Foci

Tyúk vagy tojás? Rossz a kérdés!

Korszerű stadionok, vagy akadémiai utánpótlás nevelés és élvezhető játék? Melyikre van szükségünk előbb?
Szerintem hagyni kéne az egészet a francba. Direkte, sem ezt, sem azt.
Rossz a kérdés.
Csúszkálhatunk a világranglistán feljebb, vagy lejjebb, édes mindegy. Az eredményeink és a helyezéseink évtizedek óta nincsenek az eladható, fizetős kategóriában.
A csőd totális (a vélhető okokról írnék még a közeljövőben)

Az iparág

A foci a világ legnépszerűbb sportága.
Azt is tudomásul kell vennünk, hogy a labdarúgás az utóbbi évtizedekben jelentős ipar-, üzletággá nőtte ki magát.


Vasas-Újpest mérkőzés 1973-ban, 80.000 néző előtt.
Fotó: MTI, Kovács Gyula

Valaha nálunk is üzletág volt. Igaz, nem felismerten, csupán ösztönből s az eredmények fényében. Példának okáért, a hatvanas, hetvenes években, nem csak a nagyobb egyesületek, de, a Dorog, az ETO, a Tatabánya, a Komló, a SZEOL, az Ózdi Kohász s a többi kiscsapat is úgy túrázott, hogy ha meghívták őket felkészülési meccsekre a világ bármely tájára, annyi pénzt kaptak érte, ami az egyesület egész éves költségvetését biztosította.

Nem pusztán a világ legnépszerűbb sportágáról beszélünk, hanem hatalmas pénzeket mozgató kőkemény marketingalapú szerteágazó üzleti lehetőségekről (reklám, PR, labda-, mez, szerelés- pálya-… gyártása, eladása, vétel, építés, szervezés, közvetítés stb.), amelyek egyre több üzletember-, politikus-, lobbi érdeklődését is felkeltik világszerte. Nyilván Orbán Viktor sem csak a fia miatt kezdett bele a stadionépítésekbe, bár, nálunk sose lehet tudni. A stadionjaink épülnek, de nekem úgy tűnik ezzel ki is merült a koncepció, a marketing. A 90-es évek közepén szerencsés véletlennek köszönhetően, Angliában, Readingben (1993) volt alkalmam több héten keresztül tanulmányozni a helyi (akkor harmadosztályú!) foci csapatra épített lehetőségek tárházát a bérleteladástól a popcornig, a hétvégi meccstől az edzéslátogatásig, a meccs előtt-, közbeni-, utáni szolgáltatásoktól a hét közben igénybe vehető szurkolói szaunákon át a pénzért vett „én fám” ültetéséig a stadion sétányon stb., stb. Aztán később Barcelonában a Nou Camp-ban tett látogatásom (2008) során tapasztaltak még „rátettek egy lapáttal”. Úgy véltem akkor, hogy mi itthon nagyon, nagyon, nagyon messze vagyunk ettől a hajszálpontosan felépített és működtetett gyakorlattól. S lám, ma sem vagyunk közelebb. Közben lazán eltelt újabb év.
Amiben viszont – sajátosságainkból fakadóan – versenyképesek lehetnénk, az a játékosok „termelése és exportálása”. Ha beválna, akkor igen, de a nyakamat teszem rá, hogy ezt is „elkúrtuk” (erről még írok majd). Az akadémiai szisztéma működtetése újabb csalódás. Csupán az a kérdés, mikor nézünk szembe vele.
Olyan messze kerültünk a sportág krémjétől s a sportág tényleges marketing elemeitől, rajongói bázistól, nézőszámtól, TV-s nézettségtől, profi bajnokságtól, mint Makó Jeruzsálemtől.

Iskolai és tömegsport

Szálljunk már le a magas lóról! Ebben az akadémiai szisztémában, összesen nincs annyi tehetségünk, mint ahány akadémiát működtetünk. S őket sem fedezzük fel, neveljük ki. Megfelelő háttér nélkül elkallódnak a rengetegben. Közpénzen eltartunk kb. 5000 utánpótlásedzőt, akiknek a kétharmada semmilyen pedagógiai végzettséggel nem rendelkezik, ellenben otthonosan mozog (volt játékosként így nőtt fel), a kurva anyád, letarollak te geci, rúgd fel baszd meg miliőben, s ezt a kultúrát adják át. Többet ártunk vele, mint használunk. Lehet persze azon vitatkozni, hogy Ibra, Messi, Ronaldó miket mondanak (vagy inkább nem mondanak), meg hogy a játékos intelligencia az valami más, ne keverjük már a magas kultúrával. Igaz, de a történet nálunk akkor sem kerek. A korán elkezdett, napi két-három edzéses szisztémában, ha nem kulturált, az iskolázottságot, a nevelést is középpontban tartó közegben focizik a gyerek, esélye sem lesz visszatérni, valamilyen civil foglalkozást választva, a társadalomba. Csalódva, bizonytalan ismeret-, tudás-, kompetencia halmazzal, a váltás utáni időszakban fog elkallódni igazán. Vagyis visszajutunk az origóhoz. A fociban is újratermeljük magunkat.
Szerintem akkor járunk jól, ha a gyerekeket nem szakítjuk ki idejekorán a családi-, iskolai közegből. Ha a foci szeretetét az iskolákban tapasztaljuk meg, ha a bajnokságokat, az első nagy derbiket az iskolákban, iskolák között szervezzük meg. Ha a gyerek valóban tehetséges, felkészült edzőkkel a kiemelt foglalkoztatása itt is megoldható. S utána jöket az akadémia. Ha nem, az iskolát befejezve a szintén jól szervezhető és felépíthető tömegsport programokban folytathatja. Így a későn érők sem vesznének el (a tömegsportban is legalább annyira fontos lehetne az edző szakmai felkészültsége, mint az iskolában).
Persze nem az MLSZ berkeiben felmerült megoldásra gondolok. Jó ötlet, de nem így.
Vannak országok (pl. Izland, USA), amelyek ebben az irányban indultak el, kezdetektől az iskolai s a tömegsportra helyezve a hangsúlyt. Mindegyik nemzet előrébb van a rangsorban, mint mi.


Fotó: 24.hu

Igaz, ebben a szisztémában kevésbé lehetne mutyizni, taózni? Az edző, a jól fizető szülő fiát, lányát játszatni, plusz pénzeket bezsebelni. Meg nemzeti stratégiákkal riogatni.
Közünk?