Oktatás

A finn oktatási rendszer

Sziasztok,
Finnország 1945 után végleg szakított a számunkra is jól ismert német típusú oktatási rendszerrel, és a tanterven alapuló oktatást egy nyitottabb szemlélet váltotta fel, amelyben a diákokra sokkal nagyobb figyelem összpontosul. 1980-ra megszűntek a tanulmányi előmenetel alapján különválasztott osztályok is.

Előzmények, társadalmi viták

Pasi Shalberg oktatási szakértő szerint (A finn példa, Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó, 2013) a finnek nem akartak egy „csoda-rendszert” létrehozni. Alaposan felmérve a finn emberek, családok elvárásait egyszerűen csak pontosan megfogalmazták a társadalmi, gazdasági céljaikat. Türelmesen, nyugodtan lefolytatták azokat a vitákat, amelyek tartalmukban számunkra is ismerősek.
Szükséges-e leválasztani a tehetségeket és külön gondozni őket?
Mit tegyünk a hátrányos helyzetben lévő tanulókkal?
Válasszuk külön őket és kapjanak megkülönböztetett szolgáltatásokat, vagy kezeljük integráltan az oktatást?
A vitában az egyetértés felé vezető út vezérfonala volt, hogy kivétel nélkül, minden gyermek magas színvonalú oktatásban részesüljön. Ezért a hangsúly a finn iskolákban nem elsősorban a kiemelkedően teljesítő diákokon, hanem azokon van, akik valamilyen hátránnyal küzdenek.
A változtatások elindítása náluk sem volt könnyű.
Ott is elhangzottak az évekig húzódó vita során az ismerős kétségbeesett hangok. A rendszer tönkre fogja tenni a finn gazdaságot, társadalmat, ha a tehetségek együtt tanulnak a hátrányos helyzetűekkel, a leszakadókkal a bevándorlók gyerekeivel.
Maga a miniszterelnök is azzal érvelt, „hogy a posztindusztriális gazdaság átalakulása tudásalapúvá csak úgy lehetséges, ha a jó képességű és tehetséges diákoknak megadják a lehetőséget, hogy szabadon haladjanak, és ne várjanak a közepes tanulókra, különösen a matematika és a természettudományok területén”.
De győzött a társadalmi többség. S belevágtak.
A reformok révén a finn oktatás színvonala a világ élvonalába került. Követendő, sőt egyes helyeken átvett példa lett.
Finnországban a politikai pártok között ma már egyetértés van abban, hogy a mintegy 30 éve megreformált alap és középfokú oktatási rendszerük nemzeti kincs.

Az iskolarendszer

A finn oktatás az iskolai előkészítőtől az egyetemig mindenki számára ingyenes.
Iskola előkészítő foglalkozásokat az óvodák szerveznek, ahova hatéves korukig járhatnak a gyerekek. A részvétel nem kötelező, de szinte az összes gyermek igénybe veszi.
Finnországban az állam fizet, ha valaki más gyermekére is vigyáz.
A kötelező alapfokú oktatásban hét és tizenhat éves koruk között részesülnek a gyerekek.
A tanulmányokat a három vagy négyéves gimnáziumi képzésben illetve a kettőtől öt évig terjedő szakképző iskolákban lehet folytatni.
Tizenhat év fölött már nincs iskolakötelezettség, mégis a középszintű oktatásban való részvétel is általános.
A diákok 90 százaléka leérettségizik, kétharmada pedig továbbtanul a középiskola után.
A felsőoktatást, amely ingyenes, a tudományegyetemek és az alkalmazott tudományok főiskolái biztosítják.
A felnőttoktatás pedig minden szinten elérhető.

Nézzük az iskolatípusokat és a fokozatokat.
Hét és tizenhat éves kora között minden gyermek általános iskolai oktatásban részesül. A kilenc évfolyamos általános iskolai oktatást a gyermek lakóhelye szerinti önkormányzat biztosítja. Az általános iskolák hálózata kiterjedt. Minden finn gyermeket be tudnak fogadni a lakóhelyén.
Az oktatás, a tankkönyvek és az iskolai étkezés is mindenkinek biztosított.
Kiemelendő, a sűrűn kiépített, jól felszerelt, modern gyűjteménnyel rendelkező könyvtárak és az iskolák nagyon magas színvonalú szakmai együttműködése. Itt jegyzem meg, hogy a külföldi filmek nem szinkronizáltak. A mozikban is, a televízióban is mindent eredeti nyelven, feliratozva vetítenek.
A középfokú oktatás két ága az általános képzést nyújtó gimnáziumok és a szakképzést és szakmai gyakorlatot biztosító szakképző iskolák.
A gimnáziumi tantervben sok tárgy szerepel, matematika, irodalom, biológia, történelem és nyelvek. A gimnáziumi tanulmányok általában három évig tartanak, és az országos érettségi vizsgával zárulnak.
Az érettségi náluk is a felsőoktatásba való továbblépés alapja.
Másik lehetőség az alapfokú szakképzés. A szakképzés és szakmai gyakorlat fejleszti a munkaerő készségeit, kiszolgálja a munkaerőpiac igényeit és támogatja az élethosszig való tanulási modellt. Közel 120 szakképzési program közül lehet választani.
Az oktatás a középiskolákban és a szakképző intézményekben is ingyenes, de a tanulóknak a tankönyveket saját maguknak kell megvásárolniuk.
Az alap és középfokú oktatás, nevelés merőben különbözik a jelenlegi magyar gyakorlattól.
A tanulókat nem magolni, hanem kreatívan gondolkodni tanítják.
A tanárok mellett a diákokra is nagyobb felelősség hárul, hiszen az iskolában nem egyszerűen a szabályok követésén van a hangsúly.
A kreativitás és önálló gondolkodás mellett a pedagógusok arra is igyekeznek megtanítani minden diákot, hogy képesek legyenek saját fejlődésük kézben tartására.
A tanulók mire elérik a 10. osztályt, az egyetemi rendszerhez hasonlóan önállóan választják ki a tantárgyakat, amelyeket tanulni szeretnének.
A diákok nem osztályokban tanulnak, hanem mindenki a saját egyéni tanterve szerint halad.
A szokásos tárgyak mellett igen színes a választék: sífutás, szakácskodás, harcművészet, fodrászat, asztalosság, színház, tánc, zene, vizuális kultúra stb.
A diákok maguk állítják össze az órarendjüket egy előre meghatározott tantárgyi keretből. Maguk döntenek a képzésidő hosszúságáról is, amely két, három vagy négy év is lehet.
Érettségi ugyan Finnországban is van, és a tétje is nagy, hiszen azon keresztül lehet bekerülni a felsőoktatásba, de sokkal emészthetőbb a rendszer, mint nálunk (főleg ha a hazai 2017-es új érettségi követelményekre és vizsgaszervezésre gondolok).
A diákoknak nem ömlesztve, egymás után kell vizsgázni a tantárgyakból, hanem három szakaszban, és időben eltolva 18 hónapon keresztül. S egy-egy alkalommal jogukban áll javítani az eredményükön.

Továbblépve, a finn felsőoktatás két szektorban folyik: a tudományegyetemeken és az alkalmazott tudományok főiskoláin.
Finnországban 17 egyetem és 27 főiskola van.
Az intézménytől függően a hallgatók kiválasztása az érettségi eredmények, vagy az érettségi és felvételi vizsgák együttes eredményei alapján történik.
Egyik felsőoktatási intézménybe sem könnyű a bejutás, mégis mindenki szeretne továbbtanulni.

Pedagógusok, tanárképzés

A szülők iskolázottsága igen magas szintű.
A magántanítás nem jellemző. A diákok gond nélkül fel tudnak készülni a vizsgáikra, amiben kulcsszerepe van a pedagógusoknak.
Finnországban a tanítás az egyik legkedveltebb foglalkozás.
Több oka is van, hogy a finn iskolákban jó tanárok tanítanak.
Az első, hogy az egyetemi tanárképzésekre csak a legjobbakat veszik fel, ugyanis van kiből válogatni. A 6 milliós Finnországban 10 helyen folyik tanárképzés. A képzésekre tízszeres a túljelentkezés. A finn fiatalok azért mennek tanárnak, mert emberekkel akarnak dolgozni, és segíteni szeretnének. A tanári pálya pedig képes kielégíteni ezeket az igényeket, és egyfajta küldetéstudatot ad a pedagógusoknak. A pedagógus önállósága pedig kifejezetten vonzó a fiatalok számára.
A második, hogy a tanárjelölteket kutatásokon alapuló képzésben is részesítik. A kurzusokon az elmélet és a gyakorlat harmonikus egyensúlya érvényesül. A képzésben nem az oktatás tartalmára, hanem a pedagógiai gyakorlatra, azaz az ismeretátadás módszereire fordítanak sok időt.
A harmadik, hogy minden tanár, az alsó fokon tanítók is mesterszintű képzésben részesülnek, s azonos mester fokozatú diplomát kapnak. Ennek előnye, hogy a végzettséget megszerző egyetemisták nem ragadnak be a tanári szakmába, az előírt végzettséggel ugyanis akár más területeken is el tudnak helyezkedni, ez pedig, másik okként, szintén vonzóvá teszi a szakmát.
Az iskola nem csak a tanítást várja el tőlük, hanem azt is, hogy gondolkodjanak, tovább képezzék magukat, pedagógus tanulói közösségeket hozzanak létre.
A tanárok és az iskolák felelősek a saját munkájukért, és többnyire maguk is oldják meg problémáikat, ahelyett, hogy másokra hárítanák. A továbbképzésekre hetente kerül sor, a viszonylag kevés tanítási óra okán van is idejük rá. Alacsony óraszámban tanítanak – kb. 4 tanóra/nap -, így a nap többi részét a készüléssel töltik.
A tanárok teljes szabadságot élveznek abban is, hogy milyen módszerek alapján tanítanak.
A tankönyvválasztás területén is teljes a szabadságuk. Egy iskolán belül több tankönyv és módszer is elfogadott. A tankönyvkiadásnak nincs állami kontrollja. A megfelelő színvonal biztosítása a kiadók felelőssége. Ha rossz tankönyvet adnak ki, nem veszik igénybe azt.
Vannak tanárok, akik nem használnak tankönyvet, helyette digitális eszközökkel, e-könyvvel, internetes tananyagokkal dolgoznak.
Nincsen se tanárértékelési rendszer, se tanfelügyelet, a tanárok, mivel az idejük engedi, sokat beszélgetnek egymással, rálátnak egymás munkájára, megnézik egymás gyakorlatait, és ha úgy adódik, akkor az iskolavezetéssel együtt ki is javítják egymás munkáját.
Bérezésük kifejezetten kedvez a pályakezdőknek.
Finnországban a tanároknak nagyon magas társadalmi presztízsük van, a szülők bíznak a tanárok szakértelmében, ezért senki sem kérdőjelezi meg a fizetésüket. A finn viszonyok között egyébként nem is kapnak kiugróan magas bért, átlagjövedelmük bruttó 3500-4000 euró között van (a finn átlagbér 35 százalékos adókulcs mellett 3000-3500 euró, azaz kb. 1 millió forint havonta). A pluszmunkát kifizetik, lehetőség van további 10 százalékkal is honorálni a legjobbakat. Viszonylag magas pályakezdő bérezés után kisebb emelkedések vannak csak a fizetésben.
Kutatások szerint, elsősorban a szakmai függetlenség az, amely a fiataloknak a legszimpatikusabb a tanári pályán. Sok tanárjelölt azt mondta, a fizetés kevésbé érdekli, de ha ezt az önállóságot elveszítenék, azzal az egész hivatástudatuk megkérdőjeleződne.

Oktatáspolitika

Az oktatáspolitikát is a diákközpontúság vezérli.
A fiatalok 16 éves korukig minden vonatkozásban a helyi közösségek teljes körű támogatását élvezik, beleértve a taneszközök, az étkeztetés, az iskolába történő utazás és az egészségügyi ellátás költségeit. Mindezek pénzügyi fedezetét többnyire a 360 önkormányzat biztosítja (számuk éppen most csökken közel a felére), de az állam gondoskodik a rendelkezésre álló források felhasználásának összehangolásáról.
A PISA modell a teljesítmény indikátorokra, a rangsorolásra helyezi a hangsúlyt.
A finn oktatáspolitikusok a felmérések másfajta felhasználása mellett teszik le a voksukat.
Az oktatásirányítók egyetértenek abban, hogy a felméréseket a diákok érdekében, a módszerek és a pedagógiai eszközök folyamatos kiigazítására kell felhasználni. Nem szabad, hogy az ellenőrzés és a verseny eszközeivé váljanak.
Ahogy mondtam vannak nemzeti kerettantervek, de a követelmények teljesítését nem ellenőrzik a tanulók nagy csoportjaira kiterjedő mérésekkel.
Tanfelügyelet helyett az iskolákat arra buzdítják, hogy hálózatokba szerveződve kövessék, támogassák egymás munkáját, tanuljanak egymástól. Arra ösztönzik az iskolákat és a tanárokat, hogy bátran fejlesszék helyi tanterveiket. Azt vallják, hogy a tantervet, a tankönyvet elő lehet írni, de ezek mind feleslegesek, hiszen a sor végén ott a tanár, akiben feltétlenül megbízunk.
Az állami tervezésben kitűntetett szerepe van a folyamatos bizalomépítésnek az oktatás szereplői között.
Az egymást követő kormányok természetesen az oktatást a legfontosabb közszolgáltatásként kezelik. Az oktatás fejlesztése hosszú távú jövőképen alapul, amelynek alapelvei: egyenlő esélyek, a tanulás elsőbbsége a tanítás fölött.
Emellett bármilyen változtatás előkészítésében a múlt hagyományainak megőrzése legalább olyan fontos, mint az új ideológiák bevezetése az iskolákba.
A sokszínűség, a bizalom és a tisztelet kultúrája a finn társadalomban átragadt az oktatáspolitikusokra is.
Nyugodtan egyetértésre építve évtizedes távlatokban előre terveznek.
Most a legfontosabb szakmapolitikai kérdések egyike a bevándorlók integrálása a finn iskolaszerkezetbe. A viták kereszttüzében az áll, hogy egy-egy iskolai csoportba maximum hány százalékos lehet a bevándorolt családok gyerekeinek aránya, ami még nem veszélyezteti a vívmányokat, és hatékony lehet az integrációs folyamatokban.
Másik fontos dolog, hogy szeretnék eltörölni az összes tantárgyat s áttérni az interdiszciplináris munkaformákra.
Finnországban lényegében nincs szabad iskolaválasztás, ám ez mégsem okoz konfliktust. Minden szülő tudja, a legközelebbi iskola a jó iskola.
Az oktatáspolitikusok alapvetően másként kezelik a méltányosság elvét, mint nálunk. Többek között azt a magyar oktatásirányítás által elfogadott gondolatot kérdőjelezik meg, hogy a méltányosság célja a tanulás egységesítését teszi szükségessé.
A finnek, éppen ellenkezőleg. Az egyéni tanulási utak és formák fenntartásától és erősítésétől várják a méltányosság elérését, ami alatt természetesen nem intézményesített elkülönítést értenek, hanem a tanulás egyéniesítését közös intézményi terekben és keretek között.
Nem szűkítették le a méltányosság fogalmát a rosszabb helyzetben lévők, kisebb településeken vagy szegényebb családokban élő gyermekek támogatására vagy a kiemelkedő tehetségűek útjának egyengetésére. Arra törekedtek, hogy mindenkihez méltányosak legyenek.
Amikor néhány évtizeddel ezelőtt az oktatási rendszerük teljes újraszervezéséről döntöttek, mindenekelőtt egy mindenki számára hozzáférhető, minél magasabb színvonalú iskolarendszert szerettek volna megvalósítani.
Több lépcsőben, évtizedek alatt jutottak el az egységes, kilenc évfolyamos iskolához, ahol nem szelektálják a diákokat képességeik és/vagy teljesítményük szerint, ahol minden tanulót egyformán kezelnek, mindenki számára optimális feltételeket próbálnak biztosítani ahhoz, hogy teljesítményüket döntően a szorgalmuk és a tehetségük határozza meg.