Oktatás

A tanár továbbképzés anomáliái

Sziasztok!
Az előző bejegyzésemhez még egy gondolat: A bolognai rendszer, ha „bemozgatta” volna a tanárképzéshez értőket, lett volna esély akár a gyökeres változtatásokra is. Jelentősen nőtt a pedagógiai képzési idő, de a neveléselmélet és oktatáselmélet tartalma ugyanaz maradt, nem igazán korszerűsítették, megmaradt az Európában nem kötelező neveléstörténet oktatása is. Az igazi problémát mégsem az elmélet strukturálatlansága okozta, inkább az, hogy az újfajta módszertannal, érdemben, semmit sem tudtunk kezdeni.

Módszertani képzés nélkül

Amíg a szakmódszertan (tantárgy-pedagógia) és az oktatáselmélet képviselőit más országokban mindinkább egységes tudományos-szakmai közösséggé formálta a közös kutatási tematika addig nálunk, az ilyen jellegű kutatások és a rájuk épülő szakmai párbeszéd hiánya miatt, fennmaradt a különböző szerepértelmezés és szakmaközpontúság. A képzési követelmények ugyan számos „modern” tartalmat soroltak fel, de ezek kevésbé illeszkedtek a korábban leírt állóvízbe.
Szinte minden témába vágó elemző kiemeli a tanárképzésben az iskolai gyakorlatok és a kihelyezett tanítási gyakorlat fontosságát.
Az egyetemi hallgatók mégsem részesültek, s ma sem, egységes alapmódszertani oktatásban. Nem vesznek részt pl. problémamegoldó, feltáró, kezelő módszerek elsajátításában, azok gyakorlásában.
Megmaradtak a hagyományos, intézményenként eltérő tantárgyi szak módszertanok, amelyek alkalmazása fontos, de messze nem elégséges pl. a kompetenciák fejlesztéséhez. Ezért van, hogy a tanárok önhibájukon kívül éveken keresztül végzik változatlan módszerekkel a munkájukat, abban a hitben, hogy alkalmazott módszereik a lehető legjobbak. Módszertani hiányosságok okán esélyük sincs ténylegesen megismerniük a tanulók személyiségfejlődésének sajátosságait, a tanulás folyamatait, a tanulói tudás minőségének, alkalmazhatóságának jellemzőit, a tanulás tanulásának eszköztárát.

Gyakorlás hiánya

A tanárképzés tömegessé válását Magyarországon soha nem kísérte a gyakorlóhelyek számának arányos növelése, s ez máig visszahat az iskolai gyakorlatok színvonalára is.
Probléma, hogy a kiváló, az országos átlaghoz képest túlságosan is jó (éppen ez a bibi) gyakorlóintézmények egyáltalán nem alkalmasak arra, hogy a hallgatókat előkészítsék az első munkahelyen, legyen az pl. egy települési általános iskola, az iskolában őket érő „valóságsokk” elviselésére. Lévén a gyakorlókban nincs „valóságsokk”. A mentorképzés (azaz az iskolai gyakorlaton a hallgatót segítő gyakorlatvezető tanárok felkészítése) több tanárképző intézményben el sem indult, vagy akadozik. A szakmódszertan oktatói változatlanul nincsenek rendszeres kapcsolatban a gyakorlóiskolák tanáraival. Munkaidejükbe nehezen beilleszthető az egyre növekvő számú hallgató iskolai gyakorlatainak látogatása, nem is beszélve a gyakorlatvezető tanárok (mentorok) képzéséről.

A pálya presztízs vesztesége

Emlékszel? A bolognai átállást követő években figyeltünk fel arra, hogy egyes természettudományi szakokon annyi jelentkező sincs, hogy a közoktatásban minimálisan szükséges tanárutánpótlást biztosítani lehetne. Fennállt a veszélye, hogy az újonnan képzett, bizonytalan természettudományi ismeretekkel rendelkező tanárpalánták tovább gyengíthetik az alapműveltség közvetítésére hivatott közismereti tárgyak pozícióit.
Annak idején az SZDSZ a helyzetet úgy próbálta kezelni, hogy a tanár továbbképzés rendszerébe vitte az új módszertanok s a szaktárgyi ismereteket bővítő kurzusokat.
Nem volt rossz ötlet, az viszont igen, hogy a továbbképzéseket kezdetektől piaci alapon szervezte. A minőségbiztosított (akkreditált) képzési programkínálat folyamatosan bővült, ami részben a liberalizált továbbképzési piacnak, részben pedig a megrendelői pozícióban lévő iskolák számára leosztott továbbképzési normatív támogatásnak volt köszönhető.
Következményként a továbbképzések többnyire, szinte azonnal elszakadtak a képzés helyétől.

Nincs miért visszasírnom az SZDSZ-t, s mégis. Mára, az újra államosítás után, ebben a szektorban, semmi sem működik igazán, nyugdíjasokat hívunk vissza, vagy képesítés nélküli „pedagógusokat” alkalmazunk, hogy legalább az évente kieső 2.000-2.5000 álláshelyet valahogyan feltöltsük. Mit számít ma már a képzés, a továbbképzés s egyáltalán a gyakorlatban alkalmazható végzettség?

2013

Uniós pénzek s mutyik

Az sem elhanyagolható jelenség, s itt már teljesen mindegy, bolognai vagy osztatlan a nappali képzési rendszer, hogy az uniós források, az országba 2007 óta ömlő pénz, újabb komoly csapást mért a pedagógus továbbképzési rendszerre (is). Összekutyulva az egészet, a Bajnai kormány megszüntette a pedagógus továbbképzési normatívát, ami aztán végleg kiütötte a keresletvezérelt, addig, úgy-ahogy működtetett továbbképzéseket.

Manapság, három problémát is látni vélek.
Tudjuk, jelen körülmények között a jelenlegi óraszám s leterheltség mellett, a pedagógus a feje búbjára sem kívánja a továbbképzéseket. Viszont a címkézett pénzt el kellett/kell költeni. Ha már ingyen van, dobjuk ki az ablakon, nem igaz?
Másik probléma, hogy a legkülönbözőbb fejlesztési programokhoz kapcsolódó továbbképzésekre rendelkezésre álló forrásokat alapvetően az uniós fejlesztési programok céljaihoz rendelik (s e célokat a minisztérium és háttér intézményei mindenkor rögzítik) és nem az egyes iskolák igényeihez igazítják. A rendszer kínálat vezérelt működési módban, sem forrást, sem pedig képzési kapacitást nem ad a központi fejlesztési célokon kívüli igények kielégítésére. Miközben, pillanatnyilag, utóbbiak menthetnék meg, ha egyáltalán, az egész rendszert az összeomlástól.

fotó: moderniskola.hu

Harmadik probléma, az ingyen pénzek vándorlása…és eltűnése. Ilyen zsebből, olyan zsebbe, ilyen kutatóintézetből, olyan tanszékekre. Körbe-körbe. Az uniós pénzek áradásának kezdetén a lehetőségeket jól kiaknázó cégeket többnyire az egyetemeken is oktatók alapították, akik magáncégüknél maguk mögött hagyták egyetemük etikáját és követelményrendszerét. Súlyos milliókat kerestek azzal, hogy miközben az egyetemen a program kidolgozójaként gyarapították a publikációik számát s adtak le néhány órát hetente, a saját cégüknél a programjuk alkalmazójaként léptek fel s kaszáltak hatalmas pénzeket. Szerencsére e körforgás mára megszűnni látszik, de ami váltotta, az sem piskóta, ahogy mondani szokás.
Manapság néhány ember osztja el a milliárdokat, kevesen részesülnek belőle. A lényeg, a mutyik akkor és most is, így is, úgy is összeérnek.

További részletekről kérdezzük egymást, vagy a korrupciós infót.