Egyebek

Bevándorlás helyett a kivándorlásról

Hasznos lenne végre az országot ideiglenesen vagy véglegesen elhagyó több mint háromszáz- mások szerint hatszázezer kivándorló magyar véleményével is szembesülnünk (szintén egy szőnyeg alá söpört probléma).
A témában, több irányban is folynak vizsgálatok, egyrészt a KSH Népességtudományi Kutatóintézetben
(Melegh Attila, Kapitány Balázs, Gödri Irén és munkatársaik), másrészt a Tárki berkein belül, időszakos kutatások formájában (Sík Endre vezetésével).

Az okok egy irányba vezetnek

Pontosabb adatok még nincsenek, a feltérképezés sem egyszerű, hiszen a kivándorlók itthon nem jelentik be szándékukat, új hazájuk munkaerőpiacán pedig csak egy részük jelenik meg, sokan ugyanis feketemunkát vállalnak.
Egyelőre nem tudható pontosan, hogy milyen társadalmi rétegekre jellemző a kivándorlás, a magyarok családdal vagy egyedül emigrálnak-e, és mik a költözés motivációi.
Az okokról, a meglepően hasonló válaszok miatt, mégis valószínűsíthető, jellemző képet rajzol ki egy „korábbi” kutatás, (2012-ben a „régi” index.hu megbízásából végezték Földes András és munkatárasai. Az összefoglaló már nincs fent a neten ?!)

Néhány válasz az emigráció okait firtató kutatói kérdésekre:

„Magyar viszonyok között jól kerestem és jól éltem, azonban úgy ítéltem meg, hogy csinálhatom még tíz évig ugyanazt, de nem vezetne egzisztenciában sehova. Magánvállalkozást is indítottunk a céges dolgok mellett, de az értelmetlen bürokrácia és a közterhek kinyírták a próbálkozást. Ha szar a politikai légkör, akkor az ember megpróbál burkot építeni maga köré, és abban élni, alámerülni, kibekkelni. Nos, már szinte lehetetlen volt fenntartani ezt a burkot, már nem volt hova hátrálni a politika elől, mindig jött utánam, a magánéletembe, a pénzügyeimbe, a barátságaimba. Ennyi depresszív embert nem láttam még soha magam körül, mint az elmúlt két évben, lehangoló volt megtapasztalni a mindent belengő kilátástalanság érzését.”

„Állami cégnél dolgoztam, és elegem lett abból, hogy hiába próbálok javítani a rendszeren, mindenki saját zsebre dolgozik. Nem az volt a lényeg, hogy spóroljunk, hanem ki mennyi csúszópénzt tud elrakni egyes projektekért a nyertesektől. Emellett nem láttam a jövőt. Jó fizum volt, de valahogy úgy éreztem, hogy egy helyben topogok.”

„Olyan munkám volt otthon, amit kívülről sokan irigyelnének. Belülről már nem annyira vidám, de van belőle lakásom, autóm, egzisztenciám. Nekem az otthoni szemléletből, hozzáállásból van elegem – politikai, munkaadói és civil szinten is. Magyarországon úgy érzem magam, mint egy elszáradt növény, aminek még folyton le is törik az ágait.”

„36 évesen, ha nem vagy törtető, karrierista típus, nem tudsz annyit keresni, hogy előre tudj lépni. Természetesen hozzáadódott az egyre durvább közhangulat, amit szerintem egyrészt a politikai helyzet generál, illetve az egyre nehezebbnek tűnő megélhetés miatti feszültség.”

„Elég volt a hazugságokból, a közélet teljes megmérgezéséből, hogy nem lehet ettől elzárkózva nyugodtan élni.”

„Férjemnek egyre kevesebb megrendelése volt, csak úgy tudtunk megélni, ha adót csaltunk. Nagyon frusztrált, hogy nem lehet előre tervezni anyagilag, mert újabb adónemek merülnek fel.”

„Leginkább a pénz volt az oka, egyre kevesebb volt a fizetésem, ami egyre kevesebbet is ért, és a nyomasztó politikai rendszerben nem igazan éreztem, hogy ez a közeljövőben pozitív irányba változott volna. Összességében nem éreztem, hogy mint állampolgárt, vagy munkaerőt megbecsültek volna eléggé.”

„Megbecsült szakember voltam a területemen, nagyon jól kerestem, tehát nem volt közvetlen anyagi vagy szakmai nyomás rajtam. Elkeserítő volt látni a politikai, és ennek kapcsán a gazdasági helyzetet.”

„Alapvetően financiális okok miatt döntöttem így, de ez nyilvánvalóan összefüggésben áll a hazai politikával.”

„Évről évre rosszabbul viseltem a magyar politikai osztály tehetetlenségét, korlátoltságát és belterjességét, a kormányzás és közbeszéd színvonaltalanságát.”

„Építsem Magyarországot ahol a számlám befizetései után is adóztatnak? Ahol telefonadó és tranzakciós illeték van? Ahol az emberek nem csak egymást nem becsülik, de még alá is vágnak a másiknak ahol csak tudnak? Ahol több bőrt is lehúz rólam az állam, mindenhol igyekszik megnehezíteni az életemet és korrupt politikusok hazudnak a képembe és lopják el, amit csak lehet? Ahol a visszafizethetetlen államadósságot a mai napig fizetik, míg más államoknak sorban elengedik, átütemezik. Szeretem a hazámat, de hülye nem vagyok.
Itt, akinek csak pár száz eurója is marad a hónap végére, az is mosolyog. Mert megnyerte a csatát, amiben otthon vesztésre volt ítélve.”

Különféle magyarázatok, egy irányba mutató okok

A kutatók szerint természetes jelenség, hogy a migránsok különböző magyarázatokkal támasztják alá döntésüket (szerintem meg a fenti vélemények tartalmukban nem térnek el annyira egymástól, hogy mi olvasók ne vonhatnánk le bizonyos egy irányba mutató következtetéseket. A politikusokra nézve mindenképpen).
A kalandvágy, a nyelvtanulás igénye, a szerelmi párkapcsolat, s a több pénzkereset érthető, feltételezhető okok. Látjuk, mégsem ezek szerepelnek vezető helyen, hanem a jövőkép hiánya s az itthoni közhangulat.
Ijesztő, hogy az emigrálók közel fele úgy gondolja, soha többet nem jön haza.
Jellemző pl. az alábbi vélemény:

„Mióta elhatároztam, hogy eljövök otthonról semmi sem változott, ami miatt most úgy érezném, hogy érdemes lenne visszatérni. Ugyan rengeteg minden hiányzik otthonról, inkább azt tervezem, hogy közelebb költözöm, hogy egyszerűbb legyen hazalátogatni.”

A kivándorlók közel fele nem egyedül költözik. Házastársukkal, partnerükkel, gyerekeikkel hagyták el Magyarországot, ami tekintetbe véve a munka- és szálláskeresés, továbbá az adminisztráció, iskoláztatás nehézségeit, komolyabb szándékra utal.
Amíg valaki egyedül dönt és lép érthetőbbek a szándékai, ha mindezt a házastársával közösen döntik el, felnyalábolva gyerekeiket is, a szándékuk sokkal megalapozottabb.
Ebből fakadóan, várhatóan a migrációnak lesz egy következő lépcsőfoka.
A nagyszülők a nyugdíjkorhatár elérése után nagy létszámban fogják elhagyni az országot, átutalva nyugdíjukat az új hazába, s költöznek ki a gyermekeikhez és unokáikhoz.
Az emigránsoknak ugyanis legjobban a családjuk és a barátaik hiányoznak.

Na és persze hiányzik a Túró Rudi (emlékszünk, innen az „orbitális” reklám ötlet, ami itthon is kiverte a biztosítékot), megelőzve a Balatont, a magyar borokat, és a magyar kosztot.
Ezekre a válaszokra építve próbálkozott a jelenlegi kormány, ha emlékszünk, egy „gyere haza, fiatal” kampány indításával. Bele is buktak. A net oldalon se ki, se be. Próbáld ki! Annyi olvasható, hogy a program lezárult. A több százezer kint dolgozó fiatalból mindössze ötvenen érdeklődtek a kormány ajánlata iránt.
A vizsgálat szerint a megkérdezett migránsok többségét a gazdasági helyzet javulása bírná rá a hazatérésre. A politikai változásokat említették a második helyen, jellemzően így:

„Mondjuk, első lépesben fellőhetnék a teljes magyar politikai elitet a Napba, aztán a következő választás után azt a garnitúrát is. A harmadik adagnak adnék hat hónap próbaidőt.”

Utóbbi véleményhez, már nincs mit hozzátennem.
Ismét ugyanaz a kérdés, mint majdnem minden bejegyzésemben:
Tudunk-e belátható időn belül olyan vonzó demokratikus környezetet varázsolni, és pl. versenyképes iskolarendszert működtetni, hogy a szülők s nagyszülők Magyarországon képzeljék el a gyerekeik jövőjét?

A kintiek hangulatáról olvashattok  még itt is, meg itt, meg romák Kanadában, meg nők külföldön.