Oktatás

Dél Korea oktatási rendszere

Sziasztok,
Kifejezetten a hatékonyságra épülő koreai iskolarendszer 6-3-3-as felosztás szerint működik.
Az általános iskola a magyar rendszertől eltérően 6 éves kortól 12 éves korig, az alsó- és felső középiskola három-három évig, a felsőfokú oktatás pedig általában 4-6 évig tart, utóbbi a választott képzés hosszától függően.
Az általános iskolában a főbb tantárgyak közé tartozik a matematika, az angol nyelv, a koreai nyelv, a különféle tudományok és a társadalomismeret. A testnevelésre nem fektetnek akkora hangsúlyt.
Ezt követi az un. alsó középiskola, ahová 12 éves kortól 15 éves korig járnak a diákok.
És itt a vége a kötelező tankötelezettségnek. Legalábbis elméletben.
A gyakorlatban szinte minden diák jelentkezik valamilyen felső középiskolába, ahová 15 éves koruktól 18 éves korukig járnak.
A kötelező oktatás után több irányban lehet középiskolai tanulmányokat folytatni: általános középiskolákban, amelyek külön tagozatos középiskolák is lehetnek (idegen nyelvi középiskolák) vagy magán középiskolák; valamint a szakképzési rendszer részeként speciális szakközépiskolákban vagy mester iskolákban.
Ezután jöhet az egyetem vagy a főiskola.

Végig a létrán

A ranglétra az óvodával kezdődik, ahová már 3 éves kortól beírathatják a szülők a gyerekeiket.
Rengeteg szülő adja be már 3 évesen a csemetéjét óvodába. Ennek oka, hogy így hamarabb vissza tudnak állni munkába, illetve a gyermekük az alatt a 3-4 esztendő alatt, amit ott tölt, megtanulja az alapvető dolgokat és hozzászokik ahhoz a “versenyhelyzethez”, ami várni fogja őt az iskolában.
Az óvodákat a 2005-ben életbe lépő, kora-gyermekkori oktatást szabályozó törvény felügyeli. Ebben a törvényben komoly előírások szerepelnek a pedagógusok számára.
Az óvodában a pszichológiai, a szociológiai, a kifejező készségbeli, a nyelvismereti és az információszerzési készségek elsajátítását írják elő különböző játékos tevékenységekkel (vidám dalocskákkal és memoriterekkel), és célzott fejlesztésekkel.
Az óvodákban a gyerekek megtanulnak írni, olvasni és számolni, sőt némely magánóvodák, melyek szintén elterjedtek, külön angolórákat is kínálnak. Emellett megtanítják nekik az emberi test anatómiáját és a helyes táplálkozást is szintén játékos formákban.

 Az általános iskola hat osztályos.
A tanév az általános és a középszintű oktatásban több mint 220 napból áll, mely hozzávetőleg 34 oktatási hétnek felel meg. A nyári szünet július és augusztus hónapra esik (kb. 45 nap), míg a téli vakáció december közepétől február végéig tart (kb. 70 nap).
Nincs szabad iskolaválasztás.
Az oktatási rendszer alap szintje 2004 óta országszerte ingyenes és kötelező (egészen a felső középiskoláig), melyet a lakhelyhez legközelebb eső oktatási intézménynek kell biztosítania.
Általános tendencia, hogy a diákok iskolában és a tanulással töltött ideje évről-évre növekszik.
Megtanulják a koreai írást, olvasást, algebrát, geometriát, társadalomismeretet, tudományokat, koreai történelmet, képzőművészetet, angolt, testnevelést, etikát és zenét. Általában ezeket egyetlen egy tanár tanítja nekik, aki rendszerint az osztályfőnökük. Vannak azért olyan tantárgyak, melyeket speciális előadók oktatnak.
Ebben a korban a gyerekek még nem hordanak egyenruhát.


A tanulók minden évben automatikusan egy osztállyal feljebb lépnek, de a tehetségesebb gyerekeknek lehetőségük van tudásszintjüknek megfelelő osztályba feljebb ugrani, függetlenül az életkoruktól. Az általános, tanulásra irányuló társadalmi hajlandóság és a kormányzat oktatáspolitikai lépéseinek köszönhetően ezen a képzési szinten a beiskolázottság aránya megközelíti a 100%- ot (99,9%).
A középszint alacsonyabb szintje (’átvezető iskola’) a 12 és 14 év közötti korosztály, azaz a 7-9. osztályba járók képzését biztosítja.
Itt a diákok tudását tovább „fokozzák”. Ebben a szakaszban már kötelező elem az egyenruha, illetve az sem mindegy, milyen hajviseletben jelennek meg a diákok az iskolában.
Ebben az életszakaszban már a társadalmi, a civil szervezetek is önkéntesen, fokozottan figyelnek a diákokra. Nemcsak az iskolában, hanem a hétköznapi életükben is. Ha valaki valami „rosszat” tesz, arról a megfigyelő szervezet azonnal értesíti a szülőt s az iskolát is.
Átlagosan 7 órája van egy diáknak, de előfordul a kora reggeli nulladik óra is (nálunk is) a normál órarendjük előtt.
Nincs kötelezően előírt egész napos iskola, mégis a diákok többsége csak késő este ér haza. Az iskola utáni foglalkozásokon is részt vesznek, ahol akár harcművészetet illetve zenét is tanulhatnak.
Egy tanóra 45 perces, de a kora reggeli nulladik órák csak 30 percesek.
A tanítás hétfőtől szombatig tart. 2012 óta nincs szombaton tanítás az iskolákban, legalábbis elméletileg. Mégis a legtöbb iskola továbbra is tart foglalkozásokat illegálisan, mert a szülők azt szeretnék, hogy a csemetéjük még többet tanuljon.

Középfok, szakképzés

A középiskolákban, a 15 és 17 év közötti korosztály (10-12. osztály) immár nem kötelezően, folytatja tanulmányait.
A diákok 97%-a felvételizik ilyen intézménybe, és sikeresen el is végzi azt.
Ezen a szinten az intézmények két nagyobb csoportra bonthatók: hagyományos tantervű középiskolákra és a szakközépiskolákra.
Az általános tantervű iskolákba a bekerülés területi alapon határozódik meg. Ezekben az iskolákban a diákok a 11. évfolyamban érdeklődési körüknek megfelelően, kötelező jelleggel fő tantárgyat választanak, melyet két éven keresztül napi több órában hallgatnak. A választott tantárgyi csoportba a tanuló sikeres felvételi vizsgával és megfelelő tanulmányi eredménnyel kerülhet be.
A szakközépiskolákban az általános tudás megszerzésén túl különféle szakképesítés is szerezhető, mely lehet mezőgazdasági, ipari, kereskedelmi, gazdasági, művészeti, természettudomány, nyelvi vagy akár halászati is.
A három évig tartó középiskolai képzés költségei mindkét iskolatípus esetén komoly szülői hozzájárulást igényelnek.
A diákoknak többet és egyre többet kell tanulniuk, hiszen a 3 év után vár rájuk az érettségi vizsga. Meg kell tanulniuk, hogyan legyenek “vonzóak” a főiskolák, egyetemek számára.
Itt már vannak olyan iskolák, ahol akár hajnali kettőig (?!) is nyitva vannak, hogy a diákok könnyebben tanulhassanak.
Ebben az időszakban az alvás vagy a pihenés nem létező szavak a diákok számára.
Átlagban 16 tantárgyat tanulnak a diákok (mint kb. nálunk), sőt ezek után még különórákra is járnak, amiket kellő szigorúsággal vesznek.
A hátrányos helyzetűek oktatása, speciális intézményekben, kifejezetten elkülönítetten zajlik. 2007-ben a súlyosan fogyatékos tanulók száma megközelítőleg 24 000 fő volt, számukra 141 speciális iskolában folyt a képzés.
A kevésbé sérült, hozzávetőleg 28 000 gyermek oktatása a hagyományos iskolarendszer keretén belül, de elkülönített, speciális osztályokban történik. Ezekben az intézményekben és osztályokban az oktatást külön erre szakosodott tanárok végzik.

Árnyékoktatás

Egészen elképesztő, ha eddig még nem borzongtunk eléggé, hogy Dél Koreában az alap és a középfokú oktatásban lévő gyerekek 80%-a vesz részt valamiféle árnyékoktatásban.
A kétféle oktatási rendszer, az állami és a magán, speciális metszete adja ki az árnyékoktatás fogalmát,
mely valójában a piaci haszon érdekében folytatott, tehát magántulajdonú, de nem iskolarendszerű oktatás. Lényegét tekintve az alapoktatáshoz képest nyújt mennyiségben és minőségben, valamint a tananyag elsajátításának módszerében mást.
Az árnyékoktatás elsődleges célja az állami oktatási rendszerben történő sikeresebb előrejutás.
Az egyik elterjedt forma a korrepetálás, ami a lemaradni látszóknak nyújt magántanárok segítségével kapaszkodót, a másik elterjedt forma a fakultáció, mely a már korábban is eredményesen teljesítő tanuló ismereteinek további bővítését célozza egy-egy vagy a szülők pénztárcájához mérten akár több tantárgyból is.
Mindkét forma ismert Magyarországon is. A gazdagabb szülők alkalmazzák is mindkettőt.
A harmadik típus a célzottan a felvételire felkészítő magánoktatás, mely a fejlett országok többségében szintén nem ismeretlen.
Az első két típus létét általában a világ valamennyi országának oktatásirányítása hallgatólagosan elfogadja, csupán a hatalmas üzletet generáló harmadik típussal szemben tapasztalható éles állami szintű elutasítás világszerte.
A már az 1980-as évek óta észlelt jelenséget eleinte csak a konfuciánus, kelet-ázsiai társadalmak egyik jellemzőjének tartották, mivel úgy tűnt, hogy ez a képzési forma csupán annak a jele, hogy mennyire fontos szerepet tölt be az oktatás ezekben a társadalmakban.
Az első, témában megjelent kutatásokat követően azonban hamar világossá vált, hogy az árnyékoktatás világméretű jelenség, mely csupán „hamarabb, szélesebb körben, korábban piacosodott formákban s nagyobb hatásfokkal jelent meg, mint Nyugaton.”

Dél-Koreában az országukat romba és nyomorba döntő háború után kijelöltek az évben egy napot, amikor az érettségit tett diákok képességét felmérik.
Ez a felmérés valóságos nemzeti ünnep, hiszen egy generáció sorsa dől el ezen a napon. Ekkor nem az iskola minősít, hanem a diákokat nem ismerő szakbizottság.
Ezen a napon a tőzsde egy órával később nyit, 30 percre leáll a légiközlekedés, hogy a vizsgázókat semmi se zavarja, hogy pontosan hallják az idegen nyelvi hallás feladat szövegét.
Csak e felmérés eredményei alapján nyílik lehetőség a legjobb egyetemre jutásra.
Márpedig az egyetem elvégzése egy életre szóló karriert garantál.

Oktatáspolitika

Ami az oktatáspolitikát illeti, az esélyegyenlőség és az oktatás megfelelő minőségének biztosítása érdekében a nemzeti tantervet a minisztérium dolgozza ki, amely a helyi, regionálisan hatályban lévő irányelvekkel kiegészülve az egyes iskolák céljainak és jellegzetességeinek megőrzése mellett a kellő rugalmasságot is biztosítja.
A nemzeti és társadalmi igények változását tükrözendő a kormányzat 1954 óta hét alkalommal változtatta meg a tantervet.
A konfuciánus hagyományokhoz hűen az oktatás szerepe döntően meghatározó, de számos esetben a körülményekhez és igényekhez igazították az oktatáspolitika szabályozását. Ennek keretében történt az alkotmány irányelveivel összhangban az oktatási rendszer alapjainak lefektetése.
A jelenlegi koreai oktatási rendszer alapjait az 1949-ben kiadott oktatási törvény határozza meg, melyeknek célja, hogy az egyéni képességeknek megfelelően minden állampolgár számára biztosítsa az alap-, a közép-, és a felsőfokú képzésben való részvétel lehetőségét, bármiféle diszkrimináció nélkül.
Az 1960-as, 70-es években az oktatásban résztvevők – diákok és tanárok egyaránt – számának célzott növelése, azonban túlzsúfolt tantermekhez, férőhely hiányhoz és rendkívül versengő felvételi rendszerhez vezetett.
Az 1980-as évek az oktatás színvonalának minőségbeli fejlesztésével és a képzési rendszer „normalizálásával” teltek. Ebben az évtizedben került be az alkotmányba az élethosszig tartó tanulás szükségességének megfogalmazása és egy szándék kinyilatkoztatás az oktatás hatékonyságának növelésére, valamint az innovációs igényre.
Az oktatás finanszírozását Koreában a központi kormányzat, a helyi vezetés és a magániskolák független forrásai látják el, de emellett az intézmények még mindig nagy arányban támaszkodnak a szülők által fizetett tandíjakra. Az egyéni vagy vállalati felajánlások aránya a finanszírozásban még napjainkban is elhanyagolható.
A központi kormányzat költségvetésének oktatásra szánt részéből az alap- és középfokú oktatást felügyelő irodák, az állami irányítás alatt álló egyetemek, valamint az adminisztratív és kutatási szervezetek finanszírozása mellett jut némi pénz a magánkézben lévő felsőoktatási intézmények támogatására is.
A központi kormányzat kötelessége a tankötelezett diákok oktatását ellátó tanárok bérének fizetése, valamint az oktatás lokális szerveinek éves költségvetését finanszírozása, mely hozzávetőleg az adókból befolyó pénzösszeg 15%-át tette ki 2005-ben.
A magánkézben lévő intézmények finanszírozását az egyszeri beiratkozási díjak és a rendszeresen fizetendő tandíjak fedezik.
A kormány törvényi rendelkezésben menti fel az adózás alól a magántulajdonú iskolákat oktatási célú beszerzések és eladások esetén, ezen felül igény szerint kölcsönt biztosít számukra az esetleges díjazási és a működtetési költségek hiányának fedezésére, beruházásokra és felújításokra.

A család s a tanárok fókuszban

A tanulás kiemelkedően fontos szerepét a tanárok társadalmi elismertsége is mutatja, melyet még az évszázados hagyományokra visszanyúló egyedi megszólításmódjuk is alátámaszt.
A tanárokat segíti az óriási, oktatást támogató könyvpiac, informatika, illetve az állami médiában rendszeresen közölt oktatóprogramok figyelemmel követése. Utóbbiaknak, a finn „jövőbizottságot” jellemző jelentéseihez hasonlóan, hatalmas „gyújtó” hatása van a koreai családokra nézve.
Dél-Koreában is elmondható, hogy mivel az előrejutás és az iskolai teljesítmény szorosan összefonódik, a szülő- gyermek kapcsolatot a magas szülői teljesítményelvárás jellemzi.
Az oktatási rendszer középpontjában a hagyományaikból eredően a család áll. De nem a szülők érzelmeivel, az otthoni nevelés eszközeivel, hanem a szülők követelményeivel s a megtermelt források felhasználásával.
Minden erre vonatkozó felmérés azt bizonyítja, hogy a konfuciánus kultúrájú családokban többször annyi időt, és pénzt költenek a gyermekek minél jobb iskolai eredményére, mint a fejlett nyugati országokban. Szöulban pl. a családi jövedelem 16 százalékát a gyerekek iskolán kívüli oktatására fordítják.
Mondanom sem kell, a teljesítmény ilyen szintű szerepe az előrejutásban kedvezőtlen társadalmi jelenségekkel is együtt jár.
Ilyen például, hogy Dél Koreában az oktatásnak nincsenek olyan mellékrendszerei, melyek támogatnák a tanulmányaikban gyengébb képességeik miatt elmaradókat, hogy visszajussanak az életkoruknak megfelelő képzési szintre. Hogy segítsék a hátrányos helyzetűeket a felzárkózásban. Hogy egyenlő esélyekkel induljanak a valamilyen oknál fogva magatartászavarokkal küzdő gyerekek.
Ilyen továbbá, hogy a világon itt az egyik legmagasabb a tanulói öngyilkosságok aránya.
A szülők árgus szemekkel figyelik gyerekük tanulmányi előmenetelét.
A szülői jutalmak és büntetések kizárólag ahhoz igazodnak hogyan tanul a gyerek.
A kormányzat, a reformok útján, azon van, hogy könnyítsenek a diákok életén, és leállítsák a nagyarányú öngyilkosságokat, de eddig nem született semmilyen ötlet (?).
Ezért aztán, bár a koreai oktatási rendszer statisztikailag rendkívül sikeres, nekem úgy tűnik, mintha nem gyerekeket, hanem robotokat képeznének.
A bevezetett és folyamatos reformok egyik háttere pl. annak beismerése, hogy az emberi agy nem bír el ennyi információt. A hatalmas adott pillanatban elsajátított ismerethalmazokból megragadt alkalmazható, felhasználható tudás megléte is kérdéses.

Kérdés, vajon a kiégett emberpalánták, hogyan, miképpen, mennyiben „felszabadult” magatartásformákkal, mennyi vissza visszatérő sokkoló emlékképpel élik le az életüket?

Ima vizsga előtt