Politika

Stratégiák a ködön túl

Sziasztok,
A Sargentini jelentésről szóló EP szavazást követő napon gőzerővel beindult az ellen.
Öt perccel az után, hogy az egyik tapasztalt, józan gondolkodású civil tüntetésszervezőt (Újhelyi Sándort) lebeszélték a szervezésről, a Karácsony-MSZP team jelentkezett be. Rá két percre a DK állt elő saját fitness ötletével. Ugyanarra a napra az egyik három, a másik öt órára, egymástól diszkrét távolságra lévő helyszínekre invitálták híveiket.
Ha ezek továbbra is külön-külön járják a táncot, mi nem megyünk sehová, inkább a kutyasétáltatást választjuk- háborodtak fel face bookos polgárok. A kutyasétáltató linkek szaporodásától megszeppenve a pártok megegyeztek. Legyen a tüntetés négy órakor közös helyszínen.
A tüntetés után s a folytatása előtt mondom, cseppet sem lenne haszontalan, ha tényleg komolyabban vennénk, s leginkább most már a saját kezünkbe vennénk a dolgainkat.

Orbán és Európa

A magyar kormány Magyarország alapvető EU-s kötelezettségvállalásait sérti meg a demokrácia minden területén. Az emberi jogok és a jogállamiság tárgyában is – fogalmaz a Sargentini jelentés.

Az EU olyan követelményeket támaszt a magyar kormánnyal szemben, amelyeket Magyarország nem hajlandó elfogadni. – fogalmaz Orbán Viktor.
Szerinte meg kellene változtatni az EU-t úgy, hogy az megadja, amire Magyarországnak szüksége van, anélkül, hogy teljesíteni kelljen azokat a vállalt kötelezettségeinket, amelyeket a Fidesz kormány nem akar. Ebből a nézőpontból (is) a 2019-es európai parlamenti választás döntő fontosságú, fűzi tovább a gyöngyöt, mert ez egy igazi lehetőség arra, hogy az EU egész arculatát megváltoztassuk.
Itt tartunk most.

„Orbán Viktor több mint tehetséges politikus. Zseniális szervező, kiváló stratéga, itthon s külföldön is karizmatikus személyiség. Véleményem szerint, aki bármi mást gondol róla (diktátor, áruló, stb.), ill., aki nincs tisztában az általa alkalmazott módszerekkel, eleve vesztett vele szemben.”- írtam korábban, amatőr lelkesedéssel, egyik bejegyzésemben.
„Aki lebecsüli Orbán Viktor Európával kapcsolatos stratégiai jövőképét és a könyörtelenségét, óriási hibát követ el”figyelmeztet a Sargentini jelentés mellett a Princeton Egyetem professzora Kim Lane Scheppele alkotmányjogász is, aki a magyar alkotmányos rendszert kutatja másfél évtizede.
Szerinte, Orbán arra fogja használni a magyar állam forrásait és a Fidesz támogatóinak energiáját, amint rajongóit Európa-szerte, hogy megpróbálja manipulálni az európai választásokat. Pontosan úgy, ahogyan a magyar választásokkal tette és teszi.
Az európai választások általában kiugróan alacsony részvételi arány mellett zajlanak, folytatja okfejtését, ami azt jelenti, hogy Orbán kis energia befektetéssel is hatalmas befolyásra tehet szert.
Miközben az uniós intézmények a választásokig energiáik jelentős részét újabb államok „regulázására” (Románia, Lengyelország) fordítják, az EU nem szentel elegendő figyelmet majd Orbán manipulációira, aki kockázat nélkül haladhat csapásról csapásra.
Scheppele asszony szerint, Orbán lett a hangja a bevándorlás-ellenes erőknek Európában, és van rá esélye, hogy létrehozzon egy új európai pártot, amely kihívást jelentene az Európai Néppárt (EPP) számára az uniós intézmények dominálásában.
Az alkotmányjogásznak igaza van.
Ha valaki figyelmesen s nem vaskalaposan nézte s hallgatta a szavazás előtti vitadélutánt, szomorúan konstatálhatta, Orbánnak Európában tényleg egyre több híve van. Sőt, néhányan kitüntetetten Őt tekintik vezérüknek és példaképüknek egy majdani keresztény, erős nemzetállamokra alapozott összefogás kiépítésében. Ehhez persze le kell bontani az Uniót, el kell zavarni a lassú, tötyörésző libsiket, zöldeket, szocikat. Ebben, az Orbán számára is kockázatos forgatókönyvben (nevezetesen, kiteszik a szűrét a Néppártból), a felszólalásokat hallgatva, van ráció.
Kétségtelenül nehezebb, de még többet hozhat az Orbán konyhára, és szintén reálisnak tűnő forgatókönyv, ha Manfred Weber Urat (Ő lehet az EPP bizottság Elnöke) pajzsként használva, élére áll a néppárt tokostul, vonóstul, történő átalakításának, annak érdekében, hogy legyen végre tere az igazi, ütős nemzetállami példamutatásnak.
Ebben a konspirációs kavalkádban egyetlen jó hír mostanság Lakner Zoltántól érkezett:
„az Unióban nem Orbán az egyetlen kombinátor. Azon túl, hogy Berlinben mindig lesz egy kancellár, Sebastian Kurz és legfőképpen Emmanuel Macron sem kispályások. Tizenöt-húsz évvel fiatalabbak Orbánnál, és rá tudnak nézni úgy az európai politikára, mint egy sakktáblára. Pontosan tudják, az ő játszmájukban Orbán melyik figura. És hogy nem a király, az biztos.”

Orbán és Magyarország

Kit érdekelt valójában az utolsó csepp, amikor a magyar kormány túllépett egy, a demokráciákat jellemző végső határt.
Kit érdekelt itthon a betelt pohár esete, amikor a magyar kormány bűncselekménnyé nyilvánította, ha valaki segítséget nyújt a menekülteknek.
Ha nem vette volna észre a tüntetgető ellenzék, a Sargentini „herce-hurca” „csak” s kizárólag ránk, magyarokra, a magyar társadalomra nézve fenyegető veszély. Hosszabb távon mindenképpen! Ha másért nem, azért, mert az európai átlagpolgár nem vesződik azzal, hogy az Orbán kormány így, meg úgy, az ellenzéke meg mégígy s mégúgy.
Sajnos, már eddig is sokat tettünk azért, hogy kimondják a végső ítéletüket: A magyarok nem közénk valók! És kész.
Az világos, hogy nem akarunk egy szabadságot korlátozó pártállamban élni.
Eddig az is világos volt, hogy Magyarország gazdasági túlélésének záloga az Európai Unió.
Már nem világos egyik sem?
Attól félek, közülünk kevesekben tudatosult, még mindig nem értjük, hogy először a szabadságjogaink veszhetnek el, majd végleg lecsúszunk a balkánra. Vagy fordítva.
Nekem úgy tűnik, itthon semmit sem teszünk azért, hogy ez ne így legyen.
Illetve mégis.
Az EU szabad mozgásra vonatkozó szabályai lehetővé teszik, hogy azok, akik elégedetlenek, elhagyják az országot. Több mint ötszázezer (vagy egy millió?) polgártársunk már megtette ezt.
Mindössze ennyi volt eddig az aktív mozgás. Ráadásul még ezt is igyekszünk úgy beállítani, hogy a kivándorlásnak semmi köze sincs a mi politikusaink által épített társadalmi közélet elviselhetetlenségéhez.
Orbán köre itthon pontosan azt biztosítja, hogy még véletlenül se szerveződhessen egy tisztességes, tehetséges ellenzék, vagy ha valami csoda folytán mégis, ne gyűjthessen elég erőt ahhoz, hogy legyőzhessék őt. Civil összefogás ügyben dettó. A helyzet ugyanaz.
Ott tartunk,- miközben a Sargentini jelentés az ellenzék számára fölérendelt cél -, hogy az Orbán kormánynak ez a jelentés mindössze egy ismét kapóra jött, ingyen ölébe hulló, legújabb figyelem elterelésként használható téma. Árnyékában (miközben telnek a hónapok, a kormány fellebbezéssel, kormányfeljelentéssel, majd a lengyelek vétójával múlatja az időt), fű alatt, szépen kényelmesen pontot tehet a most megjelent Nemzeti Alaptanterv átgyalulására, befejezheti az MTA dossziét, magánosíthatja a Corvinust, felépítheti a roma központot és a világon is egyedülálló állami magániskolát Debrecenben, aztán majd minden megyeszékhelyen. Orbán markába veheti, összevonhatja a már bekebelezett média csatornákat, s végleg eltüntethet mindenkit a színről, akik a narancs ízétől fuldokolva még élnek s mozognak.
Nyíltan zajlik tehát a hatalom megszilárdítása, és a nemzeti tőke átjátszása a belső oligarcha kör kiépítése is, 5-10 ember stafirungozása, akik a milliárdjaikat kizárólag Orbánnak köszönhetik.

Sokan állították néhány napja a nemzetközi porondon, hogy a magyar társadalom már illiberális demokráciának sem nevezhető, hiszen már nem is demokrácia.

A Mi kérdéseink

Kérdés, elég okosak vagyunk-e ahhoz, hogy lássuk, évtizedek óta, beleértve a korábbi kormányokat is, pol propagandával vagyunk megetetve? Hogy eszközzé váltunk a politikusaink kezében?
Okosak vagyunk-e ahhoz, hogy lássuk, ha mást nem a sorozatos közvélemény-kutatásokból, hogy Orbán és pártja, vagy a korábbi kormányon lévők, mindig, s mindössze a szavazatok kb. harmadával nyerték a választásokat? Többnyire azért, mert az ország jobbítására soha nem voltak, nem léteztek tisztességes politikai alternatívák az elmúlt harminc évben.
Elég okosak vagyunk-e annak belátásához, hogy amíg nem tudunk kinevelni egy megbízható, értelmes, kreatív politikus generációt, vissza kell vennünk a hatalmat, s a kormányzást szakértők konszenzusára építve kellene folytatnunk, legalábbis, olyan hatalmi környezetet kellene teremtenünk, amely a választott politikusaink „tombolásait” féken tartja!
Tavasszal, a frissen megválasztott elit politikusainkat megszólító nyílt levelemben egy gyenge kísérletet tettem ebben az irányban, javaslatot téve a hatalmi szerkezet átmeneti átalakítására, s szerintem az egyetlen lehetséges alternatíva megvalósítására:

„Magyarországnak nincsenek közös, többségi társadalmi akarattal elfogadott céljai. A kivándorlás folyamatos, és m,i itthon maradók, egymás irányában bizalom, nyitottság nélkül, légüres térben lebegünk, Európa közepén.
Hiszem s remélem, hogy a polgáraink, a civil-, társadalmi szervezeteink bevonásával, ennél többre is képesek vagyunk, mint amit eddig Önök véghezvittek a rendszerváltás óta.
A demokrácia igenlése mellett, gondolom, sokan egyetértünk abban is, hogy élhetőbb és igazságosabb országot akarunk, ahol minden állampolgár megtalálja a számításait. Ennek megvalósítása érdekében, 28 év veszteglés után, a mulasztásunkat pótolva, végre belefoghatnánk egy jóléti társadalom építésébe, amelyben minden állampolgár egyenlő eséllyel élhetne az egyéni szabadság nyújtotta és a közösségi jogaival.
Számos ország intézményesített példája bizonyítja, hogy az újjáépítés és/vagy a demokrácia építés időszakában szükségük volt/van a különféle szektorokat összefogó, összefüggésekben gondolkodó, rendszerszerűen tervező közös akaratra, együttes társadalmi összefogásra és cselekvésre. Ennek jegyében, az intézményesített szolidaritás-, az együtt gondolkodás-, az önálló állampolgári és/vagy civil javaslattétel elérését is célozva, kérem Önöket, ideiglenesen felállított parlamenti Ház Bizottság előkészítésében, a 2011. évi CXCV. törvény az államháztartásról 8. § (1) bekezdése értelmében, fontolják meg, átmeneti időszakra, egy, közvetlenül az országgyűlés által alapított, az országgyűlésnek beszámolási és folyamatos javaslat tételi jogokkal, kétharmados törvényekben vétójoggal felruházott, a mindenkori kormánytól független, politikamentes, önálló költségvetésű, intézmény alapítását. Az intézmény, legitim módon, szervezett keretek között, valós információkra alapozva, hidat képezve a civil társadalom s a törvényhozás között:

– összefogná, elemezné, s sokoldalúan, tudatosan népszerűsítené, terjesztené az országban jelen lévő jó demokrácia gyakorlatokat, s a világ összes tájáról, a külföldi magyaroktól s az idelátogatóktól begyűjtött tapasztalatokat, demokráciaépítő javaslatokat,
– a nemzeti minimumot célozva összehangoltan szervezné az országunk s az államháztartás szektorait érintve, az oktatás-, az egészségügy-, a közigazgatás-, a nyugdíj-, a média-, a politikai választás-, a fékek és ellensúlyok rendszereinek alapkérdéseit érintő, strukturált, irányított szakmai, társadalmi vitákat. Tart ameddig tart, tart, ameddig szükséges.
– a szakmai, társadalmi vitákat összegezné, ahol lehetséges, kidolgozná a rendszerek átalakítására vonatkozó terveket, és azokat javaslatok formájában jogszabályalkotásra folyamatosan előterjesztené a mindenkori Országgyűlésnek,
– a szakmai, társadalmi viták eredményeként, a várhatóan jó néhány alapkérdésben eldöntetlen vitákat, alternatívák kidolgozásával összegezné, s javaslatot tenne az Országgyűlésnek népszavazások kezdeményezésére.

Felismertük-e már, hogy mekkora bajban vagyunk?
Vajon tudjuk-e, hogy miközben a politikai erőtér az EP választási kampány beindulásával áttevődött a nemzetközi porondra, e választások tétje nem csupán az EP új összetétele, de egyúttal Magyarország jövője is?
„A hatalom leváltásának esélye a nullánál több, de a valószínűnél kevesebb.”mondta minap egy másik kitűnő szakértő, Ceglédi Zoltán. Minden mindennel összefügg, mára minden mindennek ellentmond. Ködbe vesztünk.
Vajon a hasonlóan gondolkodó, közös értékeket képviselő médiamunkások, a politológusok, a megmondó emberek belátják-e, hogy országunknak, a civil szférának gyökeres arculatváltásra lenne szüksége? „A politikusok élősködnek a nyakunkon, mi pedig a politikusokból élünk, s ez így van jól” szemlélet nem vezet eredményre. Folytatása, a meder szélesítése itt is, ott is édes kevés, sőt, kifejezetten rossz irány, egy fordulat megteremtéséhez.

Tematizálva, viszonylag kevés hibával leegyszerűsítve a képleteket, országunk helyzetének bemutatásával, magunkat kellene magunk mellé állítani. A hezitáló kétmilliós tábort felébresztve a hatmilliós tábort kell egybegyúrni.
Figyelemmel az EP választásokra, egyszerre két frontot kellene nyitni, egy időben, pontos, közös forgatókönyvvel.
– vezérünk nemzetközi ambícióit s a hazai hatalmát csak akkor gyengíthetjük, ha mi hat millióan, akik nem szavaztunk rá, kinyilvánítjuk, hogy mindenképpen Európához kívánunk tartozni. Az uniós kampányban arról az igazságról kellene beszélnünk, Európa mennyire népszerű a magyar polgárok körében. Üzennünk kell, hogy ahhoz az Európához kívánunk tartozni, amit a jelenlegi Unió testesít meg. Hibáival, lassúságával együtt.
– a másik, a jelenlegi kormány tudomására kell hoznunk, mi nem olyan országot akarunk, amit a miniszterelnök s a holdudvara képzeltek saját maguknak. A parlamenti ellenzéki erők bevonásával, de akár nélkülük is, átmeneti időre, ki kell kényszeríteni, egy, a hatalomba ékelt civil ellenőrzés aktív jelenlétét, ami egyben biztosítékot jelenthet a jövő tervezésére is.

Nyaralás után

Néhány nappal ezelőtt érkeztem haza Svájcból (s Franciaországból, Genfi tó s környéke). Családi nyaralás, nyitott szemmel (e nyaralás képeivel igyekszem ellensúlyozni face profilomon a szomorú bejegyzéseimet)
Frissek az élményeink.
Az alábbiak jó példák a fentebb javasolt egyszerűsítésre.
Olyan országban is jártunk, ahol un. megegyezéses, konszenzusos demokrácia működik.
Svájcban, harmóniára törekvő, társadalmi egyetértés alapján, a különböző csoportok együttműködésével hozzák meg a döntéseket, megelőzve a későbbi ellentéteket.
Svájcban olyan alkotmányos politikai rendszer működik, amely hatalmi fékek (lásd pl. a fenti civil központot) segítségével korlátozza a többség hatalmát és egyeztetésre kényszerítik a kisebbségbe szorultakkal.
Svájc csökkenti a népcsoportok és/vagy térségek közötti különbségeket és az egyéni jogokon túl közösségi jogokat biztosít. Csökkenti az egyes térségek közötti gazdasági különbségeket is.
Svájc lehetővé teszi a kulturális közösségek fennmaradását, a közösségek egymás mellett élését és autonómiáját.
Svájcban a forrásokat arányosan osztják el. Bizonyos esetekben a kisebbségnek a kormánydöntések (vagy nálunk az országgyűlési döntések) felett vétójoga van, amennyiben úgy érzik, valamely döntés hátrányosan érintené az országot.
Mondhatod, hogy mi közünk hozzá? Svájc távoli, semleges és nagyon gazdag ország…


Hasonló rendszert működtet az EU tag Hollandia is.
E társadalmi, együttélési szerkezet leírója Arend Lijphart maga is holland.
Azt mondja,
olyan nemzetnél, amely jelentős létszámú különböző önálló és ellentétekkel terhelt kulturális (nyelvi, etnikai), ideológiai (vallási) vagy területi csoportokból áll, és/vagy ahol beláthatatlanul sokféle politikai párt és érdekcsoport ütközik egymással, és mindegyikük önálló érdek képviseletet igényel, ott a képviseleti demokrácia nem mindenki számára elfogadható. Azok az állampolgárok, akiket e küzdelmek miatt állandó jelleggel kizárnak a hatalomból, vagy a jogszabályok által egyéb hátrányos megkülönböztetésben részesülnek, demokráciaellenesnek és kirekesztőnek tartják azt az elvet, hogy a demokrácia a többség uralma és ezért könnyen elveszítik a hatalom iránti lojalitásukat.
Ismerős?
Ilyen esetekre kínál megoldást, s jó néhány országban működik, a megegyezéses demokrácia, amely a megosztás, a kirekesztés, a gyűlölködés helyett a társadalmi csoportokat (párt értékeket) széles körűen befogadja a hatalomba, döntéseiben pedig a közmegegyezésre törekedik.
Hogyan hozható létre s működtethető egy ilyen rendszer? Hogyan készítenek alkotmányt, választják szét a hatalmi ágakat, tartanak népszavazást, hoznak jogszabályokat, törvényeket s így tovább? Magad is utána nézhetsz. Nem ördögtől való.

Nem állítom, hogy pontosan e példák mentén, de itt lenne az ideje, hogy próbára tegyük magunkat!
Hogy a mentalitásunkkal, a megosztottságunkkal, a nem mérhető társadalmi tudásunkkal ettől olyan messze vagyunk, mint malacka a zsírleszívástól?
Ne vegyünk rá mérget!
Egyre többen ismerjük fel a lehetőségeinket, s külön-külön, sokan, sokféleképpen mondjuk már ugyanazt.
Tegyük az ugyanazt együtt, közösen! S átmenetileg, amíg a demokrácia alapfeltételeit ténylegesen meg nem teremtjük, egyféleképpen!
Erről szól e bejegyzésem üzenete.
Forgatókönyv?
Vannak elképzeléseim.
Neked is?
Akkor?