Magamról

Finnországban

Sziasztok,
A finn sikerek gyökerei nem annyira oktatási, pedagógiai elvekre vezethetők vissza.
Sokkal inkább arról van szó, hogy a második világháború után módszeresen kiépítették a demokráciájukat, felépítették a gazdaságot, a jóléti államot, s amikor pl. az oktatási rendszerük átalakítása került szóba, minden pedagógiai kérdésre adott válaszukban benne volt/van, hogy kitartóan ragaszkodniuk kell a jóléti állam vívmányaihoz.

Ország kép, előzetesen, utazás előtt

A háború után Finnország viszonylag homogén periferikus agrár-ipari országból gyorsan alakult át multikulturálissá, magas technikai színvonalú tudástársadalommá. A világgazdaságban is versenyképes, jól tájékozódó, rugalmas szakemberek tömegével rendelkeznek.
Az állampolgárok törvénytisztelők, mindenkinek megvan a bizalma a hatóságok s az intézményeik iránt.
Elkötelezettek a saját társadalmuk iránt, még a bevándorlókat is „hazafias” érzelmek vezérlik.
Az ország a legkevésbé korrupt nemzetek egyike.
S csodák csodájára, jól működik a politikai demokrácia is.
Az egyik titok, hogy a finnek saját gyengeségeiket is potenciális erősségként látják.
Az Országgyűlésben régóta működtetnek egy „jövőbizottságot”, amely folyamatosan vizsgálja a világ eseményeit s az ezekre adandó finn válaszadást, a lehetséges nyerő stratégiákat. A bizottság témáktól függően számtalan szakértőt alkalmaz, akik innovatív javaslatokat fogalmaznak, amelyek sok társadalmi szűrőn keresztülmenve kerülnek elfogadásra vagy elvetésre.
A finn politikusok bizton tudják, bármilyen kérdésben, legyen az pl. a migráció, csakis társadalmi méretű egyetértés alapján képzelhető el előre lépés.
Amennyiben elfogadnak egy javaslatot, azt tudatosan lefordítják egy „populárisabb”, valamiféle mindenki számára érthető, emészthető „propaganda” anyagra, amit a lakosság már közösen vállalható üzenetként értelmezhet. Erre tudatosan és sokat költenek a közösből. A „tudatmódosítók”, a tévé-, rádióműsor-, vagy bármiféle esemény keretében szervezetten, szinte azonnal beépülnek a finn köztudatba, országon belül és kívül is a polgárok öntudatosan terjesztik azokat.
Ne az Új Magyarország, a Széchenyi Terv, a Nemzeti Fejlesztési Terv szintű anyagokra s a királyi tévé szoros együttműködésére gondolj, amelyek részletekbe merülő parttalan, s emiatt kiüresedő ömlengései riasztóan hatnak ránk, hanem jóval egyszerűbb és tartalmasabb, közösen vállalható üzenetekre.
“Finnország már most is a világ legjobb országa. Az ország kis méretéhez képest hihetetlen erősségei és lehetőségei vannak a világ legmakacsabb problémáinak megoldásához. Ha Finnország nem lenne, ki kellene találni. Küldetésünk van.”
Ilyen, s ehhez hasonló jövőbizottsági jelentések könnyen emészthetők s magunkévá tehetők.
Persze csak akkor, hangsúlyozom, ha tényleg van mögötte valami igazság. Erre a Bizottság kínosan ügyel.
Nálunk, a „A Magyarország velünk van”, „ A magyar reformok működnek!”, „Nálunk nagyobb a gazdasági növekedés, mint az EU-ban!” s számos hasonlóan cinkelt üzenetek magukban rejtik a politikai kockázatot.
Olyan országban, amely nem a jóléti vívmányait szeretné védeni, hanem a jólétet szeretné valamikor elérni, kevésbé szerencsés a jólétre hivatkozni.
Napjainkra a finn bizottság oktatásügyben azt a küldetést fogalmazza, hogy a bevándorlók iskolai teljesítményszintjét a többség szintjére kell hozni. A legjobban teljesítő bevándorlókat tanárrá képezik, hogy eltérő kulturális hátterükkel segítsék a többi bevándorlót és gazdagítsák a többségi társadalmat. Az emigrációs nyomás hatására döntöttek arról is, hogy sikeres integráció csak akkor valósítható meg, ha bevándorlók gyerekeinek aránya adott csoportban nem lépi át a 30%-os arányt (korábban 15% volt).
(Itthon arról népszavaztunk, hogy ilyen típusú problémákkal még véletlenül se szembesüljünk.)
Folytatva a példákat, másik küldetésük, hogy az un. Megbékélés Napjának szervezésével terjesszék az ifjúság körében a fenntartható fejlődés problémahalmaz megoldásának eszköztárát. Szerintük, a globális környezetben ennek kulcsfontosságú szerepe lesz majd a jövőben.
S, ha jól működő demokrácia, egy-egy küldetése lehet pl. az állami hatóságoknak és helyi önkormányzatoknak is, amelyek, függetlenül a szakterületüktől, az éves költségvetésük 1%-át kulturális nagy projektekre fordíthatják. A nagy projektek a helyi lakosok részvételével terveződnek, és társadalmi-környezeti innovációt visznek a helyi közéletbe.

Helsinkiből kétóránként indul hajó Tallinba, ahol a finnek olcsón bevásárolnak s aznap vissza is jönnek

Első benyomások

Jelzem, feleségemmel, Zsókával kettesben, eredetileg Izlandra szerettünk volna menni. Felejtős, a mi pénztárcánknak horribilis lett volna. Aztán Norvégiába. Itt is megfizethetetlenek az árak, legalábbis nekünk. De mivel kötöttük az ebet a karóhoz, legalább egyszer lássunk valamit Hollandián túl is (ott már voltunk), így jött képbe Finnország.
2017 augusztusában töltöttünk tíz napot az országban. Főhadiszállásunk, lakást bérelve, a Helsinki közeli dinamikusan fejlődő Vantaa negyedben volt. Fiatal szállásadónk Steven, foglalkozására nézve fodrász, indonéz barátnőjével költözött össze, így a srác lakását kiadva rendszeresen plusz bevételhez jutnak.

Néhány éve átadott, elképesztő designnal tervezett sorház 4. emeletén laktunk egy helyes kis másfél szobás, erkélyes garzonban. Kivételesen szauna nélkül (a lakások 70%-ban szauna is van).

A ház, ahol laktunk

A lakónegyed, a házunk, később kiderült az összes nagyváros s a lakóparkok stílusára is Alvar Aalto
világhírű finn építész modernizmusa nyomja rá a bélyegét (tele van velük az ország, lágyan, észrevétlenül simulnak a természetbe).
A finnek méltán büszkék világhírű honfitársukra. Hagyatékát, az egész világon iskolát teremtő stílusát Finnország a saját „felöltöztetésére” is használja.

A kis lakás olyan épületgépészeti-, a nyílászárók működtetését-, a konyha eszközök használatát-, az erkély kihasználtságát biztosító apró „találmányokkal” volt felszerelve, amelyektől leesett az állunk. Itthon nem hallottunk róluk, nem láttunk ilyeneket. Pl. az univerzális csaptelepek, zárszerkezetek, egyetlen kulcs a bejárathoz, a garázshoz, az elképesztően ötletesen tervezett s használható szelektív szeméttárolókhoz, vagy beépített, helyet kímélő csepegtető a mosogató alatt, vagy pl. az erkély részleges-, teljes beüvegezése néhány másodperc alatt.

A látnivalókon túl

Ami belefért az időnkbe, megpróbáltuk „meglátni”, átélni, és szokásunkhoz híven, hagytunk magunknak a helyszíneken eldöntendő, „váratlan” programokat is. Turku, Tampere, Hameenlinna, Lahti, Kouvola, Kotka, Porvoo, számtalan kisebb útba eső település, s természetesen Helsinki. Helsinki belvárosa 20 perc vonatozás, a nyugaton megszokott színvonalon, zajtalanul.
Nem untatlak, a nevezetességeket interneten elérheted.

Az alábbiakban néhány, túlmutató észrevételt tennék.

Helsinkiben a Szenátor téren

Demokrácia

– karbantartott, ingyenes autópályák, nem hivalkodó autópark, városokban s a városok között kiváló tömegközlekedés,
– az egész országban példamutató szociális és rendvédelmi biztonság,
– nincsenek hajléktalanok, mindenki lakást kaphat az államtól, cserébe dolgozniuk kell. Mindenki alapellátásban részesül. de pl. a további egészségügyi ellátás mértéke státusztól, munkahelytől, kollektív szerződésektől függően egyénenként változik,
– a migránsokkal barátságosak, nyitottak, viszont alapvető elvárás mindenkivel szemben, legyen finn vagy betelepülő, hogy ne viselkedjen kirívóan, tartson tiszteletben másokat, akarjon dolgozni, ne éljen vissza a társadalom s a mindenkori kormányzat jóindulatával. Utóbbiak megsértése, legyen az egy „részegen randalírozás”, vagy „segélyekkel trükközés” azonnali szankciókat von maga után (átéltük pl. egy ittas srác üvöltözését a vasútállomáson. Két percen belül két járőr lekapcsolta s kórházba vitték. Más: egy vietnámi csaj mesélte, hogy kezdetben a segélyekből akart megélni. Két hónap után felfüggesztették a bevándorlási kérelmét s kötelezően elvitték egy képző központba, ahol a kurzus során a fejébe „rágták” mit tehet s mit nem a jövőben, ha Finnországban kíván maradni.
– Az északi országok között messze Finnország a „legszegényebb”, egyelőre „kullog” Norvégia és Svédország után, de a finn társadalom eltökélt, mindenkin érződik, hogy szeretnének felzárkózni (mi meg a Finnektől vagyunk lemaradva kb. 25-30 évvel, de nálunk egyáltalán nem érződik semmiféle célzott összefogás).
– A bizalom, a tisztelet egymás irányában, Finnországban alapérték.
Pl. egy erdőben, tóparton épülő faházat a tulaj az összes felszereléssel, szerszámokkal, komplett szauna szettel (az alábbi képen látható) cc. 10 millió forint összértékben otthagyta. Elugrott valahova egy-két napra, vagy csak hazament aznap. Eszébe sem jutott csomagolni, elzárni, bezárni mindent. Pontosan tudta, hogy visszatérve mindent úgy fog találni, ahogyan otthagyta. Nagyvárosokban, elérhető földszinti erkélyeken termelnek pl. epret, bárki leszakíthatná az érett, zamatos gyümölcsöket kilószámra, de valahogy eszébe sem jut senkinek.

Fotó: Jobbra (nem látható) a félkész ház, szerszámokkal, anyagokkal

Iskola, oktatás

(kint tanító tanár ismerősöm „összefoglalója” alapján. A teljes rendszerről önálló bejegyzésben írok majd)

– a központi tananyagot ((NAT), bő lehetőséget hagyva a helyi, akár teljes átírásra, széleskörű társadalmi konszenzus alapján határozzák meg, s bárki észrevétele alapján, állandóan „karbantartják”. A tananyag alapvetően fontos, de ennél sokkal fontosabbnak tartják a kimeneti eredményeket s az egyes esetlegesen lemaradni látszó iskolák azonnali egyensúlyba hozását,
– a hétköznapi cél, minden pedagógus számára, hogy aznap s holnap, holnapután minden gyerek sikerélménnyel, „megdicsérve”, elégedetten menjen haza, hogy másnap kíváncsian, örömmel jöjjön vissza. Otthon nem várja házi feladat. Családi körben a gyerekek azt csinálnak, amit akarnak.
– tanárokkal szemben egyetlen elvárás, hogy ne ártsanak a gyereknek, egyébként, bizalmat, teljes körű szabadságot kapnak, bárhogyan s bármit tehetnek az iskolai hétköznapokban. Az óravezetésre, diák és tanár között az egyenrangú partnerkapcsolat jellemző,
– az iskolai órákon, külső, itthoni szemmel, látszólag, nem történik az égvilágon semmi extra. Az anyag észrevétlenül, nyugodt, vidám, dolgos „nyüzsgés” közepette kerül feldolgozásra. Ami viszont feltűnő, (általánosságban is rákérdeztem), a tanár az órán soha nincs egyedül. Minimum a pedagógiai asszisztens jelen van. Ha bármelyik gyerekkel gond van, azonnal hívható s bekapcsolható az órába az éppen ügyeletben lévő gyógypedagógus, szociális munkás vagy pszichológus is.
– Már az egyetemen kiszűrik s átirányítják más szakokra azokat a tanárjelölteket, akik tekintélyelv-, egyéb fegyelmező logika alapján „gyakorló óráznak”, vagy túlzott hangsúlyt helyeznek az osztályozásra s a gyerekek elkülönítésére, teljesítményelvű megkülönböztetésére.

Magyarok

Szerte a világban, így Finnországban is sok magyar él. Tudatosan, előre szervezett és spontán találkozásaink is voltak a kint élőkkel. Két példa:

Tudatos:
Juli Budapesten tanított az egyik elit gimnáziumunkban. Nem tudott kijönni a fizetéséből ezért vállalt más melókat is. Egyik ilyen nemzetközi projektben futott össze először az interneten, majd személyesen a mérnök, informatikus Mauri-val. A kapcsolatból szerelem lett. Évek óta együtt élnek Helsinkiben, van három gyerek, akikre kezdetben Juli felügyelt, de most már egy éve Ő is tanít kint, angol nyelvet, az egyik iskolában.
Átlagosan élnek, ami annyit tesz, hogy vidáman, boldogan s mindenkor nyitottan, optimistán. Fantasztikus volt velük együtt kirándulni, járni az erdőt s segítségükkel felfedezni kevésbé népszerű s mégis csodálatos helyeket. Amikor vendégül láttak minket a lakásukon, megelőző nap történt a „turkui mészárlás” (emlékszel?), egy migráns megkéselt több embert, talán egy rendőrt is. Itthon hetekig, sőt, a mai napig szalagcím. Kint? Hú, ez tragikus- mondom Maurinak. Igen, szörnyű- volt a válasz. Nem kellene valamit csinálni, nincsenek túl sokan, idegenek az országban?- kérdezem. Komolyan gondolod? Mi mindenkit szeretettel várunk, ha nálunk kívánnak letelepedni, s betartja a szabályainkat. Semmivel sincs több baj velük, mint velünk. Az eset tényleg szomorú, de nem szabad túlgondolni. Sajnos minden hétre jut egy szomorú statisztikai adat, amit hol mi, hol más idézett elő – válaszolt. Az a dolgunk, hogy megelőzzük őket.

Vendéglátóink Mauri, Juli és Zsóka

Spontán:
Ha Finnország, mondanom sem kell, bárhol jársz, városon belül vagy kívül, mindenhol hatalmas parkok erdők s tavak, tavak, tavak minden mennyiségben. Sok-sok helyen félreeső szabadon használható szaunákkal, grillezőkkel az út szélén, a sok-sok helyen épített kirándulóközpontok, turista menedékek, szállodák.
A Helsinkiek rendszeresen járnak ki a közeli nagyobb erdőkbe pl. a mi időnkben áfonyát szedni. Bárhol kapható, speciális szerszámmal, pillanatok alatt több kiló áfonyát gyűjtenek, piknikeznek, majd hazatérve lekvárt csinálnak belőle.
Az egyik ilyen közeli strandközpontban hallottunk magyar hangot először (aztán mindenhol, ahol megfordultunk).
Bájos, kedves fiatal család. Laci, Kati s két gyönyörű gyermekük. Egyik dunántúli nagyvárosunkból költöztek ki. A férj, 11 finn állampolgár elől, pályázat útján nyert el egyetemi oktatói állást. Tudni kell, Finnországban a svéd hivatalos anyanyelv a finn mellett. Laci nyelvész. Öt felsőfokú nyelvvizsgával. Kati társadalomkutató. Szintén pályázat útján ugyanezen az egyetemen bekerült egy kutatócsoportba.
Laci itthon legutóbb egyik tévétársaságunknál dolgozott, amíg ki nem rúgták. „akiket kirúgtak, mindenkinek volt egy-két-három diplomája, gondolataik, kreativitásuk, akik maradtak, max. érettségivel rendelkeznek, viszont jó barátok, s ügyesen tudnak segget nyalni.”- mondta Laci.
Érdekel, mi van itthon?- kérdeztem. Nem, nem érdekel – vágott közbe, évente hazajárunk a rokonainkhoz, de soha az életben nem kívánunk hazajönni. Elég volt a megaláztatásból.

Ilyen helyen találkoztunk Lacival és Katival. A tópartok tele vannak játszóterekkel

Újra itthon

Hazatérve, ismét szembesülve az itthoni körülményekkel, nem voltunk túl vidámak. Ez van, nekünk ez jutott.
Az egyetemről jut eszembe! Annak idején, két helyről is kaptam oktatói állásajánlatot (1987,1990). Túl fiatalnak, tapasztalatlannak érezve magam, nem vállaltam el egyiket sem. Később külföldön is taníthattam volna (Anglia 1993, USA 1996). Eszembe sem jutott.
Nekem itthon van dolgom. Nem a kocsmában vagy a temetőben persze, hanem valami értelmes, mások számára is hozzáadott értéket termelő munkahelyen dolgozva.
Jó néhány évvel ezelőtt, önhibámon kívül, összeomlott a vállalkozásom, munkanélküli váltam, ötvenvalahány évesen. Felkerestem hajdani kedves kollégámat – ma, intézetvezető, egyetemi tanár-, kérdeztem, nincs-e valami lehetőség, tanítani szeretnék, van már tapasztalatom, talán tudásom is, amit átadhatnék a fiataloknak. Kérlek, ha utánanéznél, ha Te, a szakma szembesülnétek azzal mikor, miért s mi történt velem, köztünk, ha esetleg valamiféle rehabilitáció keretében….nem részletezem….. brrr… megalázó volt.
Azóta számtalanszor próbálkoztam, tréner, tanácsadó, később asszisztens, besegítő, már mindegy is volt. Hiába.
Nálunk, az u.n. értelmiségi, a „tisztviselői” s hasonló státuszokra, kivéve a nemzetközi projekteket, nincsenek pályázatok. Nem elterjedt gyakorlat. Több tízezer állást „felügyelni” a politikusok, liblingek, s a segg nyalók játszótere. Karriert építeni? Kihalásos alapon, vagy kapcsolatok útján, s állandó kompromisszum kényszerben, egyébként sehogy.
Megjegyzem meg is van az eredménye. Ellentétben Finnországgal a lakosság intézményekbe vetett bizalma az egyik legszégyenteljesebb mutatószámunk.
Lacira gondoltam. Ő tudta ezt. Felmérte, elmondta Nekem.
Nem volt esélye. Sehol, Magyarországon.
Ahogy látom, nekem sincs.

S Neked? Te jól vagy? Minden rendben?