Politika

Cselekedjünk!

Kedves olvasóim,
A blogolást határozatlan időre felfüggesztem.
Itt és most nem írni, hanem tenni kell.
Közel harminc éves összteljesítményük csúcspontja, ami tegnap (2018. dec. 12.) a parlamentben történt.
„Nem maradhat következmények nélkül” – üzenték egymásnak a felek.
Egyetértek.
Szerintem is, itt már nem csupán a CEU-ról, a rabszolgatörvényről s a szintén elfogadott „párt”bíróságokról vagy az ellenzék tökéletlenségeiről van szó.

Jól tudjuk, e pillanatban minden eszköz a Miniszterelnök kezében van, aki- lásd előző bejegyzésemet, meg lásd „Strasbourg ürügyén”a TEK harckocsikat Budapest utcáin, meg lásd a rendőri intézkedéseket éjszaka a Kossuth téren – felkészült a fegyveres erőszakra is.
Egyebek mellett kezében a rendőrség, a katonaság, a terrorelhárítás, az energia ellátás, beleértve az internetet, a face bookot, amiket bármikor lekapcsoltathat, vagy zavarással használhatatlanná tehet, kezében a legfontosabb rádió s a televíziós csatornák többsége. Kezében a belügyminiszteren s a gazdasági bűnözőkön keresztül az alvilág háromnegyede, s a kezéből esznek, érte imádkoznak a Civil Összefogás Fórumon keresztül megtévesztett polgártársaink százezrei.

Bizalom

Bízom benne, hogy az előzőekre is tekintettel, okos forgatókönyvvel, a szakszervezetek tenni fogják a dolgukat (országos bojkott, a termelés, a gazdasági vérkeringés időleges megbénítása).
Abban is bízom, hogy az ellenzéki képviselők kreativitása nem merül ki az Ukrajnából és ázsiai országokból importált módszerekben, sípolásban, fütyülésben, a pulpitus jelképes elfoglalásában s levonva a sok-sok eddig levonatlan tanulságot, visszaadják mandátumukat, és a pártjaikkal együtt kezdeményezik az országgyűlés feloszlatását, alkotmányozó nemzetgyűlés létrehozását, új választási törvény s új alkotmány megalkotását, majd hivatalos formában üzenve az uniós tagállamoknak is, haladéktalanul kezdeményezik új választások kiírását.
Bízom benne, hogy felszólítják a miniszterelnököt is lemondásra, s utasítják a hivatalban lévő kormány tagjait, hogy ügyvezetésen kívül már semmilyen intézkedést ne tehessenek.
Leginkább abban bízom, hogy mi 6-8 millióan, az ország lakosságának józanabbul gondolkodó többsége belátjuk végre, hogy együtt többre vagyunk képesek. Reménykedem abban, hogy holnap, holnapután történelmi napokat, heteket élünk meg együtt.
Ne tűrjünk tovább!
Segítsük egymást, ahol lehet. Álljunk a szakszervezetek, a fiataljaink s az aktivisták mellé.
Mutassuk meg végre, hogy tényleg „mi vagyunk a többség”.
Cselekedjünk!