik.
A valódi, tartalommal megtöltött demokrácia.


Mészáros Lőrinc garázsa
fotó: Bors online

A magyar, az magyar….

Vajon mit szúrtunk el?
Egyetlen mondatban összefoglalva, azt gondolom, az elmúlt közel harminc évben a politikai elit itt is, ott is, jobboldalon és baloldalon, a széleken és középen is, túlontúl sok, a civil kurázsi meg vajmi kevés volt ahhoz, hogy egy élhetőbb környezetet teremtsünk magunknak. Ha még két-három mondatot hozzátehetek, akkor a türelmetlenségünket s az egymás iránti bizalom teljes hiányát emelném ki.
Megfigyeltétek már? Minden problémánkat azonnal szeretnénk orvosolni. Makacsul hajtogatjuk a javaslatunkat, miközben egy másodpercre sem figyelünk oda a másikra, a harmadikra. Polgártársaink persze szintén szajkózzák a saját igazukat. Ebből a hangorkánból aztán néhány történelmi másodperc alatt lesz a pártütés, a szakadás, a megosztottság.

….rendületlenül

Elszállt 28 év s gyakorlatilag semmi sem változott.
Vagy igen?
Többségünk megismerkedett az elesettség, a rászorultság, a szegénység, a munkanélküliség, a bizonytalanság, a kiszámíthatatlanság, közülünk néhányan meg a gazdagság, az oligarchává válás, a dolce vita érzésével.
Ami a felzárkózást, a demokráciát illeti, egy jottányit sem léptünk előre.
A valós demokrácia, az élhetőbb ország, hiánycikk. Beszerzése érdekében gyakorlatilag minden ellátó rendszert átszerveztünk oda és vissza. Létrehoztunk intézményeket s megszüntettünk, átneveztünk régieket. A hatékonysági mutatószámok nem változtak. Átalakítottuk a teljes politikai rendszerünket. A kommunistákból lett demokraták, a KISZ-esekből átvedlett fiatalok, a föld alól előbújt jogos elégtételt követelők képviselői együttesen olyan ámokfutást rendeztek, amely a világban, de még a sorstársainknak számító országokkal való összehasonlításban is párját ritkítja.
Meddig még?


Fotó: L. Ritók Nóra képtárából

Mi lenne a cél?

Más országokhoz barátsággal, nyitottan közeledni és jólétben, hosszútávon fenntartható, biztonságos, nyugodt, körülmények között élni itthon. Magyarországon.
Nem kell ezt sem túlbonyolítani, sem tovább egyszerűsíteni.

Két felismerés hiányzik

Szerintem kevesebb politikára s több civil kurázsira lenne szükség.
Viszont, minden jel arra mutat, hogy a politikusok folytatni kívánják az ördögűző tevékenységüket. Semmi érdemi változás nem várható, sem a parlament összetételében, sem a jobboldal, sem a baloldal célkitűzéseiben. Egymást nyírva civakodnak tovább a hatalomért, a zsíros falatokért és a koncokért.
Továbbá, minden jel arra mutat, hogy tömegméretekben, mi állampolgárok sem kívánunk mozdulni, sem így, sem úgy. Az összes eddigi, közösnek hirdetett kísérlet, mozgalom (ezekről írok még hamarosan), befulladt, elhalt (talán a fideszes polgári körös kezdeményezést és örökségét kivéve, ami viszont ebben a formában hiábavaló, hiszen az ország lakosságának háromnegyede elutasítja, nem ért egyet vele).
Minden jó, ahogy van – gondoljuk. Orbán, Gyurcsány, valaki más? Tök mindegy, csak oldják meg!
Szerintem fel kellene ismernünk végre két alapvetést.
Vegyük észre (1), nem a politikusokon, nem másokon, hanem elsősorban, rajtunk múlik, hogy, mikor, s merre lépünk. Mindig van lejjebb, s még lejjebb, s mindig van út feljebb és feljebb. Rajtunk is múlik, melyiken járunk.
Szerintem, úgy szállt el közel harminc év Magyarország történelméből, hogy közben nem vettük észre (2), mekkora esélyt kaptunk 1990-ben, mekkora esély előtt állunk, még mindig, s változatlanul, hiszen nálunk, szerencsére béke van s viszonylagos nyugalom


Közmunkások hordják be a tüzelőt a néninek (2017 január)
Fotó: femina.hu

Időbe telik

Csatlakozva a véleményt formálók széles internetes táborához, a bejegyzéseimben szeretnék rámutatni a hibáinkra, hogy tanuljunk belőlük. Számtalan, általam fontosnak vélt témában javaslatokat tennék, ha mást nem, azért, hogy vitára ingereljelek. Mert a legnagyobb hiba, szerintem, amit rendre elkövetünk, hogy soha semmilyen, az országunk jelenét, jövőjét érintő alapkérdésben (önkormányzatiság, oktatás, egészségügy, nyugdíj…..felzárkózás?, konszolidáció?, átmenet?, reformok?) nem hagyunk magunknak elég időt arra, hogy kihordjuk a vitáinkat s valamiféle egyezségre, nemzeti minimumra jussunk. Helyette azonnal mindenbe belecsapunk, aztán az adok-kapok nevű játékban mindent egyre jobban összekutyulunk.
A vitákra kirótt időt, ügyes módszerekkel le lehet rövidíteni, de nem lehet megspórolni.