Oktatás

A tanárok valódi leterheltségéről

Sziasztok!
Folytatva a témát, az alábbiakban foglalkozzunk azokkal a tanári feladatokkal, amelyek rendeleti előírásokból következnek, de tételesen nincsenek paragrafusokba vagy pontokba szedve.

Informatikus, rendszergazda

Korszakunk jellemző kihívása a digitális forradalom, amely a jóslatok szerint eszközeivel elvileg részben tehermentesíthetné a tanárokat, időt spórolva számukra.
Nem vitás, a tanárok informatikai tudása nőtt, amiből viszont nem feltétlenül a terheik csökkenését eredményezi. Sőt, mintha szaporodott volna feladataik száma.
Pedagógusaink ballagásról ballagásra követhetik nyomon a televízió a videó, a cd, az MP3, a dvd térhódításain keresztül, hogyan változott a fiatal generációk hétköznapi élete, életmódja, nyelvhasználata az elmúlt 30 évben. Napi szinten követik a digitális táblák, az asztali számítógépek, de a laptopok, az Ipad-ek, az e-book-ok, továbbá a YouTube, a facebook, a Vine a Tumbir, a Pinterest, az Instagram a Snapchat, és a microsoft az apple, a Power Point a presi s persze a mobilfónia leírhatatlan tárházát.
Szándékosan túlzom, persze, amikor azt állítom, hogy a pedagógus egyben „informatikus” is. Egy biztos, ha eredményesen szeretné végezni a munkáját, szeretne kapcsolatban maradni tanítványaival, alapos, elemeiben naponta frissülő informatikai, felhasználói ismeretekkel kell rendelkeznie. Nem csupán önkéntesen napi 3-4 e-mail megfogalmazásáról, elküldéséről, néhány perces face book csevegésről, netes tartalmak böngészéséről, egy-két sms fogadásáról, a digitábla napi használatáról van szó. Manapság kötelező feladatok között szerepel az e-napló, a digitalizált tananyagok, a virtuális tankönyvek, az iskolai honlapok kezelése is. Mind-mind napi kihívás.

Adminisztrátor

Ahogy említettem, tévedsz, ha azt gondolod, a digitális technikák, legalább az adminisztrációs terhekben megkönnyíthetnék a pedagógusok munkáját.
Nálunk még javában működik a „kettős könyvelés”. Illik mindent, biztonságképpen papír alapon is nyilvántartani. Ezért aztán a pedagógus kényszerűen, mindenkor a legjobb tudása szerint igyekszik eligazodni az intézményi adminisztráció tengerében is.
A rendszerváltó korszak egyik jellemző sajátossága volt/van, az állandó átszervezés.
A pedagógus társadalom az elmúlt 30 évben elfogyasztott fél tucat minisztert, egy tucat államtitkárt, több tucat helyettes államtitkárt, minisztériumi osztályvezetők garmadáját és minimum harminc alapított majd megszüntetett, újraalapított majd átszervezett közeli és távoli háttérintézményt.
Mindegyikük – új seprő, jól seper alapon- rágta/rágja a fülüket újfajta kimutatásokkal, bizonylatokkal, okiratokkal, jegyzékekkel. De ezer tonna számra vitték a papírt, tömték a számítógépeket a helyi tantervek, a kerettantervek, a választható vagy éppen új kötelező tankönyvek feldolgozásai, az országos kompetencia mérés dokumentumai, a hazai és a nemzetközi pályázati anyagok gyártása, évekig a minőségbiztosítási dokumentációk, nyolc éve a KLIK őrületei, a portfoliózás, az önértékelés és a minősítés papírhalmazai.
Emellett persze megmaradtak a hagyományos, folyamatos és alapos titkárnői, titkári önképzést igénylő feladatok is. A határidőket tartva készülnek a hagyományos, ezerféle kimutatások, digitálisan és papíron a különféle tanulói nyilvántartások, írásbeli értékelések, és gyöngybetűkkel kitöltve a bizonyítványok.

Gyógypedagógus

Az utóbbi években a statisztikai adatok szerint nem csökkent, inkább nőtt a sajátos nevelési igényű (SNI) és a halmozottan hátrányos helyzetű (HHH) tanulók száma, miközben az intézményeken belül, az integrált oktatás keretében kell megoldani minden pedagógusnak a kapcsolódó többletfeladatokat.
Ennek megfelelve, a pedagógus folyamatosan felzárkóztat, külön foglalkozik a dislexiás, discalkuliás, az így vagy úgy lemaradó diákokkal, foglalkozik a törvényi Bizottság által visszautasított, vagyis elkülönítést nem igénylő enyhén fogyatékkal élőkkel. Segíti beilleszkedésüket az osztályközösségekbe.
Itt is, talán túlzás azt állítanom, hogy a tanár egyben gyógypedagógus is, de legalábbis alkalmaznia kell, szakirányú végzettség nélkül néha szakszerűtlenül, gyógypedagógia ismereteit is a gyakorlatban.

Szociális munkás

Családlátogatásokkal is fűszerezve figyelemmel kíséri tanítványai családi életét, kapcsolatot tart a szülőkkel, kortárs barátokkal, az edzővel, a balett tanárral, a zongoraoktatóval, ha szükséges egy füst alatt beavatkozik, intézkedik. Nem kirívó ügyekben, szakellátást „éppen” nem igénylő esetekben (s a társadalom általános állapotából következően e megbúvó esetek száma napról-napra növekszik) ellátja a szociális munkás s persze az egyébként egyre nehezebben elérhető iskolapszichológus teendőit is.

A probléma

Vonjuk össze a fenti „terheket”, s persze ne feledjük, szoros összefüggésben egyúttal a gyerekeink napi terhelését (is), a pedagógusokkal szemben előző bejegyzéseimben megfogalmazott törvényi és NAT elvárásokkal.
A tanár hivatalos munkaideje heti 40 óra, ebből 32 órát köteles az iskolában tölteni, amiből átlagban 25 órát tanít.
Marad heti 15 órája a fennmaradó, fentebb részletezett „egyéb” feladatai elvégzésére, úgy, hogy természetesen ebben a 15 órában felkészül az óráira is, továbbá sokan közülük az osztályfőnöki feladataikat is ellátják.
Együttesen, be kell látnunk, az elvárások teljesíthetetlenek.
Attól félek, önmagában a „szolgáltató” szerepeknek (informatikus, rendszergazda, szociális munkás, kulturális szervező, egészségügyi asszisztens, gyermekvédelmi felügyelő, gyógypedagógus, adminisztrátor) megfelelés sem fér bele a nap huszonnégy órájába, nemhogy a tényleges oktatói-nevelői munka lelkiismeretes elvégzése.

Vigyázat!
A törvényi előírások s a fenti szerepek együttes megoldásának lehetetlensége komoly frusztráló tényező. Átragad(hat) a tanítványokra, szüleikre, a társadalomra.

Hosszabb távon elviselhetetlen, megalázó s méltatlan.