Magamról

Kész regény (önéletrajz)

Sziasztok!

Gondolom, egyetértünk, minden ember élete kész regény. Egyedi és megismételhetetlen.
63 éves vagyok. Nős. Apuka (egy lány, egy fiú), s nagypapa (egy fiú).

Meghatározó kisgyermekkor

A tanyasi gépállomás gyönyörű szép gépírónője s egy jóképű kőműves legény találkozásának gyümölcseként születtem Tázláron , 1955-ben. A falu legényei szerették volna megkéselni az idegenből az egyik búcsúba idetévedt idegent. Mert micsoda dolog az, hogy szemet vetett a mi lányunkra? Hajszálon múlt, hogy nem sikerült a tervük. A Budapesten, egy cselédlány második lánygyermekeként született, vidékre, nevelő szülőhöz leadott lányt, a falu befogadta. A szeged környéki Sándorfalván született, 12 évesen szolgálónak eladott, de aratáskor a földekről megszökő, s Szegeden inasnak álló, szakmát kitanuló fiatalembert azonban betolakodóként kezelték.
(ha Sorosozunk, migránsozunk, tudjunk róla, magyar földön mélyen, évszázadokban gyökerező hagyományai vannak az idegengyűlöletnek s a sötét tudatlanságból fakadó, nehezen fékezhető indulatoknak).
Az egy szál klott gatya, a mezítlábas lét, a perzselő kiskunsági homok, a nálam is magasabb fél-egyméteres téli hótakarók, a tarlón járás, az aratások, a cséplőgép, a szőlő, a dinnye, a barack, a meggylopások meghatározó élmények maradtak. Az óvodában a fakockák, első szerelmem Dudás Ildi, a verekedések érte, a Szellman szőlő, a Lázár sor, Pirtó, Bócsa, Szank, Felsőtelep, Harkakötöny végeláthatatlan rónái, a gőzmozdony Soldvadkerten, az állatorvos Moszkvics 408-asának benzingőze, Eperjesi bácsi, Miklós bácsi boltjai örök emlékek.
Szokásokban, hagyományokban szülőfalum sem különbözik a környező falvaktól. Morbid, hogy a településről Chris Hann kanadai szociológus írt monográfiát (1980). Ha érdekel a faluszociográfia, kattints rá még a követő vizsgálat összegzésére (2013), ami magyar nyelven is olvasható. Le fogsz döbbenni!

Tanulni, tanulni, tanulni

Hatéves koromban költöztünk Budapestre.
Pesten, Angyalföldön, a külvárosi Tomori Pál Általános iskolába jártam.. Az osztályban néhány előkelőbb tisztviselő gyerek mellett túlnyomórészt az egyik utolsóként felszámolt gettóból, a Tripoliszból s a környező egyszobás „cs” lakásokból bejáró gyerekek tanultak.
Szerencsénk volt, mert a tanáraink egy részét, volt egyetemi, gimnáziumi oktatókat éppen akkor engedték ki ’56 után a börtönökből s helyezték ki a külvárosba, további vezeklésként, lefokozva őket, általános iskolákba (nem írnék neveket, mert úgy látom, még ma is kellemetlen lenne. A gyerekeik számára).
Évente két-három igazgatói intő, az állandó csibészkedés mindig el volt felejtve, mert jól tanultam. Számtalan iskolai, kerületi versenyt nyerve, a felső tagozatban végig kitűnő tanulóként, nem volt kérdés. Az osztályfőnököm sem tűrt ellentmondást, amikor a kocsmából hazatérő Apámmal egy napon, késő este összeveszve (apám ragaszkodott a szakmatanuláshoz), azt mondta: Jancsinak gimnáziumba kell mennie.
Jó, ha kell, akkor megyek – hümmögtem. A belváros peremén, a Huba utcában lévő Berzsenyi Gimnáziumban (mai épülete már a Vizafogón van) az osztály összetétele pont a fordítottja volt az általános iskoláénak. 4-5 külvárosból bejáró mellett, többségében az Újlipótvárosból kijáró diákok alkották a csapatot. Itt sem tanultam rosszul. De inkább a haverkodás, a csajozás, a műjégpálya, az Ifi Park határozták meg a létemet, mint a latin vagy akár a tantestület bármelyik tagja (a matek tanárom Bánhegyi László kivételével). Egyáltalán nem foglalkoztatott, hogy mi lesz, mi lehetne belőlem, ha majd nagy leszek.


A másodikos kisdiák

A munka világa

Sok mindent kipróbáltam. Diákkoromban dolgoztam állatgondozóként a budapesti állatkertben, de ugyanott kőműves segédként részt vehettem a teveház s az elefántház újjáépítésében. Válogattam csavarokat nagyvállalatnál, anyagot szállítottam a szakiknak az Elzettben lakatgyártáshoz, éjszakai műszakban kenyeret válogattam pékségben, raktam ki vagonokat, szenet, bútort teherpályaudvaron, iktattam műszaki tervdokumentációkat tervezőirodában, szereltem klímát, csővezetéket a budai Hilton, s a Nagyvárad téri orvosegyetemi központ építésénél. Később az ösztöndíjam kiegészítéseként kalauzként, maszek taxisként, kérdezőbiztosként, interjú készítőként és adatfeldolgozóként ismerkedtem a dolgos mindennapokkal.
1976-1982 között 2. sz. Bordás András Ipari Szakmunkásképző Intézetben, majd (1982-1990) a Móricz Zsigmond Szakközépiskola és 26. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézetben tanítottam. Voltam osztályfőnök, vezető tanár, szakmai munkaközösség vezető, koordináltam szakképzés témakörben oktatásszociológiai kutatásokat, tartottam a kapcsolatot az oktatási és a különböző társadalomtudományi kutatási intézmények között (számtalan, emlékezetes műhelybeszélgetés Gáspár Lászlóval, Liskó Ilonával, Várhegyi Györggyel, H. Sas Judittal, Tóth Olgával, Bessenyei Istvánnal, Gazsó Ferenccel, Zsolnai Józseffel s sokan másokkal).
1987-1990 között a Magyar Tudományos Akadémia ösztöndíjasaként, kutatásszervezés, döntési képesség fejlesztő módszerek kidolgozása, kipróbálása, kandidátusi disszertáció írása kötötte le energiáim nagy részét.
Közben megalapítva (1984), 1993-ig vezettem a Stratégia Kulturális Gazdasági Munkaközösséget. Munkatársaimmal kommunikációs tréningeket tartottunk vállalatvezetőknek, döntési tréningeket pedagógusoknak, iskolavezetőknek.
1990-1992 között az Országos Közoktatási Intézet alapító tagjaként központigazgatóként dolgoztam. Próbálkoztunk, sikertelenül, a marketing szemlélet terjesztésével az iskolarendszerben (intézmények önmenedzselése, erőforrások gyűjtése, szülőkkel való kapcsolattartás). Iskolaigazgatóknak-, önkormányzati vezető munkatársaknak-, középiskolai tanároknak konferenciákat, különféle rendezvényeket is szerveztünk s felügyeletemmel koordináltunk néhány nevelésszociológiai kutatási projektet.
1994-1996 között a Lyons Capital Co (USA), INCOMA Co és GmbH (Kanada, Németország) munkatársaként is dolgoztam. Ügynökként, francheese partnerként szerveztem magyar találmányok, szabadalmak nemzetközi hasznosítását. Kevés sikerrel. Próbálkoztunk kockázati tőke bevonásával innovatív ötletekbe, üzleti tervek megvalósításával (Lyons), szabadalmak találmányok nemzetközi hasznosításával (Incoma). Mindhiába. A karvaly tőke mindenhol előbb érkezett.
1993-ban alapítottam, tipikus kényszervállalkozásként (emlékszel a kényszervállalkozások időszakára?) az X-Level Kulturális és Szolgáltató Kft-t.
Ügyvezetőként minőségügyi-, szervezetfejlesztési-, üzletviteli tanácsadás mellett, havi megjelenéssel X-Levél néven közoktatási hírlevelet adtunk ki közoktatási intézményeknek, önkormányzatoknak. Szerveztünk számtalan konferenciát, üzemeltettük, szerkesztettük a qualinfo.hu honlapot és bevállaltuk szakkönyvek kiadását is. 2008-ban, amikor a cégem, tőlünk független okok miatt, csőd közeli helyzetbe került, döbbentem rá úgy igazán, hogy mi is történt, történik velem s körülöttem velünk, többségünkkel. Tisztességesen élni, megélni Magyarországon egyre nehezebb.
Nincs mit tagadnom, benne voltam néhány adó trükkben, sok stikliben. Nem tehettem mást. De számomra soha nem volt pálya a túlélésért olyan folyamatokhoz asszisztálni, amelyekkel nem értek egyet, s az sem fekszik a gyomromnak, hogy milliókat, milliárdokat halmozzak fel korrumpálóként/korrumpálhatóként.

Diploma invázió

1976-ban Pécsett a Pollack Mihály Műszaki Főiskolán szereztem az első diplomámat.
Komoly tévedés és pályatévesztés volt. A szüleim kedvéért végeztem el a kurzust, szegények belehaltak volna a szégyenbe, ha nem így történik. Pécsett, ebben a csodálatos városban, nekünk, későn érő kamaszoknak a kollégista lét, a ránk szakadt önállóság mindent megengedett. Tanulás helyett inkább a bulikat, a jogra, a pedfőre (tanárképző), az orvosira, a zeneművészetire járó lányokat, s persze a Lőwey Gimnázium negyedikeseit részesítettem előnyben. Alapítója voltam a főiskolai diákújságnak, főszerkesztőként adtam át a stafétát, bekapcsolódtam a főiskolai bulik szervezésébe is. Amikor végeztem, komoly dilemma előtt álltam. Bocsárdi úr, a kollégium igazgatója, nevelőtanári állást ajánlott. Maradjon itt kolléga, magának itt a helye, kérlelt, beíratjuk a Bölcsész karra népművelő szakra. Szóba se jöhetett. A lány, későbbi feleségem, akkor már Pesten volt. Jöttem vissza, utána.
1980-ban kaptam tanári diplomát a Bánki Donát Műszaki Főiskolán. Mivel pedagógus végzettség nélkül kezdtem el tanítani, irányított kényszerhelyzet, kötelező kurzus volt.
Gyakorló tanárként tanárképzőre járni különleges élmény. Az összes oktatóm lebukott. Állítom s azóta is vesszőparipám, hogy a tanárképzésbe egyetlen oktatót sem engednék be, a terepen szerzett több éves gyakorlat nélkül. Lehet valaki kitűnő elméleti szakember, lehet öt felsőfokú nyelvvizsgája, meglehet minden tudományos fokozata, hívhatják professzornak, docensnek vagy adjunktusnak. Fabatkát sem érnek, ha fogalmuk sincs arról, hogy a tanítványaik hol s hogyan fognak dolgozni.
1984-ben avattak okleveles szociológussá az ELTE bölcsész karán.
Tudatos választás. Komoly csalódás. A tanári karban s az évfolyamon, a beiskolázott pártkatonák (értsd téglák), a tanszékre vagy a szakra benyomott értelmiségi utódok mellett találkoztam kifejezetten tehetséges emberekkel is. A máig tisztelt néhány maghatározó tanáregyéniség (Papp Zsolt, Csepeli György, Vitányi Iván) előadásait s a tanulótársaimmal egy-két közös feladatmegoldást, műhelybeszélgetést leszámítva az itt eltöltött évek üres dumákkal, kamukkal, sok süketeléssel teltek, könyöklésekkel, értelmetlen helyezkedési kísérletekkel megfűszerezve. A szociológus lét nehezen behatárolható valami. Nem is foglalkozom vele.
2001-ben, 46 évesen, minőségügyi (TQM) szakértő, szakközgazdász lettem. (Budapesti Gazdasági Főiskola, Master’s Programme of the University of Professional Education Hogeschool Zeeland in the Netherlands).
Ez is tudatos választás volt, komoly tétekkel. Túlélés vagy újabb milliók szerzése. A kilencvenes évek végén kezdődő, a minőségügy iránti megmagyarázhatatlan elkötelezettségem s szerelem jó ideig kitartott. A kurzuson, bár a tanerőktől itt sem ájultam el, raktam össze tudatosabban a gondolataimat. Itt értek be számomra válaszok a régóta feltett kérdéseimre. Mi végre az államháztartási szektorok hatékony működtetése? Miért fontos egy országban az oktatás-, az egészségügy minősége? Mit jelenthetne egy minőségi ország-, demokráciaépítés, s mindezekhez képest, mi magyarok, miért vagyunk ennyire igénytelenek?

Publikációk

Könyvek

(sajnos nincsenek digitalizálva, többségük a könyvtárakban vagy antikváriumokban hozzáférhető)
A szociológiáról alapfokon, Gondolat, 1987
Az iskolai élet szociálpszichológiája, Kossuth, 1988 (megvásárolt, kiadatlan kézirat)
Tesztek-Nektek intelligencia és személyiségtesztek fiataloknak, szülőknek, Háttér, 1989
A döntés iskolája, társas kommunikációs módszerek középiskolában OPI 1990 (kandidátusi értekezés könyv változata)
Tudod ki vagy? teszt gyűjtemény Háttér 1995
Minőségbiztosítás, minőségirányítás a közszolgáltatásban, X-Level 2000,
Minőségirányítás, minőségtechnikák, ipar. gazdaság, szolgáltatás X-Level 2001,
Ki vagyok Én? Teszt gyűjtemény, X-Level 2002,
Csapdák hálójában, 26 év demokrácia, köznevelés, politika, –vitairat- (kézirat) 2017

Fontosabb tanulmányok:
Egyén és közösség a pedagógiai célrendszerekben, Magyar Pedagógia 1989 1. sz.
Az értékelés és a minősítés irracionalitása a neveléstudományban Pedagógiai szemle 1991 7-8. sz.
Zsákutcában a minőségfejlesztés? X-Levél 2005 febr. sz.

…. s emellett számtalan publikáció, interjúk hetilapokban, napilapokban, rádióban, televízióban.

Találmányok, filmek
TO-DO stratégiai társasjáték, Triál, 1989
TO-DO roses logikai mozaik játékcsalád, 1990 IRWIN Toys Co. (Kanada) (kiadatlan)
Játssz és dönts! Dokumentumfilm, rendező: Sántha László, Mafilm 1986 (http://www.imdb.com/name/nm7783071/)
A döntés iskolája, videofilm, társrendezők: Puszt Tibor, Oláh Ottó, Stratégia GMK 1986

Motivációk régen és ma

A rendszerváltás első hónapjait, leírhatatlan csalódásként éltem meg. Nem így képzeltem. Szinte egyik pillanatról a másikra zuhantam össze. Hátrahagyva a biztos megélhetést, a felkínált egyetemi oktatói, iskolaigazgatói, kutatói karrier pályákat, 1992-ben önként álltam fel, felmondva a munkahelyemen. Felfordult a gyomrom a sárdobálástól, a könyöklésektől, a szakértők kényszerű pártosodásától, a sok-sok árulástól és a szemünkbe hazudozástól. Engem a szüleim tisztességre, becsületes életre neveltek. Szegények, nem adhattak mást. Így aztán nem tanultam meg trükközni, taktikázni, méricskélni.
Volt bennem nagy adag naivitás is (ami miatt, ma már gyakran inkább lúzernek gondolom magam, mint épeszű, józanul gondolkodó „polgári engedetlennek”). Azt hittem, hogy a felfordulás csupán néhány hónapig tart majd s rövid időn belül, lenyugodva, mindannyian visszatérünk a kreatív énünkhöz, s én is visszakapom a munkámat, a megélhetési forrásaimat. Álmomban sem fordult meg a fejemben, hogy ez a történet máig kitart. S a helyzet csak rosszabb, egyre rosszabb.

A munka számomra mindig egy-egy általam célként vázolt, vagy mások által felkínált feladat-, probléma lehetőleg sikeres megoldását jelenti.
Hitvallásom, hogy a saját hibáinkból és a rossz döntéseinkből sokat tanulhatunk. Még többet hozhat a konyhára, ha el sem követjük azokat, ha inkább mások hibáiból okulunk. De a legtöbbet akkor profitálhatunk, ha el sem követjük azokat, ha Te, s Én közösen megpróbáljuk megelőzni bekövetkezésüket.
Volt munkatársaim a vezetési stílusomról, a céges partnereim rólam, véleményt alkotva rendszerint a szorgalmat, az állandó tanulást, a kreativitást, a nyitottságomat, a jó szervezőkészségemet hozzák fel pozitívumként és az adott téma iránti túlzott elkötelezettségemet, a maximalizmust említik „negatívumként”.

Számtalan sikerélmény mellett leginkább arra vagyok büszke, hogy szakkönyveimet Magyarországon a mai napig a felsőoktatás, a köznevelés, a közigazgatás területein, a szolgáltató iparban, s a versenyszférában is haszonnal forgatják.
Ahogy írni szoktuk a hivatalos önéletrajzokban: mindig kész vagyok a váltásra, a felhalmozott tapasztalataim hasznosítására.
Ha van ötleted, írj.


A 62 éves útkereső