Egyebek

Karének

Sziasztok
1976. Az év egyik nagy durranása volt Szilágyi György: Hanyas vagy? – c. írása, Kálmán György színművész kitűnő tolmácsolásában. 21 éves voltam, nagyon élveztem, pedig sok közöm nem volt a tartalomhoz.
Tavaly véletlenül elém került a szöveg.
Újragondoltam.
Szerintem a mi rendszerváltó generációnk is megérdemel, ha mást már nem is, legalább egy monológot.

Karének

(Szilágyi György – Kalapács János)

Rendszerváltó vagy? Igen?
Mi félszavakból is megértjük egymást.
Ugyanazt a nótát fújjuk, nem igaz?
Emlékszel? Milyen kíváncsiak voltunk?
Gyerekkorunkban mindig, mindenről beszéltek nekünk. Titokban, suttogva. Annyira halkan, és titokban, hogy nem hallottunk semmit. Nem is tudtunk semmit.
Nem is tudunk semmit.
Az iskolában mozgalmi dalokat énekeltek a fülünkbe.
„a párttal, a néppel egy az utunk”
„hej te bunkócska, te drága”
Otthon anyánk vasalt vagy a varrógépet taposta, mi lekuporodtunk a sparherd mellé, és titokban hallgattunk, nagyokat.
Anya, mi az ellenforradalom?
Csönd legyen!
Aki kíváncsi, azt hamar elviheti egy csajka.- mondta nagypapa, de aztán csak folytatta, halkan, hogy senki meg ne hallja.
Tudod kis unokám, az nem is úgy volt, majd ha nagy leszel….
Emlékszel, mit kiabált apám álmában?
„ki kellett volna lőni azt a szovjet tankot. Minden másképp alakul…
Anyám meg mindig azt énekelte:
„hej, rózsalevél, felkap a szél, messzi sodor innen”

Rendszerváltó vagy? Igen?
Mi félszavakból is megértjük egymást.
Azt mondod Takács Marika, azt mondom Öveges professzor.
Azt mondod: jegees, itt a jegeees!, azt mondom: frigider.
Nekünk folyton a jövőnkről papoltak.
Arról, amit magadnak építesz.
Mi nyolcéves korunkban már kívülről fújtuk a kisdobosok hat pontját.
„A kisdobos hűséges gyermeke a magyar hazának. A kisdobos szereti és tiszteli …..”
Különösen szerettünk volna méltók lenni az úttörők vörös nyakkendőjére is.
Az úttörők már lányokkal járhattak, a KISZ-eseknek meg Simsonjuk is lehetett.
Megtanultuk Lajka kutya, Gagarin és Hruscsov nevét.
Nagyon tanulékony gyerekek voltunk. Minden érdekelt bennünket.
Milyen cigarettája van a bácsinak?
Fecske, fiacskám!
Milyen motorja van a bácsinak?
Pannonia 250-es fiacskám!
Fecske, Terv, Pannonia, Danuvia, Jawa, Berva!
Mi félszavakból megértjük egymást.
Emlékszel, nagymama mindig a földet emlegette.
A téeszesítés előtt más világ volt, jobb világ volt! – suttogta.
Meg azt mondta, hogy Holéczy Ákos teszi tönkre az ifjúságot. Meg a beat frizurások.
Hát hogy lehet ilyen frizurát viselni?
Csikófrizurát kérek a gyereknek, mondta mindig anyám, a fodrásznál.
Meg is tanultam a nevét. Csikó az csikó.
Könnyen tanultunk, hiszen csak nyolcévesek voltunk.
A szovjetek, azok a szovjetek…- suttogta nagyapa.
Ezen túl a szomszéd sem merészkedett!
Rajkról, a „pesti srácokról”, a Corvin közről, a forradalomról mindenki hallgatott.
Nagy Imre nevét nem merték kiejteni előttünk.
Rákosiét, Kádárét igen, Nagy Imréét soha!
A magyar pufajkásokról igen, a ludovikásokról soha!
A pártház ostromáról igen, a „szabadságot akarunk”- ról soha!
Komédiáztak előttünk, haver, komédiáztak!
„Tanulj meg, fiacskám, komédiázni,
mert minden-minden csak komédia…”

Rendszerváltó vagy? Igen?
Mi félszavakból is megértjük egymást.
A munka érdemrend bronz, ezüst, arany fokozata.
Aranykalász a címerben.
Mindig volt a dolgozó nép, mindig volt a gazdag maszek.
Higgy a pártban és dolgozzál. Ez a világ rendje.
Voltál SZUR-on?
Én is.
Láttad a Honvéd-Fradi, a Dózsa-MTK rangadókat?
Én is.
Voltál úttörőtáborban?
Nem?
Én, igen.
Zászlófelvonás, zászlólevonás. Jobbra át, balra át, hátra arc! Reggeli szemle!
Úristen! Bennünket gyerekkorunktól kezdve egzecíroztak!
Énekelj, ne beszélj! Ha énekelsz, nem beszélsz.
Minket a hallgatásra neveltek.
Hallgatni arany!
Ne szólj szám, nem fáj fejem.
Ebben az országban mindenki félt.
Féltek a tegnaptól, a mától, féltek a jövőtől.
Mi az egész ifjúságunkat végigénekeltük.
Hallgattunk, énekeltünk.
„tizenhat tonnát raksz, és mennyi a bér….”
Minket megszidtak, ha nem énekeltünk
„Hej te katyusa te drága….”
A tanár adott egy kokit, ha nem énekeltünk. S többé mindig énekeltünk.
Nekünk a tornaóráinkon is énekelni kellett.
Param, param, pa rárárára, umparara….menetgyakorlatok voltak.
Mi az oroszórán betéve mondtuk a jelentést.
Továris ucsityelnyica jadakladivajuvam…
Emlékszel?
Minket a templomok közelébe se engedtek.
Anyám mégis megkereszteltetett és becipelt első áldozásra is.
És tilos volt a galerik közelébe menni.
Galeriztünk. Ott nem kellett énekelni.
Mi kék köpenybe jártunk iskolába, és jelvény volt a felső zsebünkre tűzve.
Minket az imperializmus elleni harcra neveltek.
A mocskos kapitalisták ellen neveltek.
„ez a harc lesz a végső, csak összefogni hát”

Rendszerváltó vagy? Igen?
Mi félszavakból is megértjük egymást
Úristen! Mi mindent nem tanultunk meg!
Mi mindent nem láttunk!
Nem láttuk a frontharcosokat, tölgyfaleveles sisakban menetelni a Legfelsőbb Hadúr színe elé.
Nem láttuk a kadétokat, ludovikás tiszteket, utcán felpofozott bakákat, csendőröket, apácákat!
Nem láttuk a kubikos börzét a Teleki téren és a cselédkorzót a Keleti előtt!
Nem láttuk az első világháború rokkantjait.
Nem hallottuk a gégék helyén csillogó fémcsövek sípolását.
Mi nem ettünk lóhúst és nem kentünk szamárzsírt a kenyérre.
Mi zsíros kenyeret ettünk és cukrot szórtunk a tetejére.
Mi sokáig nem láttunk munkanélkülieket, havat lapátoló ügyvédeket, és taxisofőrré átképzett orvosokat. Most látunk!
Lemaradtunk valamiről?
Nálunk mindenki dolgozott. És senki sem dolgozott.
Nálunk mindenki tisztességes volt. És mindenki lopott. A gyárból, a téeszből, a közösből.
Nálunk senki sem hitte el, hogy ami az enyém, az közös.
Mi nem hallottuk a rádióban beszélni Hitlert és Mussolinit.
Mi hallottuk a rádióban a Szabó családot, mi láttuk a tévében ezerszer a tavasz tizenhét pillanatát, a mozikban kétszázszor a Csapajevet, a ballada a katonáról-t és a bátor embereket.
A többiről?
Se nem láttunk, se nem hallottunk.
Ha mégis, hallgattunk, mint a sír.
Minket is leszedtek a rendőrök a villamos ütközőjéről.
Mi is korán kezdtünk dohányozni, de soha nem voltunk éhesek.
Mégis, mindig éhesek voltunk.
És integettünk az emelvénynek minden Május elsején.
Mi is kokárdát viseltünk, meg KISZ jelvényt viseltünk, vörös csillagos jelvényt viseltünk.
„pajtás, daloljunk szép magyar hazánkról”

Rendszerváltó vagy? Igen?
Akkor mondd meg, mikor kezdtük el nem érteni egymást?
Félszavakból se, egész szavakból se.
Azt mondtad Beatles
Azt mondtam: Rolling Stones?
Nekünk a Tesla magnó volt a mindenünk.
Mi Illést, Omegát, Metrót hallgattunk és megvesztünk egy-egy amerikai nagybácsitól kapott lemezért.
Mikor kezdtük nem érteni egymást?
Nem tudom.
Te tudod?
Azt mondtad Metró. Citromízű banán.
Azt mondtam: Cream, Fehér szoba.
Azt mondtad Illés, Holdfény 69.
Azt mondtam: Led Zeppelin, Rengeteg szerelem.
Mi is megtanultuk az iskolában, hogy „húzzunk egy merőleges vonalat…”
Nekünk a hidegháború volt az ifjúságunk.
Mi a gulyáskommunizmusban voltunk szerelmesek.
Klubokba jártunk, azokkal barátkoztunk, akik személyesen ismerték a dobost, a gitárost, vagy az énekest.
Néhányukkal ismét összefutunk. Trottyok lettek. Trottyok lettünk. A szemükbe nézünk, és nem tudunk mit kezdeni magunkkal. Ők se magukkal. Legtöbbjük kiszorult az Arénából, se nyugdíj, se újabb aranylemez.
Mi is kiszorultunk az arénákból. Se nyugdíj, se állás, se semmi se.
Mi kívülről fújtuk a Piramis nótákat.
”szállj fel, szállj fel magasba…”
„a becsület ennél mégis többet ér…”

Rendszerváltó vagy? Igen?
Mióta nem értjük egymást? Félszavakból, egészekből se?
Azt mondod: Koppány
Azt mondom: István!
Azt mondod: Cillei!
Azt mondom: Hunyadi
Mi újra megtanultuk a történelmet, a neveket.
Azt mondod: Kossuth!
Azt mondom: Széchenyi
Azt mondod: Gömbös!
Azt mondom: Károlyi
Azt mondod: Vass Albert
Azt mondom: Márai Sándor
Azt mondod: Orbán!
Azt mondom: Gyurcsány!
Vagy minden fordítva?
Mindegy is.
Mi félszavakból se értjük egymást!
Apád mi volt? Kommunista?
Apád mi volt? Szocialista?
Apád mi volt? Ébredő magyar?
Te mi vagy: Liberális?
Te mi vagy: Demokrata?
Te mi vagy: Hazafi?
Én ki vagyok: liberális?
Én ki vagyok: szélsőséges?
Én ki vagyok: demokrata?
Az biztos, hogy kivagyok.
És biztos, hogy te is kivagy.
Ők is kivannak. Londonban is kivannak. Kanadában is.
S mindenhol kivannak.
Magyarok.
Ez egy kis ország.
Innen mindig el lehet menni.
Ide mindig haza lehet jönni.
Itt a legtöbb családban volt hívő és hitetlen.
Baloldali és jobboldali. Katolikus és zsidó.
Ez egy kis ország.
Itt mindenki érdekelve volt valamilyen politikai mozgalomban.
Pro és kontra.
Itt egyszer az életben mindenkinek kihúzták a politikai nyerőszámát.
Itt egyszer az életben mindenki leszámolhatott az ellenségével.
Itt a leszámolóval is leszámoltak.
Ez egy kis ország.
Olyan, mint egy nagycsalád.
Ebben az országban több a mutyi, a sundambundam, mint a többi európai országban együttvéve!
Miközben a kávéházakban azt énekelték, énekeljük, hogy „szeressük egymást, gyerekek…”

Rendszerváltó vagy? Igen?
Mi félszavakból se értjük egymást, egészekből se.
Apáink érkeztek a fényes szelek hátán
Mi érkeztünk a szabadság ígéretében.
Ők is, mi is megforgattuk a világot.
És a világ forgott velünk!
„Megtanultuk mi már ezt a harcot…”
Részt vettünk Nagy Imre újratemetésén.
Csendben, méltósággal tüntettünk az erdélyi falurombolás ellen.
Ezek mi voltunk!
Kinyílt előttünk a világ!
Mi láttuk és hallottuk beszélni Antall Józsefet, Horn Gyulát. Mi találkoztunk végre a földalatti mozgalmak egész gárdájával! Demszky, Pető, Magyar Bálint.
Jöttek, láttak.
Túltolták.
Nem élték túl.
Mi túléltük.
Túléltük?
Mi úgy ismerjük ezt az országot, mint a tenyerünket.
Többé már nem mondhattuk, hogy nem ismerjük egymást.
Figyelted a trendet? Listás politikusok kezdtek országlásba. Hozzáadott érték nélkül.
Meddig még?
Mi mindenkit ismerünk. S mindenkit átverünk. Én Szilágyi Györgyöt, Te Bibót, Ő Márait.
Mi átvertük egymást.
Ti mindenkit.
S ők?
„Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet.”
Meg a többit.
„Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz.”
Világos volt, világos lett.
Ismét újra tanultuk a színeket.
Azt mondtad: piros-fehér sávos
Azt mondtam: égszínkék-aranycsíkos
Azt mondtad: vörös
Azt mondtam: narancssárga
Azt mondtad: Anyád!
Azt mondtam: A Te anyád!
Hiába játszottunk szavakkal.
„Hallgatás, Kihallgatás, Gatás”
Hiába realizáltunk:
„Minél érzékenyebb és tisztességesebb valaki, annál védtelenebb”.
A szabad választásoktól, a szabad változtatásoktól nem lett jobb.
Jobb lett?
Mi tudunk konspirálni, hallgatni, nem fecsegni, titkot őrizni.
Mi vakon hittünk és látva csalódtunk.
Mi mindenkit túlélünk.
A mi korosztályunkból kerültek ki a nagy koponyák és a húgyagyúak.
A mi korosztályunkból kerültek ki az olvasók, és az olvasni nem tudók.
A mi korosztályunkból kerültek ki a mutyi bárók s az oligarchák.
Akik hiánycikket csináltak a zsebtükörből, a fürdőszobai tükörből s mindenféle tükörből.
Meg a demokráciából, meg a tisztességből.
Nincs mibe belenéznünk, nincs mivel szembenéznünk, nincs miben élnünk s nincs hogyan élnünk.
Kedves közbeszerző bátyáim, nagybátyáim, uram bátyáim!
Én is oligarcha szeretnék lenni.
OTP 11773085-08028574
Olvass. Adományozz. Fizess belém, haver!
S építek kisvasutat,
„hintát, homokozót, rétet, kis patakot.
Aludj el
Kisember
Aludj el.”

Rendszerváltó vagy? Igen?
Mi félszavakból se értjük egymást, egészekből se.
Mi bementünk az Unióba.
Minket bárhová simán beengednek.
Minket bárhol járunk, szeretnek.
Hozzánk bárki jön, mi szeretjük Őket.
Itthon minket nem szeretnek. Eddig se szerettek.
Rólunk tudják, hogy a világ végéről is visszajövünk.
Mi nem tudunk, és nem akarunk máshol élni, csak itt!
Mi nem tudunk, és nem akarunk máshol élni, csak itt?
Nekünk itt még feladataink vannak.
Vannak?
Mi ott voltunk minden április 4-én. És láttuk Kádárt.
Mi ott voltunk minden Május 1-én. És láttuk Kádárt.
Mi ott voltunk minden március 15-én. És láttuk Orbánt.
Mi ott voltunk minden október 23-án. És láttuk Orbánt.
Mi mindenhol őket látjuk.
Mi sehol sem akarjuk látni őket.
Mi mindennap azzal ébredtünk, hogy na, akkor most.
Mindennap arra ébredtünk, hogy együtt, közösen, talán.
Nekünk ötven és hetven között már őszül a hajunk.
Nekünk ötven és hetven között már fehér a hajunk.
Mi már nem bírjuk a piát, vihart, éhséget, fagyot.
Nem bírjuk a klímaváltozást.
Ránk már nem lehet számítani.
Ránk kell számítani?
Ránk nem lehet nem számítani!
Velünk akkor is számolni kell, ha nem számolnak velünk.
Nekünk tönkretették a legjobb barátainkat.
Minket tönkretettek a legjobb barátaink.
Mi vagyunk a barikád két oldalán.
Mi vagyunk a barikád minden oldalán.
A baloldalán és jobboldalán. Mi vagyunk középen.
Mi nem vagyunk sehol.
Mi vagyunk, akik nem vagyunk.
A jövőnek születtünk. Halottnak születtünk?
Mi cinikusak vagyunk.
Bennünket már nem érhet semmi meglepetés.
Mi bíztunk.
Mi reménykedtünk.
A mi szívünket törték össze.
Mi estünk apátiába.
Mi vesztettünk el minden reményt és esélyt.
Mi kapaszkodunk minden reménybe és esélybe.
Bennünk nem ért véget a háború, a perpatvar.
Mi békében élünk, gyermekeink, unokáink homlokát simogatjuk, de agyunkban sortüzek dörögnek.
Mi felkapjuk a fejünket minden fékcsikorgásra.
Nekünk felgyorsul a szívverésünk, ha meghalljuk a mentőautó szirénáját.
Bennünk soha nem ér véget a kurva anyázás.
És énekelünk, folyton csak énekelünk:
„Valami van a levegőben, valami, ami éjjel összerak,
Van valami a levegőben, valami, ami reggel szétszed”

Rendszerváltó vagy? Igen?
Mi már egyáltalán nem értjük egymást.
Mellőlünk sokan kidőltek.
Akik meghaltak.
Akikkel tele voltak az ideggyógyintézetek, amíg meg nem szűntek.
Mi is megszűntünk.
Megőrültünk, alkoholisták lettünk, emigrált gazdagok lettünk, eredeti tőkefelhalmozás nélkül, mutyi vezérek, Mészárosok, Garancsik lettünk.
Akik nem bírták tovább cipelni a nehéz csomagot.
Akik tovább cipelték a csomagot.
Teremtő Isten, mi minden van ebben a csomagban!
Lehúzza a kezünket, a vállunkat, belemar a szívünkbe.
Ekkora csomaggal nem lehet mit kezdeni. Se szegényen, se gazdagon!
Nézzük egymást, összetörve.
Hallgatjuk a másik sípoló tüdejét, hallgatjuk a sípoló tüdőnket, és nem merjük elsírni magunkat, pedig üvölteni szeretnénk kínunkban.
Hol rontottuk el?
Mi rontottuk el?
Nekünk a hallgatásunk is beszédes.
Nem mindegy, kivel hallgat az ember.
Mi egymás társaságában szeretünk hallgatni.
Mi körül vagyunk véve az itthon maradt fiatalokkal.
Ők nincsenek körülvéve velünk.
Nekik is megmutattuk, hogyan kell hallgatni. De nem hallgatnak.
Mi sem hallgattunk, Ők sem hallgatnak.
Ők is (ki)vannak, mint mi. És lesznek, mint Mi.
A mi hallgatásunk termelte ki a celebeket, aztán még többet s még, még.
Mi megérdemeltük őket.
Őket érdemeltük?
Együtt énekeljük:
„A halál meg az élet meg a széjjel baszott közélet,
Nem a pornó nem is az erotika, ami gusztustalan az a politika”
Mi ezeket a dalokat is megérdemeltük.
Mi ezeket a dalokat szeretjük.
És együtt énekeljük.
Csak az a furcsa, hogy már ötven, hetven évesek vagyunk.
Még ötven, hetven évesek se vagyunk!
Együtt énekeljük a dalokat.
Mert mintha mi írtuk volna azokat.
Sokat láttunk, sokat hallottunk, sokat tudunk.
Mégse tudunk semmit. Hallgatunk.
Még itt vagyunk. Sokfelé. Lent és fent. Mindenütt.
A plázákban, a Marina parton. És az intenzív osztályokon. S sehol sem.
Mi, rendszerváltók.
A fiaink, drága fiaink.
A lányaink. Drága lányaink.
Ők is itt vannak.
Vagy ünnepekre hazajönnek.
Az igazi rendszerváltók.(?)
Együtt zúzzuk:
„Magyarország mi a fasz van veled, mondd csak …… .
Ők fognak egyszer eltemetni minket, utolsó perceinkben ők ülnek majd az ágyunk szélén, és velünk éneklik, hogy:
„Ha én zászló volnék, sohasem lobognék,
Mindenféle szélnek haragosa lennék,”

Velünk énekelik?!