Demokrácia

A demokrácia illúziója

Sziasztok,
Ismét elmulasztottunk egy pillanatot. Egymásra torlódó józan gondolataink egy részét, amiket a sajtó vagy a szervezők egyáltalán a „légbe” engedtek, az összejöhető kritikus tömeg helyett, egyre fogyó létszámú tüntetővel osztottuk meg. S ennyi.
Szerintem, az egyik legnagyobb hibánk, hogy Mi, „szövegelő, megmondó emberek”, görcsösen ragaszkodva ideáinkhoz, úgy viselkedünk, mintha demokráciában élnénk. Megmondjuk a tutikat, s a tömeg majd választ egyet közülük. Mert megmondhatjuk, s mert választhatunk.
Ha nem vagyunk hajlandók tükörbe nézni, s kiindulási alapként elfogadni azt, amiről egyfolytában beszélünk, soha nem lesz esélyünk. Nevezetesen a demokrácia hiányát, azt, hogy valódi tartalom, civil kurázsi, érett, felelős társadalmi tudat nélkül a véleményszabadság, a szabad választás lehetősége s a hozzájuk tartozó intézmények önmagukban csupán a demokrácia kirakatát jelentik.

A probléma

Magyarország külső megítélése ma, helyünk a nagyvilágban épp oly kérdéses, mint volt bármikor a nehéz történelmi pillanatainkban.
Legutóbb, sokak szerint helyesen, mások szerint kevésbé megfontoltan, egy-két határkerítéssel, szögesdróttal s népszavazással „megvédtük magunkat” migránsok százezreitől.
Valóban, újabb, globálisan megoldandó, problémával állunk szemben. Az eset nem egyedi. Voltak, s a történelem tanúsága szerint valószínűleg lesznek hasonló, tőlünk „független” s mégis, minket is vastagon érintő válsághelyzetek. (lásd legutóbb a 2007-ben kirobbant gazdasági válságot, a Dunán, Tiszán levonuló árvizeket, a szerb-horvát háborút…..). Megkerülhetetlen, látszólag váratlan helyzetek, amelyeket, a mindenkori magyar kormányoknak (is) kezelniük kell, az érintett országokkal együtt, és nemzetenként külön-külön is. Ismerős, évszázados tapasztalatok.

A mostani szituban a probléma az, hogy a kormányunk a külpolitikából színtiszta belpolitikát kreált. A nemzetközi helyzetre koncentrálva, azt járulékos politikai haszonként, figyelem elterelésként (is) felhasználva, a migrációs kampánnyal a FIDESZ-KDNP választást nyert, és megszilárdította a hatalmát. Tette ezt oly módon, hogy közben szőnyeg alá söpörte s elfeledtette velünk a saját, valódi gondjainkat. Nem vigasztal, hogy rendre elódázva azokat, a mai napig egyetlen kormányunk sem volt hajlandó szembenézni velük.

Most éppen, e bejegyzésben, az országunk társadalmi állapotára, a demokratikus viszonyaink tarthatatlanságára gondolok. A bejegyzés egyúttal arra is válaszokat keres, vajon miért sikerül a politikai hatalomnak, átverve állampolgárok millióit minden esetben keresztülvernie a saját önös szándékait.

Romló társadalmi közérzet

Az utóbbi három évtizedben, lassan de biztosan a pályázatokból, a segélyekből, a kiválasztottak klánjából kimaradó többség hangulata telepedett az országra.
A magukat veszteseknek, áldozatoknak hívő sokaság sértettsége, keserűsége, a kielégítetlen vágyak szomorúsága (is) teríti be az országot.
Társadalmi szinten egyre inkább, az életöröm, az optimista gondolkodás helyett a múlt sok bánata és tévedése válik, tanulságok levonása nélkül, jelentéktelenné.

A magyar lakosság körében többségében csak a túlélés, az ösztönös életben maradás képessége erősödik, ami mindenre jó, csak országépítésre nem.
Egy kutatás adatai szerint, hazánkra egy rendkívüli mértékű bizalmatlanság és álszentség (is) jellemző (a kötetből Hajdú Gábor, Ilonszki Gabriella– Lengyel György tanulmányaira hivatkozom)
Törvénytisztelők, normakövetők vagyunk, viszont ha önös érdekeink érvényesítéséről van szó, akkor normaszegők.
A lakosság kétharmada úgy gondolja, hogy ő ugyan tisztességes, de a többiek nem.
Románia és Bulgária mellett Magyarországon a legalacsonyabb a civil aktivitás szintje.
A barátainkkal való kapcsolattartás és a szomszédokkal való találkozások gyakorisága messze a legalacsonyabb Európában.
Más országokkal összevetve, jóval kevesebbet szomszédolunk, Európában a legkevesebbet. Még a barátainkkal sem járunk össze rendszeresen (Európában az észt és a máltai adat múlja alul a magyart).
Valahogy úgy alakult, hogy nincs bizalmunk egymás iránt.
Odáig jutottunk, hogy a rendszerváltás időszakához képest is visszalépésről van szó.

A fiatalok véleménye

Egy régebbi kutatásban (nincs digitalizálva (a kötetből, lásd Bánáti Ferenc írásait)  a fiatalok úgy ítélték meg, hogy a jó állampolgár tíz jellemzője közül (tisztességes adózás, törvények betartása, önálló véleményalkotás, szavazás, tájékozódás a környezetében lévő ügyekben, nála elesettebbek támogatása, tájékozódás országos közügyekben, aktív részvétel a környezetében lévő ügyekben), az utolsó két dolog, amit nem szívesen tennének: politizálás és a civil szervezetekben való aktív részvétel.
A fiatalok 80-%-a otthon tölti a szabadidejét, a tv és a számítógép előtt ülve vagy mobilozva. Valamilyen kulturális intézményt, klubot, művelődési házat alig 1% látogat rendszeresen a szabadidejében.
Brutális a véleményük a késő kádári és a mostani rendszerben élést összehasonlítva. Szüleik véleményét elfogadva, azt mondják (70%) a kádári rendszer mindent egybevéve jobb volt, mint a mostani.
A munkalehetőség, a napi megélhetés, a szociális biztonság többet jelentene számukra, mint a szórakozási lehetőségek, a szabadságjogok gyakorlása vagy az érvényesülés lehetősége az életben.
Legégetőbb problémaként a kilátástalan, bizonytalan jövőt emlegetik, s alig kerül szóba problémaként az egészségtelen, mozgásszegény életmód, iskolai problémák, tanulási lehetőségek, vagy éppen a közösségek hiánya.

Csak a látszat

A mai magyar társadalmat jellemző többféle megosztottság előidéző okai sokrétűek. A gazdasági átalakulás pl. megváltoztatta a tulajdonviszonyokat s a foglalkoztatottság arányait.
Csak azok tudtak talpon maradni, karriert csinálni, akik képzettségük, rugalmasságuk és megfelelő piaci esélyük mellett komoly kapcsolati tőkével is rendelkeztek a hatalom, a munkáltatók irányában. 2018-ra a foglalkoztatottság és a munkanélküliség tekintetében az ország véglegesen kettészakadt.

A rendszerváltozás kezdő éveiben hirtelen nőtt azok aránya, akik a munkahelyük elvesztése után testileg, lelkileg összeomlottak.
A leszakadók táborának (az aktív lakosság mintegy harmada) kényszerből felvett szokásai döntően befolyásolják a demokratizálódás, az értékfelfogásunk átalakulásának folyamatát is.
A leszakadás elkerülése, a munkahely megőrzése, mint legfőbb cél mellett a saját terhelhetőségünk és a képességeink végső határáig is elmegyünk annak érdekében, hogy fenntartsuk a látszatot.
Speciális sportok egészség megőrzési, gyógyászati célból, téli-nyári szabadságolás munkahelyi okokból, hosszított hétvégi pihenések, mert egy-egy napnál több szabadságot munkavállalóként nem vehetünk ki anélkül, hogy ne kockáztatnánk elvesztését.
E tevékenységeink a munkahelyi elvárásokból, a környezet által elvárt viselkedésformákból, egy-egy foglalkozásból fakadó előítéletekből, vagy „sznobizmusból” fakadnak s nem szükségképpen a belső szükségleteinkből.

Nincsenek kötődéseink, nincsenek egészségmegőrző, betegségmegelőző életvezetési mintáink.
A nyugati országokhoz hasonlítva, nálunk még kialakulóban sincs a középosztály (a szoclib kormányok másokat támogattak ebből a célból, mint a konzervatívok).
A kisszámú különféle társadalmi háttérből „beesett” kő gazdag oligarcháink, meg a celebek életstílusban, iskolázottságban, ízlésben nem kötődnek semmihez és senkihez.
Összességében azt mondhatjuk, tömegméretekben, a demokrácia kulturális jegyeinek fogyasztása nálunk jóval alacsonyabb színvonalon valósul meg, mint a világ jobbik felén.

Felzárkózás helyett

Már írtam róla, a szabadságunk első éveiben megkínáltak minket kólával, hamburgerrel, plázákkal, pop cornos multiplexekkel, benne az amerikai filmekkel, kereskedelmi tévécsatornákkal, s ezeknek megfelelő árakkal, előfizetési díjakkal.
Mindent szívesen, kitörő örömmel fogadtunk.
Azóta is fogyasztunk.
Nagyjából ennyi.
A társadalmi felemelkedés, a karrierlehetőségeink megítélése jobbára külső jegyekre épül. Csak a látszat fennmaradjon, ez a lényeg. Kinek mekkora az autója, a legújabb típusú okos telefont használjuk-e, eléri-e a rajtunk lévő gönc értéke az egymillió forintot.
A látszat fenntartását persze elegendő tartalék hiányában már egy kisebb üzleti sikertelenség, vagy a munkahelyünk elvesztése is veszélyezteti.
S máris visszazuhanunk a mókuskerékbe.

A kormány megoldja helyettünk

Amíg Magyarországon a pihenés, a regenerálódás luxusnak számít, amíg a legtöbb szükséglet kielégítésének hátterében ésszerűtlenül sok, s több ember együttes munkájára van szükség, nehéz a demokráciát úgy elképzelni, mint nyugodt, boldog állampolgárok harmonikus együttélését. 2018 a családok éve lesz- mondja a Miniszterelnök egy sor intézkedést és kedvezményt ígérve a hagyományos családmodellben élőknek. Csak éppen az a probléma, hogy számtalan okra visszavezethetően ez a családmodell felbomlott, szép lassan kihalt az elmúlt évtizedekben.

A civil aktivitásra gondolva, a jelenlegi kormányunk tömegkommunikációs stratégiája szinte tökéletesen bevált.
Az uralkodók által birtokba vett médiák folyamatosan azt harsogják, nekünk, állampolgároknak nem kell és nincs is miről döntenünk.
Készen kapjuk a rezsicsökkentést, és a kereskedelmi televíziós kultúrát.
Amit meg nem kapunk, arról tömegméretekben jobbára nem is tudunk.
Amiről nem tudunk, arra meg sem érdeklődésünk, sem igényünk nincs.
Vannak iskoláink, ahová a gyerekeink járhatnak. Mi is kijártuk az iskolát. Mi itt a probléma?
Mindenki felkeresheti a körzeti orvosát, beválthatja receptjeit a patikában. Mi a gond?
Dolgozni kell s kész, aki tisztességgel, becsülettel dolgozik, nem kerüli a munkát, megtalálja a számításait. Mit kell itt hőbörögni?
Elmehetsz kirándulni, bárhol felszállhatsz egy buszra, villamosra, vonatra. Oda mész, ahova akarsz. Miért kell, itt kérem, a bolhából is elefántot csinálni?

Minden világos.
Neked is?
Mi magyarok, beérjük a demokrácia illúziójával is.