Demokrácia

Póker demokráciák

Sziasztok,
Szükségtelen tételesen ismertetnem a mostanában hazánkban is népszerűvé vált póker nevű kártyajáték szabályait, egyetlen partit sem kell játszanunk on-line, vagy valóságos pókerasztalnál ülve, hogy az alábbiakban belássuk, a föld országainak és lakosainak jelentős része, mi magunk is itthon, így vagy úgy részesei vagyunk hasonló játszmáknak. Ha másért nem, hát azért, mert egyik jellemző tulajdonságunk a versengésre való hajlam.

Az átverés rögtön az elején kezdődik

Mit látunk a televízióban, amikor pókerversenyt közvetítenek?
Ha nagyjából egyenlő játéktudású és tapasztalatú sztár játékosok ülnek le az asztalhoz készpénzben kártyázni, azt tapasztaljuk, hogy hosszabb távon hol az egyik, hol a másik nyer vagy veszít.
Miközben csak és kizárólag a saját hasznukra játszanak, minden nap nyugodtan ülnek le a televíziós kamerák elé észvesztően magas tétekkel hazardírozva.
Cseppet sem idegesek, vidáman cseverésznek.

tuti nyerő lap

Anélkül, hogy egy sort is olvastak volna Adam Smith „láthatatlan kéz” elméletéről pontosan tudják, hogy egymás ellen játszva egymást is segítik.
Sok-sok este átlagában ellenfeleiktől nem nyernek sokat, de legalább nem is veszítenek, miközben a televíziós közvetítéseknek hála tovább nő a népszerűségük.
Feliratos pólókat, ingeket, sapkákat viselve részesednek egy rakás reklámbevételből s nem mellesleg a saját üzleti vállalkozásaikat is népszerűsíthetik (könyvek, internetes site-ok, póker blogok stb.).
A pókerversenyek többsége nem így zajlik.
Befizetve a nevezési díjat, különböző tudású, eltérő tapasztalatú a pókerből élő és amatőr játékosok ülnek egymással szemben és próbálják ki a szerencséjüket.
Gyakran tornákat is közvetítenek a televíziós csatornák, de, figyeld meg, többnyire csak az utolsó fázisát, a döntő asztalhoz jutott versenyzők csatáját élvezhetjük. Ebben a szakaszban az indulók több mint 98 %-a már kiesett a versenyből, elbukva a nyerés reményében befizetett nevezési díját.
Ezeken a versenyeken azt látjuk, hogy nem feltétlenül és mindig az ismert sztárok nyernek. Elérve egy-két jó helyezést újabb és újabb „arcok” tűnnek fel, kapcsolódnak be az „iparág” vérkeringésébe.
Ha sok-sok versenyt nézünk egymás után, három tanulságot vonhatunk le: Szerencsejátékról van szó (1). Egy verseny több száz leosztásból áll. Bárki nyerhet egy adott leosztást, feltéve, ha nem dobja be a lapjait, van elegendő zsetonja a tétek megadásához, s ha a leosztás végén lapjai szerencsés módon erősebbek, mint bárkié az asztalnál. Ha éppen átkozott nagy szerencsénk van, mindig jönnek a lapok, amikor úgy döntünk, hogy benn maradunk a leosztásban, s mindig miénk a legerősebb összerakható kombináció, végezhetünk akár előkelő, fizetős helyen is, többszörösét nyerve az előre befizetett nevezési díjunknak.
Az adott verseny, vagy bármelyik következő megnyerésére azonban szabályismeret, tudás, tapasztalat nélkül szinte semmi esélyünk sincs.
A szabályok pontos ismeretének, a szabályok helyes, mindig az adott partihoz alkalmazott használatának megtanulásába befektetett tudásnak, s a versenyeken szerzett tapasztalatnak ugyanis komoly esélynövelő szerepük van (2).
A jó játékos mindent lát, megfigyeli ellenfelei szokásait, stílusát s hozzájuk igazodva egy-egy leosztásban óvatosan kivár, s a kellő pillanatban lecsap, vagy erőt mutat, esetleg blöfföl, vagy visszaemelve ráijeszt ellenfeleire, akik eldobják a lapjaikat.
A jó játékos sok leosztást nyer, a kapott lapjaitól függetlenül is, s így egyre többször végez fizetős helyeken s bukkan fel televíziós asztaloknál.
Ezért aztán igaz, hogy a megszerzett tudás birtokában, szorgalommal, kitartással, türelemmel, idővel bárki elérheti a céljait. Átlagban sokkal jobban járnak, mint az amatőrök, vagy a játékot még csak most tanulók.

ismerkedés a játékkal

Ugyanakkor jobb, ha időben belátjuk, hogy minden egyes versenyen a jó játékosokból lett szervezők és a kaszinótulajdonosok járnak igazán jól (3). Ebben az iparágban az új és újabb pókerjátékokat kidolgozóké, a versenyszabályokat lefektetőké, a rendezőké és a versenyeket irányítóké a főszerep.

Póker demokráciák

Azt gondolom, összességében a póker egy „demokratikus” játék.
A rendelkezésére álló tőkéje függvényében résztvevőként bárki lépésről-lépésre maga mérlegelhet, szabadon dönthet, belátása szerint.
A fejlett demokráciák, a világvezető hatalmak, s az általuk alapított kaszinók (pl. a Világbank, az OECD) a profi pókeresekhez hasonló életet élnek.
Lefektetik a szabályokat, szerveznek, irányítanak, és osztják egymás között a lapokat.
Bátran versenyeznek egymással, hiszen régóta ismerik egymást, együtt-egymást segítve építették ki játéktermeiket (demokráciájukat), rendelkeznek megfelelő tudással és tapasztalattal (demokratikus kultúra).
Az export-import egyenlegük összevetésben nagyjából egyensúlyban van.
A nyeréshez szükségük van újabb s újabb játékosokra (piacokra), akik kezdetben vélhetően kisebb játéktudással (fejlődő, feltörekvő államok) viszont az induláshoz szükséges tőkével már rendelkeznek (pl. hitelfelvétellel vagy sikeres termékfejlesztésből és eladásokból).
S akiktől lehet nyerni.
S akik persze idővel szintén nyertesek lehetnek.
Egy-egy verseny erejéig vagy akár még tovább mindenkinek, profiknak és amatőröknek egyaránt áll a zászló a nyerésre, a felemelkedésre (pl. mint látjuk az utóbbi évtizedekben az arab államoknak a kőolaj eladásokból), de ha nem sajátítják el gyorsan a szabályokat, nem tesznek szert stabil játéktudásra, a következő partikban bizony könnyen lemaradhatnak, legalábbis a kés élén táncolhatnak (pl. Irán, Görögország, Oroszország).
A feltörekvő, a fejlődő államok köztük Magyarország, s a lemaradók, tehát nincsenek könnyű helyzetben, de egyáltalán nem lehetetlen a felzárkózás.
A piacainkra vadászó profiknak s a szervezőknek ugyanis elemi érdekük a még több profit érdekében bevonni minket s a többi országot is a játékba. Elemi érdekük játszani tanítani másokat még azon az áron is, hogy egyikünk- másikunk pl. nemzeti társadalmi, összefogással, kiváló ország stratégiával néhány évtized alatt gyorsan tanulva felzárkózik közéjük (pl. Japán, Dél-Korea, Finnország, Észtország) s profivá, akár szervezővé, válva részt kér majd a torta nagyobb szeleteiből is.

A problémák

A pókerben mindenki tisztában van saját szerepével, a versenyben elfoglalt pillanatnyi helyezésével s ennek megfelelően játszik.
Vagy mégsem?
Az általam pókernek nevezett világtörténelmet elemzők nem sok jóval biztatnak.
Korábban gyakran előfordult, hogy néhányan a hatalmas profit reményében csaltak, megsértették a szabályokat, aminek következtében mindenki rosszul járt (háborúk, világégések). Az évezredek során, a versenyeken vesztők többsége eltűnt a süllyesztőben (nemzetállamok, népcsoportok, nyelvek), a háborúk, a fegyverek okozta felmérhetetlen pusztítás a versenyben maradókat is megtépázta.
A szabad verseny valóban szabadjára engedve felmérhetetlen pusztítást eredményezhet. És több kárt okoz a túlélőknek is, mint hasznot.

a nagy játékosok

A tanulságokat levonva a legújabb kori szakaszban a szervezők éppen ezért gondoskodtak a tanulók számára pókeriskolákról is, ahol kockázatmentesen s ingyen vagy minimális befektetéssel tanulhatnak (pl. ENSZ, UNESCO), annak érdekében, hogy a résztvevők elkerüljék a hasonló katasztrófákat.
A kiváló tanulók később már a nagyokkal is játszhatnak kockázatmentesen próbajátszmákat (pl. EU s az új belépőket segítő kohéziós és szolidáris alapok).
Manapság is előfordulnak szabálytalanságok, egyesek ma is csalnak (pl. környezetszennyezés), de a főszereplők próbálják kordában tartani a játékok tisztességes menetét (pl. kiotói egyezmény).
Az alapszabályok elsajátítása után (demokratikus jogállam kiépítése) a tanulóknak többek között megtanítják, hogyan kezeljék a pókertőkéjüket. Rögtön elsőként azt, hogy éles versenyben ne hazardírozzanak, kerüljék a profikkal való olyan játszmákat, ahol egyetlen partiban az összes tőkéjüket elveszíthetik. Alkalomadtán hatalmas haszonnal járhat, mégis, a profikkal versenyezni, kevés tőkével, komoly kockázat.
Alaptantárgyi tudás az iskolában, hogy figyeljünk oda másokra és tanuljunk a hibáikból.
Az ipari nagyhatalmak, a világbank, az OECD, az EU nyugati fele anyagilag érdekelt a kelet-európai együttműködésben, de nem fognak belerokkanni, ha esetleg nekünk nem jön össze valami, s adott esetben kénytelenek leszünk mindent elölről kezdeni (itt tartunk most).
A szervezők történelmi léptékekkel mérve hatalmas erőfeszítéseket tettek és tesznek, komoly sikereket értek el, de egyetlen dologban bevallottan nem sikerült, áttörést elérni.
A pókerként is értelmezhető, a való világban azonban demokráciának nevezett játékot a földünk alig egyharmadán játsszák csupán.
A pókereseknek, ha újabb és újabb játékosokat szeretnének bevonni nemcsak az a feladatuk, hogy meggyőzzék a kívülállókat, a póker, bár egy-egy partinak vannak vesztesei (időnként válságok) mégiscsak az egyetlen együttlétre alkalmas játék a világon.
Arra is tekintettel kellene lenniük, ha másért nem, legalább egy újabb világégés elkerülése okán, hogy a föld kétharmadán e pillanatban nem kívánnak pókerezni.
Különféle okokból.
Vagy azért, mert más, sokkal veszélyesebb játékot játszanak (pl. diktatúrák, illiberális demokráciák).
Nem ellenőrzött, azaz nem demokratikus társadalmakban a lakosság a felszín áldozata. A tényleges valóság s a veszély számukra láthatatlan. Ahogy mi a kádári pártállamot sokan nem gondoltuk egy idő után diktatúrának, úgy Észak Koreában vagy Kubában is a lakosság döntő többsége ugyanazt érzi, mint az USA-ban vagy éppen Finnországban élő emberek. Köszönjük, jól vagyunk, boldogok vagyunk, hiszen a világ egyik legjobb országában élünk – harsogja napjainkban is King Dzsongun propaganda gépezete.
Vagy azért például, mert türelmetlenül, megunva az iskolás szerepet, másképpen képzelik el a játékszabályokat.

egy kisebb pókerterem a nagyvilágban

Keveset nyerjenek, akkor viszont sokat. A vesztesek pedig álljanak a győztesek szolgálatába.
Kína, Törökország, Azerbajdzsán s még sok állam manapság (úgy tűnik, mintha mi is) ezt a pókerszervezőkkel nem egyeztetett újfajta szabályok alkotta játékot játsszák. Önállóan, mindenkitől függetlenül, életveszélyes partikat bonyolítanak le.
A pókeriskolában, ahova hol bejárnak, hol nem, történelemből e pillanatban bukásra állnak. Nem tudják, hogy ilyen és hasonló partikat, a szabályaik szerint játszva, már évszázadokkal korábbi időszakokban is sűrűn játszottak az emberek.
S ezek a szabályok nem váltak be. Minden esetben világégés, de, legalábbis, az érintett népekre nézve, hasonló erejű pusztítás lett a vége.
Vagy azért például, mert nem is hallottak még erről a játékról.
Földrajzi értelemben a Földünk nagyobbik felén élő, több milliárd szegény, éhező ember, a mi kis játékunkból szinte semmit sem érzékel. Kezdetektől, törzsekre szakadva, évszázadok óta elszigetelődtek.
További milliárdok pedig az utóbbi évtizedekben, kimaradva a digitális robbanás infrastrukturális fejlesztéseiből, a hozzáférési esélyeik nullára csökkenésével szakadnak le végleg. A PC-k, az internet, a mobilok használatba vételekor érzékelhető esélyegyenlőtlenségekből fakadó rések mára szakadékká mélyültek Ázsiában vagy Afrikában az egyes régiók s a földrészek országai között.
A huszadik század végén a ruandai törzsi háborúkat, néhány nap alatt nyolcszázezer ember lemészárlását döbbenten nézte végig a „pókertársadalom”.
Semmi érdemi válasz.
Azóta is homokba dugjuk a fejünket. Ilyesmi nem történhet meg még egyszer, mondogatjuk (pedig történik, lásd legutóbb Jemen elszigetelése, több százezer ember éhhalála).

Veszélyek

S végezetül, ez a versenyzői hozzáállásunk nem sok jót ígér azokkal szemben, akik azért nem választják a pókert, mert szerintük ez a játék (a demokrácia) az emberiség legfőbb ellensége.
Terroristáknak hívjuk őket gyűjtőnéven s lekezelően összemosva egyéb szélsőjobboldali mozgalmakkal.
Pedig sokkal többről van szó.
A probléma évezredes gyökereit (vallásháborúk, kulturális szakadékok) a szőnyeg alá söpörve eddig nem sok mindent tettünk a megoldás érdekében. Jószerivel csak elborzadva bámultuk Oszama Bin Laden, Schare de Go, s az újabb és újabb párizsi merényletek, az iszlám állam szörnytetteit.
Miközben, éppen a terroristákkal, és a migrációs hullámmal „takarózva” a fülünk botját sem mozdítjuk az emberiséget fenyegető globális veszélyekre vonatkozóan sem (klímaváltozás, túlnépesedés, éhezés). A pókeresek tudják, a verseny csak kordában tartva lehet szabad.
Egy-egy kaszinó összeomlásakor, válságok idején mindig is szükség volt és itt az ideje, ismét szükség van szabálymódosításokra, amelyek kordában tarthatják a mohóságot, a gátlástalan, önző nyomulást a saját rosszabbik énünk felülkerekedését.
Mert tudják, s reménykedünk sokan, hogy tisztában vagyunk vele, ha csupán a puszta erő döntene közöttünk már régen kipusztultunk volna a földről vagy a földdel együtt.
Szomorú vagyok.
Azt látom, mi magyarok vastagon hozzájárulunk a rossz lapok s a rossz lejátszások terjedéséhez, hiszen képtelenek vagyunk, a saját országunkat együtt, közösen, csendesen versenyezve egymással, felépíteni.
Sőt!
Azt látom, hogy vezérünk, már nem is cinkeli a lapokat. Egyenesen új játékot követel, elszabadult indulattal, mániákusan „oktatja” Európát s a Világ nagyhatalmait. Elsősorban Neki köszönhetően, nekem nagyon úgy tűnik, arra sem leszünk képesek, hogy az EU tagságunkat megőrizzük.

Vakok legyünk, vagy szabadok?
Ez a kérdés. Válasszatok!