Oktatás

Felsőfokú tanárképzés s a változatlanság

Sziasztok!
Ijesztően sokan, ma is úgy gondolják, a pedagógusnak elegendő a hagyományos technikákat alkalmaznia, amelyek évszázadokon keresztül megfelelőek voltak.
A technikákat lassan minden magyar állampolgár képes egészen pontosan leírni, kezdve attól, hogy a pedagógus osztályterembe lépésekor vigyázz állásba merevedik az osztály, egészen addig, hogy a házi feladatot bejegyzik a gyerekek a füzetükbe, vagy bepötyögik a mobiljukba, s egy újabb vigyázz állás keretezi az egészet. A bibi az, hogy már több mint száz éve fokozatosan megkérdőjeleződik ennek a hagyományos szerepjátéknak az érvényessége.
Miközben változásokat szeretnénk, valójában ragaszkodunk ugyanazon kereteinkhez. Adjuk le az anyagot, feleltessünk, osztályozzunk, buktassunk és dicsérjünk.
A tanóra a tanulás szervezése alatt még ma is nagyrészt munkaformákra gondolunk, nem egy elérendő célra (amelyről sokszor ugyan keveset tudunk, nagyrészt fogalmunk sincs előre, hogyan fogjuk elérni, de elérjük).
A tanárjelöltek az egyetemen megtanulják a munkaformákat, hány fajtája van az értékelésnek, és azok milyen fontosak. Tanulnak hozzá neveléstörténetet, fejlődéslélektant, pszichológiát s sok érdekes dolgot, amelyekből levizsgázgatnak, a gyakorlatokon jó esetben megismerkednek a különféle adminisztrációs technikákkal is, és irány az iskola.
Ahol két megoldás van. Vagy elsajátítják, vagy elhagyják a pályát.

Hospitálás Hejőkeresztúron (IV. Béla Ált. Isk.)

A múlt s a jelen

A rendszerváltás előtti és utáni években, az országban sok, heterogén minőségű felsőoktatási intézményben szerveztek pedagógusképzést. Összesen 33 intézményben. 16 állami egyetemen és 10 főiskolán tanult a pedagógusjelöltek 85 százaléka. Emellett két egyházi egyetemen, három egyházi főiskolán, továbbá felsőoktatási alapítványi és elenyésző számban magánintézményekben is folytattak pedagógusképzést. A széttagoltságra jellemző, hogy voltak olyan intézmények, ahol csak egy-egy pedagógus szak volt. A hangszeres és a szakmai tanár szakok teljes skáláját nem számítva, kb. 130 pedagógus szak működött, egyre fogyó hallgatói létszámmal.
A képzés a nagyszámú, önálló, részleges autonómiát élvező intézményben mindenféle rendszeres központi eredményességvizsgálat vagy más kontrollmechanizmus nélkül zajlott.
A tanárrá képzés felelősei és legaktívabb közreműködői hagyományosan a neveléstudományi és pszichológiai tanszékek, intézetek, valamint a tantárgy pedagógusok. A részleges autonómia azt jelentette, hogy a képző intézmények többségében szigetként működtek, kevés befolyással, érdekérvényesítő képességgel az „egészre”.

Alkotás közben (Igazgyöngy Alapítványi iskola Berettóújfalu)

A kísérlet, s annak bukása

Az akkori magyar kormány 2004 júniusában elfogadta a nemzeti Bologna-stratégiát s 2005-ben törvénybe is iktatta.
Innen indult a kísérlet.
Évekre, úgy látszott, eldől, hogy a korábbi, duális képzést felváltja az új szerkezetű, többciklusú felkészítés. A szabályozási dokumentumokban megjelent számos új, a pedagógusképzés átalakítását célzó rendelkezés, köztük az egységes kompetenciák meghatározása, amely a rendszer problémáira is reagált, és amely szemléletében újszerű képzést vázolt fel. A legfontosabb szerkezeti változás az volt, hogy tanári szakképzettség a többciklusú képzési rendszer második képzési ciklusában, az u.n. mester fokozatot nyújtó képzésben szerezhető. Az első szakasz a tanárképzés szempontjából tisztán az adott szak szakterületi ismereteit nyújtja — minden hallgatónak egyformán.
A döntést nem előzte meg a tanárképzés egységes egyetemi szintű átállása, ezért aztán a főiskolai képzések mesterszintre emelése mindössze annyit jelentett, hogy az átalakítás nem egyetemi, hanem főiskolai szinten valósult meg.
Eleve kérdéses volt, hogy az egymástól minőségileg, missziójukat, infrastruktúrájukat, személyi állományukat tekintve, szinte összehasonlíthatatlanul eltérő intézmények képesek-e azonos kritériumok szerint pedagógusokat képezni.
A gyorsított menetben, különösen a módszerek kikísérletezése területén szinte percről percre hoztak olyan kevésbé átgondolt döntéseket, amelyeknek a megalapozottságát azonnal tovább kellett javítani.
Következményként, a bolognai átállás elvileg az európai fejlődés főáramába helyezte a hazai pedagógusképzést, gyakorlatilag azonban az új elemekkel a felsőoktatás számos szereplője nehezen vagy egyáltalán nem tudott megbarátkozni.

Vissza a „dagonyába”

Ezért aztán a bologna felszámolásán s a régi szisztéma visszaállításán senki sem csodálkozott, sőt egyesek egyenesen visszakövetelték a „dagonyájukat”.
Meg is kapták. A tanárképzés 2010-ben visszaállt a több ciklusú képzésről az osztatlan képzésre, benne a sok-sok újszerű elemmel.
Ettől persze – a már ismert elvárásokra is tekintettel a tanárképzésünk színvonala sem nem emelkedett, sem nem romlott.
Mintha megállt volna az idő.
Egyetemeinken s a volt főiskoláinkon, néhány érintett, a változtatásokat évtizedek óta sürgető egyetemi oktatót nem számítva, változatlanul, változatlan, elöregedő oktatói-, személyi állománnyal, csendesen zajlik az élet.
A tisztességes gyakorló pedagógusok mindenkor érzékelik a változások szükségszerűségét. Szeretnék rendszeresen tovább képezni magukat, de az előző bejegyzéseimből is látható, hogy az ezzel járó tanulást, többletterhet idő hiányában nem vállalhatják fel. Így aztán kevesen tudnak mit kezdeni az élethosszig tartó tanulás elvével, önerőből pedig képtelenek megvalósítani a tanulásfejlesztés új gyakorlatát, a tanításközpontú oktatásról a tanulás tanítását célzó képességfejlesztésre való áttérést.

Játsszunk REÁLisan (szegedi Motiváció Tanoda)

A probléma kezelése

Külalakban, lózungokban mindig is jól álltunk. A mai pedagógus továbbképzések, a politikai lózungok címekben elég hangzatosak, tartalomban azonban eléggé hiányosak. Itt is akadnak azért előre mutató kivételek.
Alig jutott eszébe egy-két döntéshozónak pl. nagy számban bevonni a továbbképzésekbe azokat a pedagógusokat, akik már bizonyították nyitottságukat, tanulási motivációjukat és eredményességüket. Ebbe a körbe tartoznak hagyományosan az alternatív iskolák tanítói, tanárai, a hálózati tanulásban, a tanodákban aktívan résztvevők, az NFT – HEFOP pályázataiban érintett pedagógusok, s a csoportként nehezen azonosítható, de a tantestületekben és a helyi közösségekben ismert és elismert „jó pedagógusok”.
Alig jutott eszükbe, hogy a szigetként működő jó gyakorlatokkal rendelkező oktatási intézményekben folyó munkát érdemes lenne országos szintre emelve pl. képzőközpontokká alakítani.
A tanárképzésben tapasztalható változatlanságnak már most súlyos ára van. Minél tovább várakozunk annál súlyosabb. Egyelőre rejtély, ki vagy kik fogják felvállalni a társadalom előtt azt a minimum 20-25 évet, amely szükséges lenne a valódi változáshoz.