Politika

Töredék pillanatok a „senkik” földjén

Sziasztok,
1990-ben ölünkbe hullott a szabadság.
Eltelt 28 év és láthatóan nem éltünk vele. Erről szól az április 12.-én közzétett nyílt levelem első része.
2018-ban a választások után a tüntetéseket szervező média által kiválasztottaknak „ölébe hullott” egy lehetőség. Az ország „mi vagyunk a többség” névre keresztelt egyik felének a mozgatása.
A demokratikus oldalon, több mint ötmillió elégedetlen, dühös, elkeseredett, megnyomorított honfitársunk aktív magjának „tüntetéses terelgetése”, komoly felelősség. Erről szól a legutóbbi bejegyzésem.
Mit is akarunk valójában?
Ezt próbálom kideríteni a mostani bejegyzésemben.

Nem tűrünk tovább?

Mind felszólalásaira, mind a szervezők forgatókönyvéből csepegtetett információkra nézve az ápr. 21.-i tüntetés sokkal szervezettebb, tudatosabb, összefogottabb képet mutatott, mint az ápr. 14.-én a sorozat első állomásaként lezajlott tömegdemonstráció.

– az aktív mag, több tízezer ember, ismét rendelkezésre állt. A felszólalók próbálták hasznos tanácsaikkal „civilkedésre” buzdítani a tüntetőket,
– a független Márki-Zay Péter személyében találtak egy arcot, aki képes lehet a szervezők forgatókönyvének hiteles képviseletére,
– itt hangzott el először egyértelműen, hogy a parlamentbe jutott ellenzéki pártok nem érdemlik meg, hogy ellenzéknek nevezzük őket, mert arra sem voltak képesek, hogy összefogjanak az ország érdekében,
– itt fogalmazódott meg először, hogy a „mi vagyunk a többség”, amely, mint létező tömeg ellenzéki erővé válhat, s a parlamenti ellenzék helyett, valódi ellenzéke lehet a hatalomnak,
– megfontolt, tudatosan tervezett forgatókönyvre utalhat egy másik üzenet is, amelyben a szervezők ismételten nyomatékosították, fogadjuk el a választási eredményeket, vegyük tudomásul azokat, annak ellenére, hogy számtalan jel utalt választási csalások sorozatára. Sokat sejtetve nyomatékosították, a FIDESZ-KDNP egyáltalán nem biztos, hogy kitölti az idejét,
– itt utaltak először a választási törvényről folyó vitákban háttérbe szoruló tényre, hogy Magyarországon nincs olyan párt, amely százezernél nagyobb párttagsággal bírna (ellenben vannak olyan parlamentbe jutott pártok, amelyek tagsága az egy-két ezer főt sem éri el). Ebben az erőtérben egy több százezres tagsággal rendelkező szervezet, nem csupán többség, de tényleg komoly politikai tényező lehet,
– s végül, a Fidesz túlnyerésének egyik kulcsa a közmédia birtokbavétele s ezáltal a mást csatornát nem néző vidék hazugságokkal, propaganda anyagokkal elárasztása. Ezért, a szervezők buzdítanak, írjunk alá egy petíciót, amelyben követeljük a közmédia tulajdonlásának s felügyeletének átadását egy független testületnek. Írjuk alá!

Optimizmusra adhatnak okot a „senkik” által közvetített fenti kemény üzenetek.
De a kérdőjelek megmaradtak.

Budapest, 2018. április 21.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Változatlan kérdések

Miképpen valósíthatók meg az előre vetített javaslatok?
Hogyan folytatódik a megmozdulás sorozat?
Zászlóbontás ellenzéki oldalon?
Hogyan egyesíthető az ország?
A kérdésekre, gondolom, rövidesen, ha máskor nem, a következő demonstrációkon választ kaphatunk.
Persze nem árt, ha még időben megpróbálunk józanul is gondolkodni.

– igazán ránk férne már egy tisztességes politikus. Egyetértek, a független Márki-Zay Péternek minden adottsága, képessége és tapasztalata megvan ahhoz, hogy egy széleskörű ellenzéki összefogás élére álljon,
– a problémát nem ebben látom. A probléma sajátosan magyar. A fő probléma, Mi magunk vagyunk.
Láthattuk, nem sikerült a jelenleg hivatalosan ellenzéknek nevezett pártoknak, civil tömörüléseknek az összefogás. Mi a biztosíték, hogy Márki-Zay vezetésével összejön?
Attól félek, ez a történet sem egy személy s néhány lelkes szervező, szónok kérdése. Egyetlen vagy néhány ember, de egyetlen ellenzéki mozgalom sem tud szembe menni a háború utáni évtizedek + a rendszerváltozás óta plusz 28 évben összegyűlt demokratikus deficittel. A megosztottsággal, a közönnyel, az önzéssel, a bezártsággal, a totális bizalomhiánnyal, a korrupcióval, a tömegméretű stiklikkel, az össznépi összekacsintásokkal.
– Márki-Zay Kanadában és az Egyesült Államokban tapasztalhatta milyen az, amikor az emberek kiállnak a saját ügyeikért, és áldoznak az értékekért. Bevallottan, Ő is látja, itthon mindez kevésbé működik.
A mentalitásunk az általam is tisztelt Móra Veronika s a többi szónok buzdítására sem fog változni egyik napról a másikra.
– a mostani szervezkedés, szerintem, legnagyobb tévedése, hogy a történelmi pillanatot, a ritkán adódó lehetőséget azonnali „népnevelésre”, s egy bizonytalan kimenetelű mozgalom elindítására használja, ahelyett, hogy konkrét cselekvést „kényszerítene” ki, s megteremtené a minimum 20-25 évig is eltartható ránk váró társadalmi tudatformálás biztos s legitim alapjait. De legalábbis harcolna érte. Erről szól a nyílt levelem javaslat része.
– remélem tévedek amikor azt látom, a „mi vagyunk a többség” szervezői egy bizonytalan kimenetelű mozgalom elindítása, a potenciális taglétszám hizlalása érdekében, időt húznak, 12 pontban hintőporoznak, miközben legitimálják a csalással elért választási eredményeket. A 12 pont egyébként nem rossz. Sokadszor értek egyet minden ponttal.
A módszer ismert. Unos-untalan botlottunk 6-8-9-10-11-12 sőt 25 pontokba az elmúlt évtizedekben a mindenkori ellenzék és/vagy a civilek-, társadalmi szervezetek részéről. Ártani nem árt, de vajon használt-e bármikor is?
– a pontozósdi, mint politikai marketing fogás, lényege, hogy valakik összeállítanak egy követelés listát, majd arra kérik a tömeget, a népet, hogy álljanak ki mellettük. A módszer csúcsra járatását legutóbb a Fidesz-KDNP nemzeti konzultáció néven ismert irányított témaköreinél tapasztalhattuk. De, mondom, éltek vele szakszervezetek (25 pont), pártok (ahány párt annyiféle pont).
A tudatos demokrácia építés során a módszert úgy alkalmazzák, hogy a pontokat (célkitűzéseket) a nép maga kezdeményezi (legalábbis úgy érzi, hogy a maga találta ki), a többség mellé áll s együtt, együttműködve az egész ország valósítja meg (értsd, minden polgár úgy érzi, az Ő keze is benne van). Szerintem, lényeges különbség. Erről is szól az agyonhallgatott, észre sem vett javaslatom.

Kifutási lehetőségek

A „mi vagyunk a többség”- ből politikai párt lesz?

– A „nolimpiát”, a pillanatot elcsípő szélvészgyors agyú, külföldön tapasztalatokat gyűjtött, politikában jártas, gondos értelmiségi szülőktől származó fiatalokból alakult Momentum egyelőre csalódás. A rendszerváltozás egyik legszervezettebb civil mozgalmából a Védegyletből alakult LMP 2010-ben sokunk szemében az ország, az élhetőbb jövő elérésének egyetlen reménye volt. A 25-35 lelkes, a momentumhoz hasonlóan, szintén kvalifikált, gondolkodásra képes fiatalokból álló csapat Sólyom András tapasztalatainak átvételével (is) gazdagodva akkora csalódást okozott híveinek, amire nem is tudom mióta nem volt példa az országunk történelmében. A példák, az előzmények nem túl biztatóak.

Egyre szélesedő, mindenkor a politikusok körmére néző gyors mozgású civil mozgalom épül?

Példák itt is vannak, a Találjuk ki Magyarországot (Hankiss Elemér) – tól a Hősök teréig, a Tanítanék– tól a Közös Ország Mozgalomig. A lényeg, tömegmozgalom szinten, az állampolgári aktivitásra építeni, a magyar társadalom jelenlegi tudatállapotát látva, képtelen vállalkozásnak tűnik. Bevallom, a társadalmi állapotok s e kérdéskör részletesebb elemzése, részemről is elmaradt. Vállalom, én hibám, írtam, későn kezdtem el. A mulasztásomat néhány héten belül igyekszem pótolni, de attól félek, már késő lesz.

Ismételt történelmi pillanat

A választások után kialakuló mostani helyzet kísértetiesen hasonlít a 2002-ben fordított előjellel kialakult helyzethez. Orbán Viktor a meggyengült konzervatív oldalon rést találva köpönyeget váltott. A többit már ismerjük.
Most a tüntetésszervezők, Márki-Zay, netán Mellár Tamás vagy bárki más, megtalálva ellenzéki oldalon a rést, jelentkezhetnek be a megüresedő térbe, s százezer ember hátán felmászva kezdhetik el a maguk ámokfutását, újabb front, az ellenzék ellenzékének a megnyitásával.

S mi a helyzet velünk, az országgal, a néppel?
Minden jel arra mutat, mi várhatunk még újabb 4, 8, vagy 28 évet.

A választási eredmények s a politikusaink kiábrándító összteljesítménye miatti, csalódáson már túl vagyunk.
Még egy, nem férne bele.
Megy az idő, a választások utáni első reakciók csendesednek, a düh párolog, többen már csomagolnak, s ahogy körbenézek a környezetemben, a legtöbben feladták.
A csalódás által gerjedt történelmi pillanatnak már csak töredéke van hátra. Több helyen írom, ha nem térünk észhez, nincs esélyünk.

S lám, az osztódás, a mi oldalunkon is, változatlan.
Márki-Zayék mellett, példának okáért, a tervezett, parlament köré vont élőlánc nem eredeti, jelen helyzetre vonatkoztatva viszont zseniális ötlet (ha a hatalom engedi, ugyanis, úgy tűnik május. 8.-ára lezárják a Kossuth teret).

A sok legújabb között leginkább Újhelyi Sándor s a CEKA kezdeményezése tűnik  a legtisztességesebbnek. Nagyszerű ember, többször bizonyított (lásd pl. migration aid). A magam részéről ezt a vonalat javasolnám minden ismerősömnek (ha valaki idáig jutott az olvasásában, küldje már el neki a ezt a bejegyzést, vagy a nyílt levelemet, hátha “összeadódnánk”).

E pillanatban nem tudjuk, de érzésem szerint lesznek még újabb, és újabb kezdeményezések.
Tuti élmény minden résztvevőnek. 28 éve mindig megyünk és csináljuk.

De vajon konkrét cselekvésekben, a mindenkor széthúzó magyarságunkkal kihasználhatjuk-e maximális hatékonysággal a ritkán adódó, történelmi pillanatokat?

 

p.s.:
Az ápr. 21.-i tüntetésről hazatérve, bekapcsolva a számítógépet, kezdtem úgy érezni, tényleg egy senki vagyok. A Nyílt levelemről, a benne foglalt javaslatról se kép, se hang. Miközben most éppen a profilom idővonalára koncentrálva folytatódnak a vírusokkal elárasztási kísérletek, a facebook, protokoll szoftver válaszul ismét és ismét letilt. Ügyes! Nagyon ügyes!
A nyílt levelemmel kapcsolatos egyetlen kifogást (több helyről érkező kritikai észrevételek formájában) elfogadom. A tartalom változtatása nélkül, levelemből töröltem (ápr. 24.) a „gratulációra” vonatkozó mondatokat.
Ha csak ezen múlna….