Minőség

Átverések, önbecsapások

Sziasztok.

Az átkosban, a Kádár rezsim zseniálisan manipulált a „minőséggel”. Senki nem volt hülye akkor sem (s most sem), mi, a nép, nagyjából sejtettük, hogy amit termelünk, szolgáltatunk a KGST berkein belül, összességében nem versenyezhet a hanyatló nyugat termékeivel s szolgáltatásaival. Muszáj volt lazítani az álszent propagandán, az alkalmazott módszereken (sztahanovizmus, kommunista szombat, építő táborok stb.), ezért a rendszer, ajándékként csepegtetve megengedte a hozzáférést a leginkább áhított dolgok némelyikéhez. A „gulyáskommunizmusként” elhíresült folyamatban állhattunk sorba orkánkabátért, az Ecserin lehetett jó farmert kapni, behoztuk az országba a banánt, a narancsot, később a Coca Colát, a Pepsit, aztán a Gorenjét, néhány megbízható kiváltságos akármilyen típusú nyugati autóval is döngethetett a nagykörúton.


Fotó: MTI/Donka Ferenc

A rendszerváltozás után meg a dolce vita. Megkaptuk a Tescot, a Spart, a Corát s a többit, autószalonok, szakszervizek sora nyílt a Toyotától az Opelig. Bárki, bármit megrendelhetett, megvásárolhatott, amire szüksége volt, amit a pénztárcája megengedett.
Mára a folyamat totálissá vált. Ha van elég pénzed, nincs áhított termék vagy szolgáltatás az országban, amihez így vagy úgy ne lehetne hozzájutni.
De, mond meg, nekünk, polgároknak, ehhez mi közünk volt/van?

Bejegyzésem minőségügyi, szakmai indíttatású, de a tartalma bármelyik szektorra (oktatás, egészségügy stb.) általánosítható.

A probléma

Nekem úgy tűnik, hogy egyelőre, változatlanul, csupán a kapitális átverések, az önbecsapások sorozatát éljük.


fotó: ujszo.com képarchívum

A mai napig sem ismertük fel tömegméretekben, hogy a minőséget nem elég látni, de használni is tudni kell, s a használathoz szintén minőségre, minőségi környezetre, újabb s újabb minőségi termékekre s szolgáltatásokra lenne szükség.
Hiába villogsz a merciddel, betévedve egy dűlőútra már viheted is a szervizbe. Hiába az EU-s pénzen felújított vasútállomás, ha a sínek mellett újra elkezd virágozni a parlagfű. Hiába a behozott CT- MRI, ha elromlik, hónapokig várhatsz arra, hogy megjavítják s állhatsz újból sorba a várólistán, feltéve, hogy még élsz. Hiába az autópálya parkolóban a szintén EU-s pénzen felszerelt korszerű mellékhelyiségek, ha napokon belül teledobálják csikkekkel, bemocskolják a készülékeket, s nincs, aki rendszeresen tisztítsa, karbantartsa azokat.
A mai napig sem ismertük fel, hogy a minőség nem csupán a kiváltságosok, a gazdagok hobbija, hanem minden állampolgárnak, a saját szintjén, alanyi joga a hozzájutás. Ehhez nyilván, a nehezebbik út, minden állampolgárnak elegendő pénzzel kellene rendelkeznie. Tisztességes bérekre, tisztességes megélhetési minimumra, megfelelő életszínvonalra gondolnék, ami lehetővé tenné, hogy alacsonyabb árkategóriákban is, ugyanolyan minőségben jusson hozzá minden polgár a termékekhez, a szolgáltatásokhoz, hogy minden polgár alanyi jogon vigyázhasson a koleszterinszintjére, nem mérgezve magát silány, káros termékekkel.

A mai napig nem ismertük fel, hogy akkor járunk jól, ha, átvéve, nem csupán bevezetjük a minőség előállításához szükséges szabványokat, eljárásokat, rendszereket a saját gyárainkban, a magyar tulajdonú vállalatainknál s a szolgáltató cégeinknél, de a gyakorlatban alkalmazzuk is azokat.
Nem elég levajazott pénzen megvásárolni a tanúsítókat, ha fogalmunk sincs arról, mit kellene csinálnunk ahhoz, hogy hatékonyabban szolgáljuk ki az érdekelt feleket.

A mai napig nem ismertük fel, hogy az egyik legfontosabb dolog, elsőként meg kellett volna lépnünk, hogy az ország irányításában, a parlamentben, a kormányzati munkában, a közszolgáltatásokban szintén minőséget kellene „termelnünk”, csakis minőségi politikai, szakpolitikai munka vezethet el odáig, hogy hatékonyan képesek legyünk gazdálkodni az adófizetők pénzével.

Ezért aztán mi polgárok, Mátészalkától Letenyéig egyelőre eléggé távol vagyunk attól, hogy mi magunk is felismerjük, mi az igazi minőség, s mi lenne, adott helyen s időben, a jó választás. Hogy felismerjük, mikor vagyunk átverve, s mikor vagyunk megtisztelve.

Javaslat

Magyarországon régóta megvannak, a – reklámokban, kampányok során az átverésekre használatos – hagyományos jól bevált, egy-egy terméket, szolgáltatást minőséggé avató definíciók. A szakmai értelemben használatos minőségfogalmak viszont szinte kivétel nélkül valami fajta folyamatot, az egészet, a teljességet érintik. A minőség fogalma mind inkább stratégiai megközelítésű, a minőséget a lehető legtágabb értelemben írják le és vonatkoztatják akár egy egész nemzet működésére, az ország vezetésétől kezdve, a gazdasági mutatókon keresztül a kulturális eredményekre, mindenre, ami belső és külső megítélésben összefüggésbe hozható az országgal. Számtalan szakember és szervezet dolgozik itthon is annak érdekében a rendszerváltás óta, hogy ez a folyamat beérjen. Az ISO Fórum, az EOQ MNB , a Magyar Szabványügyi Testület, a Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület s még sokan mások, de nekem úgy tűnik, hiába.

Nincsenek józanul gondolkodó politikusaink, döntéshozóink. A szakmai lobbik nyomásának engedve, dilettáns módon, hol így, hol úgy, hol amúgy, hol meg sehogy sem mozgatják a szálakat három évtizede.
Nincsenek kijelölve az ország előtt alapvető célok. Úgy lebegünk itt Közép-Kelet Európában, mint az asztronauták az űrben.
Több irányból és többen kezdeményezték az elmúlt 28 évben, hogy Magyarországnak rendelkeznie kellene egy konszenzuson alapuló nemzeti minőségügyi stratégiával, amely összefogja a különféle szektorokat és kijelöli az ország jövőjét, a hatékonyabb, versenyképesebb magyar gazdaság s a hatékonyabb közszolgáltatás elérése érdekében..
A viták türelmes kihordásával, a szakmaterületek összefogásával, ezt kellene nyélbe ütni.

Ha van ötleted, jelentkezz, írd meg a blogoldalamon található mail címre.  A témához kapcsolva nekem is lesz egy javaslatom (közvetlenül a választások után).